Az FA-kupa 150. évfordulójára londoni elődöntős hétvégével készült az Angol Labdarúgó-szövetség, hiszen szombaton és vasárnap is lejátszanak egy-egy férfi- és női elődöntőt a Wembley-ben. Ezek közül mindenképpen kiemelkedik a Manchester City – Liverpool, amit szombat délután rendeztek.

Kemény héten van túl mindkét csapat, hiszen múlt hét vasárnap még egymás ellen játszott rangadót a bajnokságban Jürgen Klopp és Pep Guardiola csapata. Hétközben pedig mindkét klub Bajnokok Ligája negyeddöntőt játszott, de amíg a Liverpool 3-1-es előnnyel várta otthon a Benficát, addig a City egy sovány 1-0-ás győzelemmel érkezett az Atlético Madrid otthonába.
UEFA Bajnokok Ligája
45 percig úgy tűnt, a Villarreal ismét meglepetést okoz, de aztán felébredt a Liverpool
03/05/2022 21:07

Alisson Becker

Fotó: AFP

Valószínűleg ez is meglátszott a két csapat szombati teljesítményén. A liverpooliak pihentetni tudták legjobbjaikat, a Manchester viszont komoly fizikai és mentális, botrányoktól sem mentes tusát vívott Diego Simeone csapatával szemben. Tovább nehezítette a kékek helyzetét, hogy amíg a Liverpoolnál mindenki bevethető volt, addig Guardiola Benjamin Mendyt eltiltás, Cole Palmert és Kyle Walkert pedig sérülés miatt nem tudta hadra fogni.
A mérkőzésre a Hillsborough-tragédia 33. évfordulóján való megemlékezéssel kezdődött. A Liverpool FC - Nottingham Forest FA-kupa-elődöntőt ugyanis beárnyékolja 97 Liverpool drukker halála, akik szervezési hiányosságok és a rendőrség döntési hibái miatt vesztették életüket még a mérkőzés elején. Különösen pikáns ugyanakkor, hogy az 1 percesre tervezett gyászcsendet Michael Oliver játékvezető 20 mp után leállította. A manchesteri drukkerek ugyanis nem maradtok csöndben, amire a másik oldalról egyre erősebb fújolás lett a válasz. A Manchester City még az első félidő alatt bocsánatot kért az esetért.

Liverpool-szurkoló kislány emlékezik meg a Hillsborough-tragédiáról (Forrás: BBC)

Fotó: Eurosport

A Liverpool csattanós választ adott: Andy Robertson szöglete után a védő Ibrahima Konate fejelt a kapuba a 9. percben. Érdemes megemlíteni, hogy a Premier League csapatok közül a Liverpool lőtte a legtöbb gólt szögletből (19), a legutóbbi hármat pedig Konate. Kevesebb, mint 10 perc múlva Sadio Mané volt figyelmes, és a kapuban furcsán tili-tolizó Zackary Steffent megzavarva közvetlen közelről a kapuba lőtt. Az első félidő utolsó percében pedig egy egyetemi szinten tanítandó akció végén gurít ott 12 m-ről ismét Sadio Mané.
Úgy tűnt tehát a félidőben, hogy a második játékrész már formalitás, ez azonban korántsem volt így. A Liverpool azért érthető módon igyekezte ölni a játékot, de erre majdnem ráfázott. Fordulás után ugyanis rögtön szépíteni tudott a Manchester. Az első gól pasz adója, Andy Robertson adta el a labdát a 47. percben az oldalvonalnál, amiből egy szép indítás után Gabriel Jesus kínáld középre Jack Grealishnek, aki a 16-os közepéről bepöccintette. A folytatásban szintén Gabriel Jesus indult meg a 70. percben egy kitűnő labdával, egyedül vezethette azt Alisson Beckerre, a brazil kapus azonban káprázatosan védett. Lett volna még 20 perce a hátrányban focizó csapatnak az egyenlítéshez. A 91. percben Bernardo Silva révén összejött a második gól, de egyenlíteni már nem volt lehetőség.

A Liverpool ott van az FA-kupa döntőjében. Várja ellenfelét, a Chelsea-t vagy a Crystal Palace-t. Ők vasárnap 17.30-kor játsszák a maguk összecsapását.
UEFA Bajnokok Ligája
A visszavágón a Villarreal játékosai az életükért, az edzőjükért küzdenek majd, Klopp nem dől hátra
28/04/2022 07:21
Labdarúgás
Akár az Afrikai Nemzetek Kupája is eldöntheti a bajnoki cím sorsát a topligákban
04/01/2022 14:54