Salah is tizenegyest hibázott, Nigéria viszi haza az Afrika-kupa bronzérmét

Nigéria gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel négy-kettőre győzött Egyiptom ellen a 35. labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája szombati bronzmérkőzésén.

Világkörüli útra indult a FIFA vb-trófeája – jövő héten a szomszédba érkezik

Videó forrása: SNTV

Az elődöntő két vesztese, a hétszeres első Egyiptom és a háromszoros győztes Nigéria először mérkőzött meg a harmadik helyért, amióta rendeznek ilyen találkozót. A rendes játékidőben nem esett gól, bár a nigériaiak kétszer is közel álltak a vezetés megszerzéséhez. Hiába találtak azonban a kapuba, egyik sem szabályos körülmények között történt.
A kilencven perc és a ráadás letelte után rögtön következtek a tizenegyesek. Mindkét fél elhibázta az első büntetőjét. A nigériaiaknál Fisayo Dele-Bashiru, míg az egyiptomiaknál Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos klubtársa, a Liverpoolban futballozó Mohamed Salah rontott. Ezt követően Omar Marmus a Manchester City egyiptomi légiósa is elrontotta a tizenegyesét. A hátralévő rúgók sikeresek voltak, így a nigériaiak 4-2-re megnyerték a büntetőpárbajt, ezzel pedig övék lett a bronzérem.

Eredmény, bronzmérkőzés:

Nigéria-Egyiptom 0-0 - tizenegyesekkel: 4-2
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés