Thierry Henry-t, a játékost nagyon sokan ismerik – az edzőről viszont megoszlanak a vélemények.


Henry-t nehéz kiismerni. Főleg most, mióta edző lett: a korábbi francia válogatott labdarúgó karrierjének befejeztével a belga válogatottnál vállalt segédedzői munkát, majd a mély válságban tobzódó AS Monacónál állt látványosan földbe, ahol kinevezése után 3 hónappal kirúgták. Később a tengerentúlon, a Club de Foot Montrealnál (leánykori nevén: Impact Montreal) dolgozott vezetőedzőként, ahol több mint egy évet húzott le. Henry nemrég beadta felmondását, hogy visszatérhessen családjához Angliába – és az sem kizárt, hogy európai karrierutak is felmerültek szempontként.
Henry keveset nyilatkozik, és ha meg is teszi, sokszor kocsmai sörözés szintjére vált a beszélgetés. Így történt ez a So Foot-nak adott interjújában is, ahol bő lére eresztette a mondanivalóját.
Labdarúgás
"Ez az 1-1 30 éve a válogatott egyik legnagyobb eredménye"
EGY ÓRÁJA
Az eszmecsere 2020 januárjában, nem sokkal a Montrealtól való távozása előtt készült, amikor a csapat az MLS Keleti konferenciájának középmezőnyében tartózkodott. Henry 2019 végén érkezett a kanadai csapathoz, de úgy érezte, „mintha 5 évet” töltött volna már ott. Szezonjukra rányomta bélyegét, hogy a nyáron 1 hónappal rövidebb felkészülést tudtak csak tartani a különböző sérülések és megbetegedések miatt, a kanadai törvények miatt ráadásul szigorú karanténszabályok érvényesek a beutazókra, ami a csapat alapozására is hatással volt.
Henry érdekesen vegyíti az általános frázisokat a konkrétabb gondolatokkal.
Időnként szabadon engedi a fantáziáját, életbölcsességeket sorol fel, másoktól idéz. Kitért például arra, hogy a Monacónál töltött ideje mennyiben tér el a montrealitól. „Meg akartam ismerni magam” - mondta a Monacóhoz való érkezésekor. “Vagy győzöl, vagy tanulsz. Sokkal többet tanultam a nehézségekből, mint azokból az időkből, amikor jól ment a szekér. A nehézségben mutatkozik meg igazán az ember.”
Önmaga helyét is érdekesen értelmezi. Henry-t sokan vádolták azzal, hogy nem tud elvonatkoztatni a futballista énjétől és még nem nőtt fel igazán az edzői szerepfelfogáshoz. Magát ugyanakkor egy véget nem érő fejlődési pályán látja. „Lehet, hogy most beszélgetünk, de jövőre, ha ugyanígy leülünk, lehet, hogy teljesen mást fogok mondani” – mondta Henry.
Az interjúban szembesítették azzal az elhíresült videóval, ahol a pálya szélén kemény kritikákkal illette a saját játékosait.
Henry szerint ez legitimitás kérdése. “Ha megnézed Contét és Kloppot, ők is nagyon demonstratívak, de ez senkit nem zavar. Igaz, ők már elértek annyit, hogy a világ elfogadja tőlük. Én még nem tartok itt, de ilyen vagyok, nem tudom kontrollálni.”
Munkafilozófiájában ugyanakkor megbújik egy nagyon is nevelőedzői-tulajdonság: a fejlesztésre, a fejlődésre való igény.
“Edzőként a játékosaid agyát kell fejlesztened. Nem azért vagyok itt, hogy a játékosom gyorsabban fusson, magasabbra ugorjon, vagy hátul maradjon és rúgjon fel mindenkit. A gól fontos, de nem minden.” Ennek megfelelően is áll a saját munkájához. “Ha a játékosom vagy, és nem tudsz laposan, mélyről kihozni labdákat, akkor egész évben ezt fogom gyakoroltatni veled, akkor is, ha 45 ezerszer elrontod. Miért? Mert a végére majd megtanítottam veled valamit.”
Ugyanakkor ez hamar közhelybe csap át, amit hallottunk már egy korábbi belga származású magyar szövetségi kapitánytól:“Kikaphatsz 4-0-ra egy jobb csapattól, de semmi gond nincs addig, amíg harcoltál. A vereséget sosem könnyű kezelni. Az egyetlen dolog, amit nem bírok elviselni, ha egy játékos nem vállal kockázatot. Focizunk, nem háborúzunk. Ha nem lősz, nem lesz gól. Ahogy Michael Jordan is mondta, azokat a dobásait bánja a legjobban, amelyeket sosem vállalt el.”
Henry-ról sokszor úgy tűnik, hogy inkább kamaszokat edz, mintsem felnőtt csapatot.
A sikert is ez alapján értékeli. “Hogy mi számomra a siker? Egyszer Pep Guardiola azt mondta nekem, hogy a legnagyobb sikere nem az volt, hogy triplázni tudott velünk, hanem, hogy képes volt Pedrót és Busquets-et elrepíteni a spanyol válogatottig. Ez a siker. Egy edző elsősorban azért van, hogy tanítson és neveljen. Minden itt rejlik: jobbá tetted-e a játékosaid.”
A legnehezebb valószínűleg ezt összeegyeztetnie azzal, hogy a játékosai készségszinten nem érnek fel a játékos Thierry Henry-val. Állítása szerint ugyanakkor ma már jobban rezonál a játékosok igényeire.“Sokszor elfelejtjük, hogy a futballista is ember. Játszani akarsz? Igen. Fáj valamid? Nem. Le akarsz jönni? Nem. Lejössz? Bosszankodsz. Amikor játékos voltam, nem nagyon figyeltem arra, ha valaki azt mondta, elfáradt. Most már hallgatok rá. Ha egy játékos a vörös zónában van, megkímélem egy kicsit, felügyelem, aztán figyelem a mentális állapotát. Sokat beszélgetünk, személyes célokról, közös célokról. Olykor ezt a játékosok elfelejtik.”
Henry gyakran szokatlanul őszinte nyíltsággal beszél, ugyanakkor tudja, hogy a meccsek közbeni nyilatkozatok egy játszma részei, ahol az őszinteség nem mindig kifizetődő.
Szurkolók és öltözők véleményei ütköznek, az edző pedig hamar ezek kereszttüzében találja magát. Úgy tűnik, Henry tisztában van ezzel a játszmával. „Sokszor a szurkolók vagy a média azzal vádolja az edzőket, hogy hazudnak a meccs után. És igen, hazudunk. Mert a tévében a meccs utáni pillanatokban nem mindig tudunk tűpontos elemzéseket mondani, cserébe próbáljuk védeni a csapatunkat, a pozitívra fókuszálni. Egyesek olyankor teljesen elveszítik a kontroll, olykor én is. De mindig erre térünk vissza: a futballban kellenek az érzelmek.”
Érdekes módon nyitott hozzáállása mellett néhány önkorlátozó hiedelme is kiütközik. Amikor Pep Guardiola és a Manchester City játékáról beszél, „pár aprósággal" illeti azt a többszáz millió befektetést, amit a klubnál a játékosok toborzására fordítottak az elmúlt években. Guardiolát sokan szidták, de én megvédtem, arra gondoltam, hogy nem kell feladnia az elveit. Guardiola elhozta Edersont, majd néhány aprósággal kiegészítette a csapatot, aztán hirtelen egyetlen Edersonnal képes volt 80 méteres passzokkal az ellenfél háta mögé kerülni.”
Nevelőedzői felfogása is mintha korlátokba ütközne, ahol végső soron a tehetség mindig felülkerekedik a befektetett munkán.“Végtére is az utolsó 30 méternél a tehetség a perdöntő. Egy edző elmondhatja és dolgozhat azon, hogy a játékos befelé cselezzen és lövést vállaljon. De sokszor csak annyi történik, hogy egy játékos úgy döntött, hogy cselez, elvisz három embert és kilövi a ficakot.”
Mindemellett kicsit sokat alkudozik a saját játékfilozófiájáról.
Elismeri az iskolateremtő edzők munkásságát, szórakoztatónak tartja stílusukat, meg is védi őket, de nem mindig tud azonosulni velük. “A legfontosabb, hogy megtartsd a filozófiádat. Nézd meg, amit Bielsa csinál a Premier League-ben: 4-0-ra nyer, vagy 4-0-ra kikap. Végső soron, mindenki figyel a Leeds-re. Én is imádom nézni, de vigyázat, én sosem fogok kiritzálni más edzőket. Főleg azóta nem, hogy átkerültem a túloldalra.”
Ezután viszont némi ellentmondásba kerül. „Furcsának tartom, hogy amikor egy csapat hátulról építkezik, azt mondják, túl sokat kockáztat. Bezzeg amikor felszabadítanak a lelátóra, ott nem hangzik el semmi. Miért?” – önmagában ezzel nem lenne baj, viszont utána már mintha más álláspontot képviselne. „Az év elején elterveztünk valamit a csapattal, de a sérülések és a betegségek miatt teljesen másra kellett átállnunk. Folyton alkalmazkodni kell. Nincsen semmi kőbe vésve.
Henry úgy néz ki, hogy sosem fog letérni a gyakornokoskodás és az örökké tartó tanulás pályájáról. “Folyton tanulok. Mióta elkerültem a Monacótól, beszéltem a korábbi edzőimmel, Roberto Martínezzel, Arsene Wengerrel…ez teljesen normális. Mindig ebben a tanulási szakaszban leszek, még 60 évesen is, ha nyertem 60 ezer trófeát, akkor is.”
Euro 2020
Skócia járt pórul a D csoportból, már csak négy hely kiadó
11 ÓRÁJA
Euro 2020
Anglia egy félidő alatt lerendezte a meccsét, Modricék a skótok kiütésével másodikak
12 ÓRÁJA