Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Szezon közben kinevezték edzőnek, ezért visszavonult a korábbi BL-döntős focista

Wojciechowski Patricia

Frissítve 18/10/2021 - 13:57 GMT+2

Az Antalyaspor játékosaként kezdte meg a 2021/22-es idényt Nuri Sahin, néhány fordulót követően viszont már a kispadon, edzőként kap szerepet a gyenge szezonrajtot produkáló együttes élén. Sahin maga dönthetett, hogy játékos-edzőként, vagy csak vezetőedzőként folytatja, végül utóbbi mellett döntött, és lezárta labdarúgó karrierjét.

Nuri Sahin edző lesz

Fotó: Getty Images

Szezon közben kinevezték csapata vezetőedzőjének, ezért 33 évesen bejelentette visszavonulását a korábbi BL-döntős focista, Nuri Sahin.

A török első osztályban játszó Antalyaspor némi meglepetésre nevezte ki vezetőedzőnek október elején a csapat rutinos játékosát, Nuri Sahint, miután az eredményekben a várakozásoktól elmaradó Ersun Yanalt menesztették. A korábbi BL-döntős focistának megadták a lehetőséget, hogy az edzősködés mellett játékosként is segítse csapatát, végül rövidebb mérlegelés után Sahin úgy döntött, edzői feladataira koncentrál, és befejezi sportolói karrierjét. Török sajtóhírek szerint a klub komolyan gondolja, és ötéves szerződést kötöttek az edzőként most debütáló korábbi török válogatott focistával.
Sahin nagyon fiatalon, óriási tehetségként robbant be. Már 2005-ben 16 évesen és 335 naposan bemutatkozott a Borussia Dortmund színeiben a német bajnokságban, ezzel éveken át ő volt a legfiatalabban debütáló Bundesliga-játékos, mígnem egy szintén dortmundi, Youssoufa Moukoko 2020-ban meg nem döntötte a rekordot. Majd 17 évesen és 82 naposan Sahin lett minden idők legfiatalabb gólszerzője a Bundesligában, ezt a Leverkusen focistája, Florian Wirtz írta felül tavaly, majd Moukoko vitte még lejjebb a számot. Sahin aktív tagja volt a 2011-ben német bajnokságot nyerő Dortmundnak.
A 2011-es szezont követően a Real Madridhoz szerződött, a váltás azonban nem jött be, Madridban nem sikerült meghatározó játékossá kinőnie magát, és ugyan a csapat tagjaként spanyol bajnokságot nyert, de egy rövid liverpooli kitérőt követően „tékozló fiúként” visszatért Dortmundba.
picture

Jürgen Klopp (links) und Nuri Sahin

Fotó: Getty Images

Tizenévesen történt berobbanásához képest talán nem futotta be azt a karriert, ami Realos szerződése előtt kinézett neki, de Dortmundba visszatérve az együttes meghatározó játékosa volt éveken át, és a korábbi bajnoki cím mellett Bajnokok Ligája-döntőig jutott 2013-ban, 2017-ben pedig Német Kupát nyert. Szép lassan a dortmundiak ikonikus figurájává nőtte ki magát, mígnem 2018-ban a Werder Bremenhez szerződött, majd 2020-ban eligazolt Törökországba. Az Antalyaspornál nem sokáig szerepelt játékosként, a vártnál hamarabb, szezon közben kezdett bele edzői pályafutásába.
Az Antalyaspor jelenleg csak a 15. helyen áll a török bajnokságban, bőven lesz tehát dolga az új edzői csapatnak.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés