Rég várta ilyen pesszimistán a Bajnokok Ligája-tavaszt a PSG

Ez az év viszont más. Az a helyzet, hogy Párizsban idén előbb köszöntött be a tavasz.

Jelenleg ott tartanak, hogy az ádáz ellenség, a Marseille ellen kiestek Francia Kupából, legutóbb pedig a Monaco ellen kaptak ki 1-3-ra úgy, hogy a meccs után Presnel Kimpembe ragadott megafont a szúrós szemű ultrák előtt.

A hírek szerint a klub sportigazgatója, Luis Campos az öltözőben több tagot is lehordott, amiért nem adnak bele mindazt, ami elvárható volna. A csapatkapitány, Marquinhos megtörten nyilatkozott Thierry Henry-nak, ahol azt mondta, már nem is hozza ki a családját a meccsekre, nehogy atrocitások érjék.

Tényleg ennyire nagy a baj? Ha ránézünk a számokra, a PSG olyan nagyon nem változott meg tavalyhoz képest. Idén 23 forduló után 54 ponttal az első helyen állnak, 55 rúgott és 20 kapott góllal – az irónia ebben az, hogy tavaly ilyenkor szintén az első helyen álltak, ráadásul még több ponttal (56), közel azonos termelékenység (51 rúgott, 19 bekapott gól) mellett.

A várható gólok modellje szerint ha kivonjuk egymásból, milyen minőségű helyzeteket alakítottak ki és milyeneket engedtek meg az ellenfeleiknek (xGDiff), különbségnek +1,06 jön ki. Tavaly ez 0,97 volt, vagyis idén mintha jobbak is lennének.

A problémát a PSG-nél nem a szezonok között, hanem a szezonon belül kell keresni. A katari Világbajnokság látszólag nemcsak a naptárat, de a PSG-t is félbe vágta – hogy mennyire, ahhoz érdemes összevetni a tornát megelőző és az azt követő 8 bajnoki forduló teljesítményét:

Vagyis egy támadásban gyengülő csapatról beszélünk, amely annyi várható gólt nyel be, mint egy középcsapat. Más szavakkal, a PSG egy olyan óriás, mely úgy jött vissza a vb-ről, hogy életlenebb lett a kardja, és a pajzsa is inkább egy svájci sajtra hasonlít.

A számok mögött megbújik azért némi variancia. Nyolc forduló statisztikailag rövid időszak, valójában egy szezonnak kevesebb, mint a negyede. Az elmúlt 6 hétben játékosok világbajnokságon játszottak, totálkárra itták magukat, kijózanodtak, pihenni mentek, visszajöttek és munkába álltak.

Bár szinte kimutathatatlan, de ez bizonyára a motivációra is hatással volt: Lionel Messi például 608 percet játszott a vb előtti nyolc fordulóban (4 gól, 4 gólpassz), azután 527 percet, ami alatt csak 3 gólt és 0 asszisztot hozott össze.

A Vb előtt egy magát felhúzott rugóra hasonlító Neymar 633 perc alatt termelt 4 gólt és 3 asszisztot, majd az azt követő 496 percére 1 gól és 1 gólpassz jutott.

Pedig az ősz nagyon jól indult. Christophe Galtier vezetőedző a szezont egy háromvédős felállással kezdte, jellemzően 3-4-3 vagy 3-4-2-1-es alakzatban: a három belső védő (Marquinhos, Sergio Ramos, Presnel Kimpembe) előtt két középpályás gályázott (Marco Verratti és Vitinha), miközben szélességben korosztálya két legnagyobb tehetsége, Achraf Hakimi és Nuno Mendes robogott.

Októberben viszont jöttek a bajok: két héten belül hetekre kidőlt Nuno Mendes és Kimpembe is, Ramos pedig piros lappal pontozta ki magát több fordulóra.

Galtier-nak döntenie kellett: vagy ugyanazt a rendszert erőlteti, csak gyengébb labdarúgókkal, vagy alakzatot vált. Külön fűszer – és sosem tudjuk meg, mekkora súlya volt Galtier döntésében – hogy Kylian Mbappé ekkoriban üzente meg egy Instagram Story-ban, hogy nem szeretne ékcsatárt játszani, helyette jobban szeretne a bal oldali félterületből indulva vagy mélységbe futni, vagy a kapu irányába befelé mozogni. Galtier végül váltott.

Egy 4-3-1-2-es alakzatban már csak kettő belső védővel kellett számolnia, Mbappénak pedig bal oldali támadó lett.

Ezután jött a turbulencia. A világbajnokság után a játékosok egyenlőtlen formában tértek vissza, majd Kylian Mbappé is kidőlt hetekre, miközben Neymar is szórványosan volt elérhető.

Galtier-nak maradt a buherálás: olykor visszaállt háromvédőzni, máskor lapos- és a gyémánt 4-4-2-es felállásokat váltogatott. A baj ezzel csak az volt, hogy mindig maradtak olyan posztok, ahol játékosok a komfortzónájukon kívül rekedtek: Juan Bernat például egyáltalán nem jó szárnyvédőként, Vitinha fizikailag bedarálható két csatár mögötti irányítóként, Carlos Soler gyakorlatilag használhatatlan és Danilo Pereira is borzasztóan védekezi le a mélységet, ha belső hátvédként kell tartania a védelmi vonalat.

Gyengébb középpályásokkal és gyengébb védősorral pedig nem csoda, hogy a pajzs is lyukasabb lesz.

De hát, ez a PSG, a világ összes pénzéből csak tudnak venni egy kispadot is, nem? Hát, nem. A klub (és mellette a Celta Vigo) frissen kinevezett szakmai igazgatója, Luis Camposnak úgy vágott neki az évnek, hogy a PSG bérkerete csak tavaly 45%-al ugrott meg. A számot elsősorban Lionel Messi, másodsorban Sergio Ramos és Gianluigi Donnarumma szerződései tornászták fel, emiatt a klub ott tartott, hogy a bér/bevétel aránya már 109%-on járt.

Értsd: a klub többet fizetett ki bérben, mint amennyi a teljes bevétele volt. A PSG emiatt masszív veszteséget realizált, ami miatt az UEFA pénzügyi felügyelete három évig tartó szoros pórázra és 65 millió euróra büntette őket. Erre rakódott rá még a nyáron Kylian Mbappé gigantikus szerződés-hosszabbítása, ami a világ legjobban fizetett focistává tette (évi 72 millió euró).

Mit tehetett ilyenkor Campos? Nem sokat. Úgy kellett versenyképessé tennie a keretet, hogy közben tudta, nem költhet erőn felül. Először kevert egyet a lapjain: eladta a kiöregedőben lévő Angel Di Maríát és Ander Herrerát, a teljesítményben visszaeső Idrissa Gueye-t, a játékban teljesen marginalizálódott Julian Draxlert és Mauro Icardit, a több játékpercért kardoskodó Abdou Diallót és Thilo Kehrert, valamint a profilban egysíkúbb Leandro Paredest – emellett most januárban Pablo Sarabiától is megváltak.

Helyettük érkezett Carlos Soler, Vitinha, Nordi Mukiele, Renato Sanches, Fabian Ruiz és Hugo Ekitike. Aki számolta a neveket, észrevehette, hogy ez hárommal több távozó, mint érkező.

A hiányban Campos a piac helyett az akadémistáihoz fordult, akiknek nem kellett heti több százezer eurós szerződéseket kínálni: így kaphatott idén játékperceket Timothé Pembélé (19 éves), Warren Zaire-Emery (16), Ismael Gharbi (18) és El Chadaille Bitshiabu (17).

Campos keretfrissítési és bérlefaragási terve ugyanakkor egy fogadás volt: a csapatnak maradt egy erős A-terve és egy gyengébb B és C terve. A plafon magas maradt, a küszöb mégis lejjebb került. Galtier októberig tudta működtetni az A-tervet, és ezalatt a számok is szépen alakultak. A dolgok akkor kezdtek el szétesni, amikor az alapemberek sérülései és formahanyatlás után a másodvonal sem jelentkezett sorváltásra.

A PSG-nek alig van olyan játékosa, amely a rendelkezésre álló idő legalább 75%-ban játszott volna a bajnokságban. Vitinha (67%) mellett az új igazolások különböző okokból (hierarchia, sérülés, betegség) alig tudták megmutatni magukat: Ruiz 45%, Soler 35%, Sanches 20%, Ekitike 35%-ban játszott, amikor pedig rajtuk volt a sor, nem tudtak felőni a feladathoz, az akadémisták pedig olyan hibaszázalékkal játszanak még, hogy a Monaco legutóbb két bődületes egyéni hibából szerzett gólt. (Ennek ellenére kiemelendő Zaire-Emery teljesítménye, aki mezőnyben is sokat tesz hozzá a támadásokhoz és a kapu előtt is eredményes.)

Ebben a hangulatban várja a PSG a Bayern elleni meccset. Rövid távon a legnagyobb reményük lehet, hogy Presnel Kimpembe és Kylian Mbappé felépülésével új erőre kapnak – előbbi visszatérése a Bayern ellen valószínűsíthető (a legutóbbi fordulóban már csereként beállt), Mbappé viszont a hírek szerint még nem épült fel, és bár a kispadon helyet kaphat, túl nagy kockázatot vállalnának egy esetleges rásérüléssel.

A PSG várhatóan nem lesz annyira sivár, mint a Monaco ellen, ahol nem játszott se Verratti, se Messi és ahol Hakimi is csak csereként állt be, ám nagyon meg kell fontolniuk, milyen meccstervet akarnak megvalósítani a második félidőben, amikor már csak kicsi merítésből tudnak majd frissíteni.

Hosszú távon a PSG komoly dilemma előtt áll. Az érzékelhetően szűk mozgástérnek a három nagy sztár szerződése szab határt. Mbappénak és Messinek jövőre jár le a szerződése (Mbappénak marad még 1 év opciója), míg Neymaré 2025-ben.

Két év múlva olyan forgatókönyv is összejöhet, amelyben egyik játékos sem marad Párizsban. A szezon végén azt kell majd mérlegelniük, hogy megalapozzák-e a jövőt úgy, hogy elengedik néhány sztár kezét, vagy elmennek a falig, és egy nagyobb exodus után tartanak majd olyan bevásárlást, mint amilyet legutóbb a Chelsea.

Látva a jelenlegi tavaszt, ha Campos meg akarja törni a ciklust a „műanyag” és „múlt nélküli klubról”, akkor kenyértörésre kell vinnie a dolgot.