A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Montenegró vendégeként a csütörtöki barátságos mérkőzésen Podgoricában.


Nagyszerűen kezdett a magyar válogatott, ugyanis első támadásából gólt szerzett Holender révén, aki először volt eredményes a nemzeti együttesben. 
Nem sokkal később pedig Holman keresztlécre lőtt egy szabadrúgást. Az álmosan kezdő hazai csapat aztán felébredt és a tizedik perctől átvette a játék irányítását, s bár kétszer Dibusz bravúrosan védett, a harmadik ziccert - egy gyönyörű támadás végén - már ő sem háríthatta, mert a korábban Újpesten is futballozó Kosovic kilőtte a bal sarkot. 
Labdarúgás
Van, aki szerint Mourinho római szerződése az egész olasz focit felpezsdíti
EGY ÓRA
Az egyenlítést követően valamelyest megint aktívabbá vált Marco Rossi szövetségi kapitány csapata, így mindkét fél előtt adódott kisebb-nagyobb lehetőség, de az eredmény nem változott a szünetig.
A második félidőt is a magyarok kezdték jobban, ám Sigér és Kovács próbálkozását is védte Petkovic. A kezdeti vendégrohamok után nagyon visszaesett a meccs színvonala, de ehhez nagyban hozzájárult a sok csere is, ami miatt nem alakult ki folyamatos játék, egyedül Dzsudzsák szabadrúgása volt veszélyes ebben a periódusban. Az utolsó negyedórához közeledve Montenegró váratlanul 11-eshez és ezáltal vezetéshez is jutott. 
A hajrában igazi helyzetei a hazaiaknak voltak, akik többször átrohantak a kinyíló magyarokon, azonban Dibusz bravúrjainak köszönhetően nem született újabb gól.
A magyar válogatott továbbra is nyeretlen Montenegró ellen: egy döntetlen mellett másodszor kapott ki. A hazaiak kispadján győzelemmel debütált Faruk Hadzibegic szakvezető.
A magyar csapat hétfőn Szlovákiát fogadja sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Groupama Arénában.
MTI
Eredmény:
Montenegró-Magyarország 2-1 (1-1)
Podgorica, 4000 néző, v.: Dimitar Meckarovski (macedón)
gólszerzők:
Kosovic (32.), Mugosa (75., 11-esből), illetve Holender (2.)
sárga lap:
Holman (60.), Lang (74.)
Montenegró:
Mijatovic (Petkovic, a szünetben) - Marusic (Mugosa, 55.), Simic (Lagator, 66.), Tomasevic, Radunovic - Vukcevic (Jankovic, 77.) - Boljevic, Kosovic (Hocko, 59.), Savicevic, Haksabanovic (Jovovic, 72.) - Beciraj
Magyarország:
Dibusz Dénes - Bese Barnabás, Lang Ádám, Baráth Botond (Willi Orbán, a szünetben), Korhut Mihály (Ferenczi János, 61.) - Gazdag Dániel (Kovács István, a szünetben), Holman Dávid (Varga Roland, 64.) - Németh Krisztián, Kleinheisler László (Sigér Dávid, a szünetben), Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs, 69.) - Holender Filip
Labdarúgás
"Tűrhetetlen nyomásgyakorlás", amit az UEFA művel
2 ÓRA
Labdarúgás
Nem számíthat a Hertha egyik alapemberére Dárdai a hajrában
EGY NAP