Tényleg mindig túlgondolja a fontos BL-párharcokat Guardiola?

Bizonyára sokaknak ismerős a skorpióról és a békáról szóló mese. Ez az a történet, ahol a béka átviszi a tavon a másik állatot, mivel az megígéri, nem harapja meg útközben. Félúton mégis megteszi, aminek eredményeként mindketten elsüllyednek. A skorpió végül egyszerűen ennyivel indokolja a tettét: „sajnálom, ilyen a természetem.”

Hogy mi köze ennek az európai foci elit mezőnyéhez és a nemrég lejátszott Bajnokok Ligája döntőjéhez? Nos, a fináléban vesztes Manchester City csapatát irányító Pep Guardiola meccstaktikája leginkább a mesebeli skorpió érvelésével igazolható.

A Barcelonával két BL-sikert is begyűjtő mester lassan 10 éve próbálkozik máshol felérni a csúcsra, az évek során azonban számos kellemetlen kudarcba szaladt bele olyan ellenfelek ellen, mint a Monaco, a Tottenham, a Lyon vagy most a döntő előtt jóval esélytelenebbnek tartott Chelsea. Ahogy teltek a szezonok, egyre jobban terjedt el a nézet, hogy Guardiola csapatai azért nem tudnak esélyesként nyerni, mert a spanyol edző egyszerűen túlgondolja a párharcokat. Ez a teória persze nem teljesen állja meg a helyét, de a vesztes fináléban általa hozott döntések újabb olajt önthetnek a tűzre.

Azok, akik Guardiola és a túlgondolás elméletét hangsúlyozzák, leggyakrabban két párharcot emelnek ki. Először a Bayern München edzőjeként a Real Madrid elleni elődöntőben ütközött ki a probléma, amikor az edző túlságosan a csapata németes stílusához próbálta szabni a játékot, az eredmény pedig egy katasztrofális 5-0-ás összesítés lett az ellenfél javára.

– mondta akkor a kudarc által nagyon megviselt mester

Könnyen lehet, hogy évekkel később ez a vereség köszönt vissza, amikor a tavalyi Lyon elleni negyeddöntőben sokak szerint átesett a ló túloldalára. Már a City edzőjeként azon a meccsen óriási esélyesként játszva három belső védővel és két védekező középpályással küldte fel a csapatát, a túlzott óvatosságnak pedig 3-1-es vereség lett a vége.

A kiesésekben gyakori közös vonás, hogy Guardiola az ilyen párharcok során túl nagy figyelmet fordít az ellenfél játékára, túlságosan ahhoz próbál alkalmazkodni. Pedig a spanyol mesternek látványos és többnyire működő saját stílusa van, amit viszont ezeken a meccseken rendre sutba dob. Ezt támasztja alá Thomas Müller is, aki még a Bayernél dolgozott együtt a menedzserrel:

Ebben a szezonban úgy tűnt, a korábbi évek tanulságai arra ösztönözték, próbáljon meg jobban bízni a saját filozófiájában. Ennek hatására a City apróbb változásokkal tökéletes gépezetként lépett túl a Mönchengladbach-Dortmund-PSG hármason és menetelt a döntőig. A fináléban viszont újra előjöttek a régi problémák.

Az összeállítások tekintetében mindenki arra számított, hogy legfeljebb a balhátvéd és a szűrő személye lehet kérdés, függően attól, mennyire támadó taktikát választ a spanyol edző. Ehhez képest Guradiola komolyan belenyúlt az addig sikeres koncepcióba és a szezon során 60 meccsből 59 alkalommal pályán lévő Rodri-Fernandinho kettősből egyiket sem jelölte a kezdőbe. A City így lényegében labdaszerző középpályás nélkül vágott neki a meccsnek, az üzenet egyértelmű volt: támadni, támadni, támadni.

A probléma csak az volt, hogy ez a váltás a manchesteriek játékának számos működő elemét keresztülhúzta. Az idény során kulcsemberré váló Ilkay Gündogan túlságosan messze került a kaputól, a csapatba pedig váratlanul bekerülő Raheem Sterling hiába futotta be jól a területeket, egyszerűen nem volt elég jó formában egy ilyen fontos mérkőzéshez. A City hiába tett fel mindent a gyors támadásokra - feladva az idén sokkal inkább biztonságra épülő alaptaktikáját – mégsem volt elég veszélyes.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a manchesteriek sok játékosa a taktikától függetlenül gyenge napot fogott ki a döntőben. Kevin De Bruyne csúnya arcsérülése miatt hamarabb fejezte be a meccset, de amúgy sem találta a formáját, ahogy halovány volt a döntőig vezető úton végig remekül teljesítő Riyad Mahrez is.

Talán az, hogy a csapat először szerepelt a BL-döntőben, a vártnál jobban rányomta a bélyegét a játékosokra, a megszokott taktika felborítása pedig nem adott nekik kapaszkodót a kulcshelyzetekben. A mérkőzés így taktikailag és mentálisan is a Chelsea javára billent, innen pedig hiába jöttek a változtatások a második félidőben, nem volt visszaút a Citynek.

Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt Lisszabonban játszották Lyon elleni negyeddöntőt, ahol Guardiola túl óvatosan állt a meccshez. Most a portói döntőben túlságosan agresszív felfogást választott, az eredmény pedig ugyanaz lett. A spanyol mester zsenijét nem kérdőjelezi meg senki, de fel kell tennie magának a kérdést, miért történik meg újra és újra hasonló. Talán csak a balszerencse. Vagy talán csak ilyen az ő természete.

Forrás: The Athletic