Az alábbi cikkben megnéztük, milyen fiatalokat sikerült beépíteni az elmúlt időben, és mennyi az esélye annak, hogy ők alakítsák a jövő válogatottját.
Amint arról kedden beszámoltunk, Marco Rossi kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét az utolsó két világbajnoki selejtezőre. Mivel az albánok elleni vereségek után nagyjából letehettünk arról, hogy elérjük a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, az angolok elleni idegenbeli után, illetve a hátralévő két mérkőzés előtt egyértelművé válhat a szándék: végrehajtani egy markáns fiatalítást, komolyabb átalakítást.
Az elmúlt években a magyar válogatott legtöbbször vagy nálunk magasabban jegyzett csapatok elleni bravúrt ért el, vagy velünk egy szinten, esetleg lejjebb rangsorolt csapatok elleni nehéz mérkőzéseket játszott. Gondoljunk csak a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában elért csoportgyőzelemre vagy az Európa-bajnokságon nyújtott szereplésre, amit a korábban említett albánok elleni vereségek követtek.
Bundesliga
Szoboszlai megsérült a bemelegítésnél, de nélküle is nyert a Lipcse
15/01/2022 17:07
Több van itt, mint eufória utáni másnaposság, hiszen arról is régóta folyik a közbeszéd, hogy a viszonylag stabil védekezésből induló, elöl Szalai Ádám megtartó erejére építő játék jellemzi a válogatottat, aminek támadó játékát a Nagy Ádám – Kalmár Zsolt – Kleinheisler László– Szoboszlai Dominiksor képviselte. Szalai nélkül azonban gyakran nem túl hatékonyan.
De mi lesz 2024-ben, mi vár ránk addig, és hogyan lehetne elérni, hogy a következő, a válogatott jövőjét befolyásoló időszakra is meglegyen egy olyan stabil alapjáték, ami vezérelheti a csapatot?
2024 nyarán a csapatkapitány Szalai Ádám 36 éves lesz, de a meghatározó játékosok közül többen is 30 fölött járnak majd. Nikolics Nemanja szintén 36, Fiola Attila és Gulácsi Péter 34 lesz, bár kapusoknál ez éppen előny. De a németországi Eb idejére már betölti a 30-at Loic Nego, Willi Orban és Kleinheisler László is.
https://i.eurosport.com/2021/06/07/3147973.jpg
Remélhetőleg nem ők fogják alkotni a csapat gerincét akkor, amikor két év múlva már ki kell vívni a tornára való kijutást, vagy amikor reményeink szerint helyt kell állni egy németországi Eb-csoportban. Az akkor 30 év alatti játékosok közül ma alapember Szalai Attila (a válogatott eddigi idei 13 meccséből mindegyiken pályára lépett, belsővédő), Nagy Ádám, bár szerepe az elmúlt időben hullámzó volt (11, védekező középpályás), Sallai Roland (10, támadó) és Botka Endre (8, védő), illetve a sérülés miatt kevesebbet pályára lépőKalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik (támadó középpályások). Korelnökként várhatóan Gulácsi Péter helye a kapuban továbbra is megkérdőjelezhetetlen lesz.

Jöhetnek a fiatalok

Ha most fogadni kellene, valószínűleg Szalai Ádám megpróbálna a válogatottban maradni a következő Európa-bajnokságig, ami mindenképpen páratlan sorozat lenne. Persze ez nagyban függ, ahogy az elmúlt egy évben is, saját aktuális klubjában való helyzetétől.
Mindezek ellenére nem lehet még egy ciklusnak úgy nekiindulni, hogy a kulcsszereplő kiesése esetén nincs lehetőség az A-terv helyettesítésére. 2023 márciusáig másfél év van megtalálni az új csapatot.
A fiatalok beépítésére igenis most van lehetőség. A hátralévő két mérkőzés, a San Marino elleni hazai és a Lengyelország elleni idegenbeli összecsapás már nem dönt semmiről. Ugyanígy tét nélküli a márciusban lejátszódó várhatóan két barátságos mérkőzés, ami a világbajnoki pótselejtezők miatt hivatalos UEFA-játéknap.
Júniusban pedig indul az UEFA Nemzetek Ligája 2022-23-as kiírása, amiben a legmagasabb, A-divízióban lépünk pályára. Márpedig senki részéről nem lehet reális elvárás, hogy egy Franciaország, Portugália, Anglia elleni csoportban keresnivalója legyen a magyar válogatottnak. De szerencsésebb sorsolás mellett egy olasz-német-svájci ellenfélhármas esetén is az utolsó hely a realitás. Ha látható fejlődést tapasztalunk, akkor 1-2 pont mellett is bizalmat kell szavazni a kapitánynak a következőmásfél évre.


És kik a beépíthető emberek? Egyrészt azok, akiket láttunk már a nagy válogatottban pályára lépni, vagy azok, akiket kapitány megemlített már. A jelenleg 25 év alatti játékosok közül több olyan is van, aki az elmúlt egy évben kapott bemutatkozási lehetőséget, és élni is tudott vele. A dunaszerdahelyi Schäffer András a legjobb példa, aki egy év alatt 13 meccsen lépett pályára, és két gólt lőtt, pedig még csak 22 éves. De júniusban kapott először válogatott mezt a ma már az MLS-ben játszó egykori MTK-csatár, Schön Szabolcs (6 meccs) vagy a Grasshoppers játékosa, Bolla Bendegúz (4). Belőlük mindenképpen alapember válhat.
A két frissen beválasztott játékos szereplését egyelőre nehéz megjósolni. Balogh Botond hasonló ütemű fejlődés esetén joggal pályázhat a belső védő pozícióra, persze ha megmarad a három védős felállás. Kiss Tamásnak a balszélen elöl azonban nehezebb lesz megmaradni, hiszen Szoboszlai Dominik és Schön Szabolcs is ott a legerősebb, ráadásul Schäffer András is Szoboszlai Eb-ről való hiányzásával tudott leginkább élni a lehetőséggel, és megtapadni a támadó középpályás pozícióban. De még Holender Filip sem lesz 30 éves a németországi torna idején...

Fantom utánpótlás

A másik kérdés, hogy a következőmásfél-két évben kit lehet felhozni a jelenleg U21-es korosztályból. Noha a tavaszi, részben hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokság tragikus magyar eredménnyel zárult, saját klubjaikban azért vannak fejlődő 20 évesek.
Az persze már a nagyoknál is látszik, hogy az állandó külföldi játéklehetőség mellett itthonról csak kiemelkedő teljesítménnyel lehet bekerülni a keretbe. (lásd Hahn János, aki a Paks gólkirályaként épphogy, a Dunaszerdahely idegenlégiósaként könnyebben van ott az egyébként korábban DAC-vezetőedző keretében. De Kiss Tamás, ha a Puskás Akadémia után a holland Cambuurban is jól teljesít, megkapja a lehetőséget.)
Mindenesetre kevés az olyan játékos, akire 21 évesen külföldön már felkaptuk a fejünket.
A külön kategória Szoboszlait nem említve éppen a most másodszor kerettag Balogh Botond ilyen, aki tavaly ősszel a későbbi bajnok Inter ellen lépett pályára bajnoki mérkőzésen, és teljesített jól. Külföldi magyar szupertehetség még a délvidéki születésűKerkez Milos, aki az AC Milan felnőtt csapatában mutatkozott be egy júliusi felkészülési meccsen 17 (!) évesen, azóta pedig az U19-es csapat meghatározó tagja.
De ugyanilyen Németh András, aki posztja és testfelépítése alapján leginkább hasonlít Szalai Ádámra. Németh még csak a jövő héten tölti be a 19-et, most a belga Genk csapatában játszik – vagy inkább edz –, az ifjúsági Bajnokok Ligájában már gyakrabban szerepet kap, és leült a kispadra a West Ham elleni legutóbbi Európa Liga-találkozón is.

. Németh András a belga bajnokságban keseríti a védők életét.

Fotó: AFP

Itthonról továbbra is az MTK játékosainak van a legjobb lehetősége fiatalon helyzetbe kerülni, így a belső védőVarju Benedek, vagy a védekező középpályás Kata Mihály felnőtt válogatottsága tűnik a leginkább esélyesnek a jelenleg NB1-es fiatalok közül. A lehetőségeiket persze mindenképpen megdobná egy csapattársukéhoz, Schön Szabolcséhoz hasonló szerződés a szezon végén.

Másfél év alatt új fazon

Nehéz tehát megtalálni azt, vagy ideális esetben azokat a játékosokat, akik a jelenlegi 18-21 éves korosztályban vállukra vennék a csapatot három év múlva, vagy legalábbis meghatározó játékosok lennének. A fentebb említettek közül talán Kerkez jár legközelebb ehhez. Érdemes összehasonlítani: Szoboszlai Dominik 17-18 évesen volt annak határán, hogy a RB Salzburg lieferingi, másodosztályú fiókcsapatából felköltözzön a nagyokhoz. Az osztrák bajnokság persze nem az olasz, így egy Serie A utánpótláscsapatból való felkerüléssel türelmesebbnek kell lenni, de arányosan még mindig ő áll a legjobban a fejlődésben.

Szoboszlai Dominik a válogatott edzőtáborában.

Fotó: SID

Márpedig a következőmásfél év tényleg a változás időszaka lehet. 2+2+6 meccset játszik a csapat különösebb elvárás nélkül. A legfontosabb kérdés az lesz, kitart-e a közhangulat és a futball vezetése Marco Rossi mellett, ha sikeres szakmai munka és csapatépítés közben folyamatos vereségek érkeznek a Nemzetek Ligájában. Látva a kapitány egyenes kommunikációját, ezt el kell tudnia magyaráznia a közvéleménynek. Persze egy másik kérdés, valóban szeretné-e, ha esetleg jövő nyáron egy klubtól megkeresik egy vezetőedzői feladattal. De ez egy másik történet.
Bundesliga
Szoboszlai Dominik: gólpassz és gól a Mainz ellen
08/01/2022 16:50
Bundesliga
Szalai Ádám: A műtéten túl vagyok, és olyan, mintha új életet kaptam volna
23/12/2021 13:00