Szoboszlai már hiába lőtte be a tizenegyest, a Crystal Palace nyerte az Angol Szuperkupát a Liverpool ellen
A Crystal Palace nyerte a labdarúgó angol szuperkupát: a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi összecsapáson az FA Kupa-győztes fővárosiak 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel múlták felül a Premier League-címvédő Liverpoolt.
Darwin Núnez a Liverpooltól az Al-Hilalhoz szerződött
Videó forrása: SNTV
A bajnokcsapatban Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdőként kapott lehetőséget, Arne Slot vezetőedző együttese pedig már a negyedik percben megszerezte a vezetést, két új nyári szerzemény, Florian Wirtz és Hugo Ekitiké összejátéka után utóbbi lőtte ki a kapu bal alsó sarkát.
Ugyan a folytatásban is a Liverpool volt aktívabb, mégis büntetőből egyenlített a londoni gárda. Négy perccel később újra megszerezte a vezetést a Liverpool, egy másik új igazolás, Jeremie Frimpong jobb oldali beadása hullott be a hosszúba, hivatalosan Szoboszlaié volt a gólpassz.
A fordulást követően sokáig eseménytelenül zajlott a találkozó, aztán a 77. percben szinte a semmiből Ismaila Sarr egyenlített. A hajrában a Crystal Palace-nak megvoltak a lehetőségei, de nem tudott élni velük, így tizenegyesek döntöttek a kupa sorsáról.
A Liverpool részéről Mohamed Salah, Alexis Mac Allister és Harvey Elliott is hibázott, Szoboszlai Dominik ötödikként még "meccsben tartotta" csapatát, a túloldalon viszont a 21 éves Justin Devenny lezárta a párharcot.
"Egy döntőben nem számít, milyen szépen játszik az ember, vagy milyen szépen hozza ki a labdát. A végeredmény számít, sajnos alulmaradtunk, de tanulni fogunk ebből a meccsből. A Crystal Palace a PL elmúlt idényében 12. lett, és megnehezítette a dolgunkat, sőt megvert minket. Remélem, mindenki elgondolkozik azon, hogy ha meg akarjuk védeni a címünket, vagy más kupáért szeretnénk menni, akkor össze kell kapnia a brigádnak magát" - értékelt a magyar válogatott csapatkapitánya a találkozót követően a Spíler TV-nek.
A Liverpool 16 győzelem mellett kilencedik alkalommal veszítette el a szuperkupa-mérkőzést, a Crystal Palace először játszhatott a trófeáért, és rögtön sikerrel járt.
Eredmény, angol szuperkupa:
Crystal Palace-Liverpool 2-2 (1-2) - tizenegyesekkel: 3-2
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Crystal Palace
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/100094.png)
2
2
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
Crystal Palace büntetőkkel nyer 3-2
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)