Nuri Sahin 1988-ban született török szülők gyermekeként az NSZK-hoz tartozó Lüdenscheidben. A közelben lévő Meinerzhagenben kezdett el futballozni 6 éves korában. 2001-ben szúrta ki tehetségét a Borussia Dortmund, 13 éves korában.
Sahin tehetségét tökéletesen jelzi, hogy mindössze négy évet kellett várnia, hogy bemutatkozhasson a felnőtt csapatban és a Bundesligában. Ez rögtön az első fordulóban, 2005. augusztus 6-án Wolfsburg ellen (2-2) következett be. Ekkor 16 éves és 334 napos volt. A török játékos nem csak a Dortmund, de a liga legfiatalabb debütánsává vált. Azóta mindkét rekordot Yousouffa Moukoko tartja, akit 16 évesen és egy naposan dobott a Dortmund mélyvízbe 2020. november 21-én a Hertha BSC ellen 5-2-re megnyert mérkőzésen.

Youssoufa Moukoko

Fotó: AFP

Premier League
Amerikai mintákkal ijesztgeti a Premier League-et a Chelsea új tulajdonosa
15/09/2022 - 04:05
Ebben az évben bemutatkozott a török felnőtt-válogatottban is, sőt gólt is szerzett Németország ellen, mindössze három perccel becserélése után, amivel szintén a legfiatalabb újonc és gólszerző is lett Törökország történetében.
2005. november 25-én a Nürnberg ellen (1-2) a Bundesligában is meglőtte első találatát Sahin, amivel akkor szintén rekordernek számított, - mint legfiatalabb gólszerző - azóta ez a csúcs is Moukoko nevéhez fűződik már.
Egy év rotterdami kölcsönjátékot leszámítva 2011-ig maradt a Dortmund játékosa, és kulcsszerepet játszott a BVB első bajnoki címének megszerzésében 2002 óta, hiszen 6 góllal és 8 gólpasszal az év játékosa címet is bezsebelte a Bundesligában.
Jürgen Klopp és a Dortmund számára volt ezután még feljebb, a csapat előbb megvédte bajnoki címét a 2011-12-es szezonban, majd Bajnokok Ligája-döntőbe is jutott az együttes, melyet végül az ősi rivális Bayern München nyert meg 2-1 arányban.
https://i.eurosport.com/2022/08/08/3429565.jpg
Sahin ezekből a sikerekből már nem vette ki a részét, 2011-ben a Real Madridba igazolt 10 millió euró ellenében és 6 éves szerződést kötött a királyi gárdával. José Mourinho miatt költözött a spanyol fővárosba Sahin, ám 3 év alatt mindössze 10 mérkőzés jutott neki a Realban főként a sérülések miatt. Összesen ráadásul csak egy szezonban volt a madridiak keretének a tagja, hiszen előbb a Liverpoolnak, majd a Dortmundnak adta kölcsön a Real.
https://i.eurosport.com/2022/08/08/3429568.jpg
A csalódást keltő kaland után Sahin már sosem volt igazán a régi. 2014-ben a Dortmund végleg megvásárolta őt, és az első évében minden meccsen pályára lépett, - 34 alkalommal - ám a következő három szezonban összesen jutott 21 bajnoki összecsapásig.
2018-ban a nyári átigazolási időszak utolsó napján aztán másodszor, és mint kiderült - legalábbis játékosként - véglegesen elhagyta a BVB-t, és a Werder Bremen játékosa lett. Két évet töltött Brémában, 40 mérkőzésen egy góllal és öt gólpasszal zárt zöld-fehérben.
Ezek után úgy döntött, "hazatér" Törökországba és az Antalyaspor játékosa, valamint csapatkapitánya lett. Sahin lényegében egészséges tudott maradni a törököknél, egy év és két hónap alatt játékosként 49 mérkőzésen - 6 kupa és 43 bajnoki - viselte a csapat mezét.
A 2021-22-es szezonban azonban a gárda nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt - nyolc mérkőzés (melyeken Sahin mind pályára lépett) nyolc pont, 14. hely -, ezért októberben Ersun Yanal a menesztés sorsára jutott. Meglepetésre Sahin és az Antalyaspor bejelentette, a korábbi szupertehetség 33 évesen visszavonul, és edzőként öt éves szerződést ír alá a csapattal.

Nuri Sahin

Fotó: Getty Images

Sahin első éve egészen jól sikerült a partvonal másik oldalán, 36 mérkőzésen 18 győzelmet és 9 döntetlent ért el a csapat, miközben mindössze 8 mérkőzést vesztett el. Meccsenként ez 1.75-ös pontátlag. A csapat végül 7. helyen végzett a bajnokságban, mindössze 6 ponttal lemaradva az európai kupaindulást érő negyedik helytől. A kupában az 5. forduló volt a végállomást, a bajnokságot utcahosszal megnyerő Trabzonspor ütötte ki a Sahin-legénységet.
Egy kupadöntőt is vívott már irányításával a csapat, a Besiktas azonban nagy falatnak bizonyult a Szuperkupa-döntőben. Első szezonjában többnyire a 3-4-3-as és a 4-4-2-t preferálta játékrendszerként, utóbbit a duplaszűrős verzióban.

Az utolsó percben szerzett góllal verte a Galata az Antalyasport

Fotó: AFP

Hétvégén sok egyéb bajnokság mellett a török is kezdetét vette, az Antalyaspornak nem volt könnyű dolga, hiszen a tavalyhoz szezonhoz képest jócskán megerősödő Galatasaray volt az ellenfél, és végül Bafetimbi Gomis 90. percben szerzett góljával megnyerte a mérkőzést. Vasárnap jó lehetőség mutatkozik a javításra, amikor is az Ümraniyespor vendége lesz az AS.
Ami Sahint illeti, ugyan játékosként nem futotta be azt a hatalmas karriert, amit jósoltak neki, edzői debütálása mindenképpen biztató, remélhetőleg megtalálja számításait a pályán.




UEFA Bajnokok Ligája
"Mérges vagyok, egyáltalán nem tetszik az, ahogy kikaptunk" - nem mindenkinek jött be a keddi BL-nap
14/09/2022 - 08:28
Premier League
A tapasztalatlan, a menesztett, és a legalább nem José Mourinho – három jelölt a Chelsea kispadjára
08/09/2022 - 08:23