Börtönbe kerülhet a ’98-ban még Henry cseréjeként játszó Tony Vairelles

Emlékszünk arra, hogy ki játszott a francia válogatottban 1998 környékén? Jó, Thierry Henry-ra és Zinedine Zidane-ra nyilván mindenki emlékszik, a hipszterek Youri Djorkaeffről sem feledkeznek meg, az igazi ínyencek pedig nem félnek bemondani Bixente Lizarazu, Vincent Candela vagy Christian Karembeu nevét sem.

Aki viszont nézett akkoriban francia bajnoki meccset, az valószínűleg belefutott egy játékosba, aki a Kékek között is megfordult az évezred küszöbén. Tony Vairelles (ejtsd: verell) volt az. Akadt olyan alkalom, hogy az ő állt be Thierry Henry cseréjeként.

Vairelles furcsa szerzet volt. A haja szőke volt, hátul lenőtt tarkóval, igazi Bundesliga-séró volt, csak 15 év késéssel. Nyurga testalkatához kissé darabos mozgás társult. Ha megindult a labdával, az első cselébe belebonyolódott, mégis rengeteg gólt lőtt. Az a fajta játékos volt, akinek a játéka és a megjelenése inkább egy alsóbb osztályú játékoséra emlékeztetett. “Egy jó harmadosztályú játékos és egy gyenge elsőosztályú játékos között nincs nagy különbség. Minden itt dől el.” – mutatott a halántékára.

Vairelles karrierje elején a Lens-ban játszott és a francia világbajnoki győzelem évében, 1998-ban meglepetésre meg is nyerték a bajnokságot. Csapattársai között ott volt a kapus, Guillaue Warmuz, olyan támadók, mint Vladimir Smicer, Daniel Moreira, továbbá a werderi legenda, Valerien Ismael, Fred Déhu, Stéphane Dalmat, vagy a néhány évre rá tragikus körülmények közt elhunyt Marc-Vivien Foé. Vairelles később tagja volt annak a Lyonnak, amely a 2000-es évek elején tönkreverte a teljes francia mezőnyt. Vairelles valahogy mindig ott volt félúton a francia élvonal felett, de még a válogatott alatt.

Vairelles családi háttere is különleges volt. Nagyapja oldaláról cigány származású volt, ami miatt a beceneve is „Tony, a cigány” lett (Tony, le gitan). Családjában heten voltak testvérek: hat fiúra, egyetlen lánytestvér jutott. Amikor Tony már ismert labdarúgónak számított Franciaországban, a legnagyobb focival foglalkozó műsor, a Téléfoot riportot készített vele, ahol többek között három dolog derült ki: az édesapja volt az ügynöke; 25 éves kora felett is a szülei házában lakott; apja pedig büszkén újságolta el a riporternek – a korábbi Miss France szépségkirálynőnek, Sophie Tallmannak –, hogy fia bizony jól teljesít a lányoknál...

Vairelles története számomra itt ért véget. Egy korszak meghatározó arcaként könyveltem el magamban, matricáját eltettem a fejem virtuális Panini-albumába. Csak évekkel később szembesültem azzal, hogy ami utána Vairelles-lel történt, az olyan, mintha folyamatosan 1-est dobott volna az élet társasjátékában.

A Lyonnál nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba és három éven keresztül mindig más klubokhoz adták kölcsön. Karrierje utolsó éveiben, 2009-ben FC Geugnonhoz igazolt, ahol a játék mellett pénzzel is beszállt a csapat mindennapjaiba: először az apját kinevezte elnöknek, majd két testvérét is alkalmazta. 2011-ben a klubot csődeljárás alá helyezték.

2011-ben aztán olyan történt, ami a mai napig hatással van az életére. Egy éjszaka egy szórakozóhelyre tartott a testvéreivel, ahol három biztonsági őrrel is összetűzésbe keveredtek. Lövések dördültek el, mindhárom biztonsági őr maradandó sérülést szenvedett. Az esetből büntetőügyi eljárás lett, Vairelles-t és testvéreit hónapokra előzetesben tartották.

Az esetről azért nehéz konkrétumokat írni, mert a bírósági tárgyalás még mindig tart. Vairelles 5 hónapig ült börtönben, 2022-ben pedig 5 év szabadságvesztésre ítélték, melyből 3-at kellett töltenie. Testvérei szintén kötelezően letöltendő börtönbüntetést kaptak, de mindannyian fellebbeztek. Ügyük idén, 2023-ban folytatódik.

Vairelles az ítélethirdetés után saját önéletrajzi könyvvel jelent meg „Balles au centres” címmel, ami egy érdekes francia szójáték: egyszerre jelenti azt, hogy „beadások középre” (mint a fociban) és azt, hogy „középre tartó lövések” (mint egy lövöldözésben). A könyv nagyrészt a fegyházi időkre történő visszaemlékezés, miközben kíméletlenül őszintén ír a családját ért következményekről.

Vairelles ártatlannak vallja magát, ugyanakkor ahogy mondja, az egészben “a legrosszabb a közvetett hatás, a családom által elszenvedett traumák.” A börtönben töltött hónapok alatt felbomlott az „FC Vairelles”: szabadulása után megkérte addigi élettársa, Audrey kezét, amit Vairelles szülei viszont nem támogattak, nem mentek el az esküvőre, Tony pedig azután soha többet nem beszélt szüleivel.

Feleségének anyja aztán hónapokkal később megpróbált öngyilkos lenni az otthonában. Túlélte, ám kórházba szállították, ahol aztán az osztály folyosói mosdójában felakasztotta magát. Audrey mély depresszióba esett, szanatóriumokba járt, a betegségből pedig azóta sem jött ki teljesen. Mint Vairelles írja, “vannak javulások, de ezt a meccset még nem nyertük meg.”

Mindeközben Vairelles elvesztette édesapját. A fegyházban töltött évei alatt elsőszülött gyereke is pszichológiai szakadékba zuhant: meghízott, viselkedési zavarok jeleit mutatta, hibáztatni kezdte Vairelles élettársát, lázadt. Az évek alatt aztán „felépítette magát”, ma pedig 17 évesen a helyi rögbiklub egyik oszlopos tagja.

Vairelles kontúrjai még mindig hasonlítanak arra a játékoséra, aki a 90-es évek végén volt – azzal a különbséggel, hogy a haja bebarnult és a Bundesliga-séró is lerövidült. Annak ellenére, hogy büntetőügye még nem ért véget, optimistán tekint a jövőbe.