Túl vagyunk a nagyobb bajnokságok első fordulóin, melyekből kiderült, mely csapatokat érdemes közelebbről figyelni.


Serie A: radikális Sassuolo


Euro 2020
Orbán: "lehet esélyünk a bravúrra"
24 PERCE
Roberto de Zerbi nemcsak a játékbeli elképzeléseivel, de a klubnál töltött idejével is kitűnik: az olasz szakember a harmadik évét kezdte meg a Sassuolónál. A bizalomra rászolgált: csapata karakteres, nyílt és kombinatív focit játszik. A játékkoncepció lényege megegyezik azzal, amit még a Foggiánál játszott: de Zerbi azt kéri játékosaitól, hogy maradjanak mélyen, csalogassák ki az ellenfelet, hogy aztán rakétakilövői sebességgel játsszák meg az ellenfél mögött hagyott területeket. Ha mégis övék lenne a labda, addig forgatnak és mozgatják ki az ellenfél védelmét, amíg az bele nem szédül a kombinációkba.
A Sassuolo labdával 4-2-3-1-es felállásban szerveződik, ahol a két belső hátvéd (Chiriches és Ferrari) rengeteget játssza meg az előttük álló duplaszűrős (Locatelli és Bourabia) középpályás sort. A labdajáratásuk folytonos, a labda meg nem áll, a szélső támadókat pedig a sok súlypontáthelyezés és forgatás által mindig kényelmes helyzetbe tudják hozni (jobbra Berardi, balra Djuricic vagy Boga).
Az ékcsatár posztján játszó 33 éves Francesco Caputo úgy néz ki, örök fiatal marad: tavaly 21 gólt és 7 gólpasszt osztott ki, idén pedig már 4 találatnál jár. A Sassuolo eddig nem volt a reflektorok középpontjában, de Maxime Lopez érkezésével ez is változhat, főleg, ha az ex-marseille-i középpályás kap is játéklehetőséget. Annyi bizonyos, hogy Lopez játéka tökéletesen illik a Sassuolo rövidpasszos, kombinatív alapjátékához. A csapat tavaly 8. helyen végzett, idén már a dobogóért állnak harcban.
Érdemes még figyelni: a Napolit, ahol Victor Osimhen már kikaparta a gesztenyéjét, és mert Gennaro Gattuso többször is megmutatta, hogy felveszi a versenyt a legnagyobbakkal. És – természetesen – az Atalantát.

Premier League: a Brighton harca a bennmaradásért


A Sirályok 2017 óta csendben ellavíroznak az angol bajnokságban, viszont Graham Potter második szezonja most szenzációs rajtot vett.
A vezetőedző arról ismert, hogy a svéd Ostersunds klubját átvitte egy teljes metamorfózison – az angol szakember most hasonlóan esztétikus focit játszat olyan játékosokkal, akikről a készségeik alapján nem gondolnánk, hogy képesek lennének rá. A Brighton ugyan háromszor is kikapott az első 5 fordulóban, de Neal Maupay (4 gól) és társai többször is igen látványos és meggyőző játékot tettek le az asztalra, többek között a Chelsea és a Manchester United ellen is.
Alapfelállásuk a 3-4-3 és a 3-5-2 között váltakozik, hátulról hozzák ki a labdákat és olyan technikailag jó adottságú játékosokra építenek, mint Bissouma vagy Lallana. Szintén támaszkodhatnak a csatár Aaron Connolly sebességére, vagy a kitűnő jobbhátvédre, Tariq Lamptey-re is.
Mivel a Brighton támadó részlege messze nem olyan acélos, mint más, hasonló szintű versenytársaké (West Ham, Aston Villa, Crystal Palace), a Brighton játékosainak igazából nincs nagyon választásuk: az egyéniségek nem fogják maguktól megoldani a problémákat, a teljes csapatnak kell harmonikusan működnie. A letámadás intenzitását jelző PPDA mutató alapján a Brighton a második legagresszívebb csapat jelenleg a Premier League-ben – egyetlen csapat előzi, egy bizonyos Marcelo Bielsáé…
Érdemes még figyelni: a Leeds Unitedet, Bielsa alkotását, mely idén tért vissza a PL-be és semmit sem vesztett vonzerejéből. A Leeds kezdeményező, ambíciózus és intenzív focit játszik, mellyel egyelőre nemcsak a szórakoztatási-tényezőre gyúrnak, hanem eredményesek is tudnak maradni.

Liga: a Real Sociedad esztétikuma


A spanyol bajnokságot jelenleg a Sociedad vezeti (igaz, egy meccsel játszottak többet, mint a Real Madrid). Tavaly a 6. helyen végeztek és ezzel Európa-liga indulási jogot is elnyerték.
A csapatot Imanol Alguacil irányítja 2018 decembere óta, csapata pedig egy olyan mezőnyben tud érvényesülni, ahol a nagyok még egyelőre próbálják újradefiniálni magukat. A játékuk alapelvei ugyanazok, mint tavaly: mélységi kihozatal, vonalak között helyezkedő emberek, sok-sok mélységi beindulás Portu, Oyarzabal és Isak révén.
Alguacil alakulata 4-3-3-as felállásban szerveződik, ahol a tavaly szép szezont futó, de távozó Martin Ödegaard (4 gól, 6 gólpassz) helyét egy bizonyos David Silva vette át. A City korábbi meghatározó játékosa egyből felvette a fonalat és rengeteget köti össze a középpályás és támadó-részleget, a Huesca elleni győzelemből két gólpasszal vette ki a részét.
Ödegaard árnyékából többen is kezdenek kikandikálni: Mikel Merino az egyik név, akit érdemes felírni a jegyzetfüzetbe. Merino pár éve – talán túl korán – a Dortmundhoz igazolt, most visszatért és aktív tagja a középpályának. Minden csapat keresi az Új Legendás Játékosát: a Sociedadnál ez Xabi Alonso utódaira vonatkozik, és erősen úgy tűnik, hogy a 21 éves Martín Zubimendi kezd kitűnni a sorból.
Érdemes még figyelni: a Villarrealt, mely viszonylag jól kezdte a szezont.

Bundesliga: Leverkusen, a szélsők fellegvára


Majdnem úgy tűnt, hogy a Leverkusen tavalyi szép szereplése csak egy epizód volt a német labdarúgás hömpölygő évtizedében, de úgy néz ki, hogy a kezdeti nehézségek után összekapták magukat. Peter Bosz nemrég az Európa -ligában 6-2-re verte a Nizzát és a bajnokságban is bizonyította, hogy Kai Havertz távozása ellenére csapata tele van potenciállal.
Bosz még 2017-ben az Ajaxot vezette az Európa-liga döntőjéig, később aztán a Dormundhoz került, kalandja viszont nem alakult jól. 2018 óta irányítja a Leverkusent, ahol olyan játékot rakott össze, mely egészen közelít a Sociedadhoz: tiszta labdakihozatalok, rengeteg támogató játék a középpályán, magas letámadás és lendületes támadók.
Németországban sokáig az RB Leipzig sajátos játékát dicsérték – Bosz Leverkusenje talán abban különbözik a leginkább, hogy amíg a Lipcsénél a középpályások képesek átjátszani magukat az ellenfél vonalain, addig a Bayernél a szélsők oldják meg a feladatokat. Egy-az-egy elleni párharcokat vállalnak fel, ahol érvényesülhet a cselezési készségük. Diaby, Bellarabi és Bailey azok, akik egyszerre gyorsak, technikásak és tudnak is cselezni, és a kapu előterében is veszélyesek. A Lipcse elleni mérkőzésük alkalmával (szeptember 26-án) 60%-ban sajátították ki a labdát és 11-szer lőttek kapura, míg ellenfelük csak 7-szer. A végeredmény 1-1 lett.
Játékosok tekintetében főleg a középpályán érdekesek, Demirbay 27 évesen kezdi elérni a legjobb szintjét, míg az egyik legnagyobb német tehetség, Florian Wirtz is egyre több lehetőséget kap. Érdemes még figyelni Patrick Schicket a támadó sorban, valamint Lucas Alariot, mindketten a Havertz által hagyott vákumot hivatottak betölteni.
Érdemes még figyelni: Frankfurt, mely az egyik legjobb támadó részleggel rendelkezik, és ahol a Bas Dost-André Silva páros elég nagy károkat okoz az ellenfelek védelmében.

Ligue 1: az RC Lens a Bielsa és Gasperini-iskola útján


A Vér és Arany csapat idén tért vissza az élvonalba, és leginkább a jól bejáratott passzkombinációival tűnt ki a mezőnyből. A nyolcadik fordulóig a Lens rendelkezett a 3. legjobb támadó részleggel (13,53 xG az elvárt gólok modellje szerint), valamint a 3. legjobb védekező alakulat is hozzájuk tartozott (5,17 xGA a Lille és a Rennes mögött). Emlékszünk még Gael Kakutára? Sokáig úgy tűnt, a francia labdarúgás új reménysége lesz, ehhez képest több közép- vagy alsóházi klubnál is megfordult. Most a Lens egyik fontos eleme, ahol a csapat 3-4-1-2-es felállásában ő foglalja el az irányító középpályás posztot.
Magas letámadás, kontrák, emberezés – Kakuta mellett remekül illik Ignatius Ganago, aki egy igazi mélységi játékos és mindig érzi, mikor kell beindulni. A Lens edzője, Franck Haise friss szellőként hat a francia mezőnyben, ahol még mindig a “bien en place”, vagyis a kompakt védekezés dívik.
Érdemes még figyelni: Brest és Nimes, előbbinél a Dijonnál is szépet alkotó Olivier Dall’Oglio a vezetőedző, utóbbinál Jérome Arpiron.  Mindkét csapat bátor focit vállal fel, de még nem elég acélosak a szebb eredmények eléréséhez.
Serie A
A csalódást keltő Eb-szereplés ellenére is lecsapott rá a bajnokcsapat
EGY ÓRÁJA
Euro 2020
Topcsapatok jelentkeztek be az Eb egyik legnagyobb felfedezettjéért
3 ÓRÁJA