A Juventus világklasszisa, Cristiano Ronaldo portugál válogatott csapattársa, Miguel Veloso szerint az ötszörös aranylabdás CR minden idők legjobb támadója. 


Cristiano Ronaldo "olyan, mint Michael Jordan" a portugál válogatott csapattárs, Miguel Veloso szerint, aki az ötszörös aranylabdásról azt is mondta, hogy "soha nem lesz már hozzá hasonló".
A 36 éves Ronaldo szinte mindent megnyert klubszinten a Manchester Unitednél, a Real Madridnál és a Juventusnál, az elmúlt 15 év egyik legmeghatározóbb labdarúgója, Veloso pedig kijelentette, hogy a futballtörténelemben egy kitüntetett helyet örökre az ikonikus honfitársa tölt be.
Serie A
Lehet, hogy CR marad a Juvéban, de nem ő lesz a támadósor legfontosabb láncszeme
19/07/2021 11:00
Nincs olyan záradék Ronaldo szerződésében, amely megtiltaná a lecserélését | Eurosport
Kedden nagy győzelmet ért el a Juventus az Inter vendégeként az Olasz Kupa elődöntőjében, Andrea Pirlónak mégis magyarázkodnia kellett a találkozót követően. Történt ugyanis, hogy az utolsó negyedórára lecserélte Cristiano Ronaldót, aki szemmel láthatóan elégedetlen volt a döntéssel. Az edző szerint azonban nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani.
Veloso,
aki szombaton a Verona játékosaként csereként pályára lépett a Juve ellen (1-1), a
Tuttosport
nak ezt nyilatkozta:
"Nincs kétségem afelől, hogy Cristiano minden idők legjobb támadója, soha nem lesz már hozzá hasonló. 
Olyan, mint Michael Jordan, egy legenda. Senki sem tudja azt folytatni, vagy megismételni, amit csinál. Kylian Mbappé és Erling Haaland nagyon erősek és fiatalok, de ha nagyon nehéz elérni a csúcsot, akkor még nehezebb ott maradni."
A Juve támadója éppen a harmadik olasz bajnoki címét kergeti a Bianconerivel, ebben a csatában minden eddiginél nagyobb nehezebb dolga lesz a torinóiaknak, mert már 10 pont a hátrányuk a listavezető Internazionaléval szemben, igaz, ők egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a milánóiak. Emellett a hatodik Bajnokok Ligája-trófeáját szeretné megszerezni, az elsőt a Juventusszal, bár Andrea Pirlo csapatának ehhez 1-2-es hátrányból indulva kellene megfordítani a Portóval vívott nyolcaddöntős párharcát. 
Ibrahimovichoz hasonlóan Ronaldo is hatékony lehet 40 év fölött a korábbi erőnléti edzője szerint | Eurosport
Giovanni Mauri világsztárok egész sorának segített, hogy meghosszabbítsák pályafutásukat, és még harmincas éveik végéhez közeledve is hatékonyak legyenek a pályán. Az erőnléti edző a Real Madridnál együtt dolgozott Cristiano Ronaldóval, és nincsenek kétségei azt illetően, hogy a portugál klasszis Zlatan Ibrahimovichoz hasonlóan, 40-hez közel is elit csatárteljesítményre lesz képes.
Közben Antonio Cassano, az AS Roma és a Real Madrid korábbi olasz válogatott labdarúgója azt nyilatkozta, hogy szerinte hibát követett el a Juventus, amikor 2018-ban leigazolták Ronaldót. A cél, amiért megszerezték, miszerint 1996 után ismét megnyerjék a BL-t, még nem sikerült elérni vele sem. 
"A Juventus azért szerződtette, hogy hozzásegítse a klubot a Bajnokok Ligája megnyeréséhez, de rosszabbul jártak vele, mint korábban. Az olasz bajnokságot nélküle is behúzták volna. Ez egy rossz projektnek bizonyult. 
Folytatja a gólok szerzését, mert tudja, hogyan kell ezt csinálni, bármi is legyen körülötte a helyzet. Balról be fog indulni,
 a labdát a jobb lábára kapja és belövi. A fejesei pedig egyediek. 
De a vezetőedző, Andrea Pirlo fel akarja építeni a játékot, nyomást gyakorol az ellenfélre, de ebben Cristiano nemigen vesz részt. Azt hiszem, ez rosszul fog elsülni, 
ha csak nem sikerül megnyerniük a Bajnokok Ligáját." -
mondta Cassano a Corriere dello Sportnak.
via goal.com
Serie A
„Nagyon veszélyes a közösségi médiás gyűlölet” – a Milan legendája úgy érzi, igazságtalanul támadták
06/07/2021 12:53
Serie A
A csalódást keltő Eb-szereplés ellenére is lecsapott rá a bajnokcsapat
21/06/2021 15:19