• Minden idők legdrágább kezdőcsaptával állt fel a Real Madrid (364 millió font)
  • Cristiano Ronaldo kevesebb mint fél óra után megszerezte első gólját szezonbeli első mérkőzésén.
  • A portugál duplázott, így 12 Sevilla elleni mérkőzésén összesen 18 találatot szerzett.
  • 70 európai kupagólnál jár, amivel utolérte Filippo Inzaghit és már csak Raúl van előtte (77).
Hiába esett ki villámgyorsan a világbajnokságról, nem szabad elfelejteni, hogy a legutóbbi nemzetközi kupaszezont labdarúgásban Spanyolország uralta. Ennek jele, hogy ma este két La Ligás csapat, a Real Madrid és a Sevilla találkozott egymással az Európai Szuperkupa-mérkőzésen. Ezt a párosítást látva előre dörzsölhettük a tenyerünket, hiszen a két gárda legutóbbi tíz szezonban lejátszott meccsei 4,3-as gólátlagot hoztak (októberben akadt egy 7-3 is). Aztán megláttuk Carlo Ancelotti tizenegyét, és próbáltuk feldolgozni, hogy minden idők egyik legerősebb támadó négyesével – Bale, James, Ronaldo, Benzema – lesz dolgunk.

A mérkőzés előtt a spanyol szurkolók megtapasztalhatták, mennyire változékony az időjárás Walesben

Fotó: Eurosport

Labdarúgás
"Ez az 1-1 30 éve a válogatott egyik legnagyobb eredménye"
44 PERCE
Európa bajnoka – valamiért itthon ez a kifejezés nem annyira elterjedt a klubfutballal kapcsolatban – a nyáron még erősebb, és komplettebb lett. Tavaly elsősorban a kontrái voltak életveszélyesek, idén viszont a vb aranycipősével, valamint a középpályára érkező, immáron világbajnok Toni Kroosszal – mindketten ma léptek pályára először a klub színeiben – még magasabb szintre jutott. Pontosabban juthat. Hiszen a beilleszkedés a világ legnagyobb klubjainál sem megy könnyen, amivel tökéletesen tisztában lehet Gareth Bale is. A szélső egy éve került Madridba, de csak tavaszra találta meg igazán a számításait, akkor viszont a Spanyol Kupa, valamint a Bajnokok Ligája döntőjében is gólt szerzett.
Ma este szülővárosában próbált egy újabb trófeát begyűjteni – amikor kijelölték a mérkőzés helyszínét, még nem is volt a Real játékosa – amire jó esélye is volt, hiszen minden idők legdrágább kezdőjének lehetett tagja. Tíz társával együtt világrekordot jelentő 364 millió fontba került. Összehasonlításul, a Sevilla labdarúgói együtt érnek 26 milliót, hiszen Rakitic Barcelonába igazolt, Alberto Moreno pedig hiába edzett még tegnap is a helyszínen, lassan hivatalosan is bejelentik, hogy 12 millió font ellenében a Liverpoolhoz szerződik, ezért Unai Emery a keretbe sem nevezte.

A valaha volt legdrágább kezdőcsapat

Fotó: Eurosport

Az első igazán nagy helyzetre 26 percet kellett várni, akkor Kroos remek előreívelése után Benzema játszott Ronaldóhoz, ő viszont középről válogatottbeli csapattársába, Betoba rúgta a labdát. Három perccel később már nem hibázott, a tavalyi évet idéző villámgyors akció során a tőle induló támadást saját maga fejezte be, méghozzá Gareth Bale zseniális baloldali beadását követően (1-0). Az első félidőben több gól nem született, helyzet azért akadt, és hiába játszott végig fölényben a Real, Vitolo, és főleg Carriço lövése után Casillasnak is adódott feladata.

Nem könnyű eldönteni, Ronaldo mikor boldog, és mikor mérges. Most éppen boldog

Fotó: Eurosport

A fordulást követően kevesebb, mint négy perc telt el, amikor el is dőlt a mérkőzés. Egy labdaszerzést követően Benzema játszotta ki a labdát Ronaldónak, aki a tizenhatoson belülről, kicsit balról lőhetett. Beto ugyan hozzáért a labdához, kiütni már nem tudta (2-0).
A 64. percben Benzema lőhetett a tizenhatos vonaláról, de a jobb alsó sarokba tartó lövését Beto bravúrral védte, majd nem sokkal később Bale jobb oldali beadása után James lőhetett, ám próbálkozását egy kézzel, felettébb látványos mozdulattal hárította a portugál. A folytatásban mindkét kapu előtt voltak még helyzetek, a Sevilla főleg az utolsó percekre pörgött fel és tarthatott edzést szögletrúgásokból, de újabb gólt már nem láthatott az Európai Szuperkupa-mérkőzések történetében rekordnagyságúnak számító közönség.
A Real Madrid a várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyert. Valahogy úgy, ahogy a legtöbb spanyol ellenfelével szemben a bajnokságban szokott. Ami egy kicsit meglepő volt, hogy egyáltalán nem úgy tűnt, mintha a szezon elején járnánk, pedig éppen ez volt az, amiben a Sevilla oldaláról reménykedtek. Ebben valószínűleg az is közre játszik, hogy a futballistái közül egyedül Kroos csapata jutott be a legjobb négy közé a világbajnokságon, így bőven volt idő a feltöltődésre, és itt nem elsősorban az erőnléten, sokkal inkább a mentális tényezőkön van a hangsúly. Arról, hogy Ronaldóék tisztában voltak-e azzal, hogy ma este az árat figyelembe véve történelmet írtak, egyelőre nem tudni. Az viszont érződött, hogy feldobta őket, hogy a két újabb sztárigazolással még magasabb szintre léptek, amit egyből meg is mutattak.
Az már ennyiből is kiderült, hogy ezt a csapatot idén még nehezebb lesz felülmúlni, mint tavaly. Persze a Barcelonánál sem hangzik rosszul az a Neymar-Messi-Suarez hármas, és a Bayern világbajnokai is vissza akarnak majd vágni a csúfos BL-elődöntőért. Erre viszont csak néhány hónap múlva lesz esélyük, addig Carlo Ancelotti fiai újabb trófeákat gyűjthetnek be, elsőként a Spanyol Szuperkupát az Atlético ellen, mához egy hétre. Sanszos, hogy azon a két meccsen nehezebb dolguk lesz...
Európai Szuperkupa-mérkőzés
, Cardiff (Wales), vezette: Mark Clattenburg (Eng)Real Madrid: Casillas, Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao (Marcelo 84'), Modric (Illaramendi 86'), Kroos, James (Isco 72'), Bale, Ronaldo, Benzema.Sevilla: Beto, Fazio, Fernando Navarro, Pareja, Coke (Figueiras 84'), Krychowiak, Daniel Carriço, Suárez (Reyes 79'), Vitolo, Vidal (Aspas 66') Parreu, Bacca.Gól: Ronaldo (30', 49')
Euro 2020
Skócia járt pórul a D csoportból, már csak négy hely kiadó
11 ÓRÁJA
Euro 2020
Anglia egy félidő alatt lerendezte a meccsét, Modricék a skótok kiütésével másodikak
11 ÓRÁJA