Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pirlo távozik, megvan az utódja a Juventusnál

Eurosport
Eurosport

Frissítve 27/05/2021 - 13:02 GMT+2

Olasz sajtóértesülések szerint Andrea Pirlót menesztik és helyére Massimiliano Allegrit nevezik ki a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

Massimiliano Allegri

Fotó: Getty Images

A Sky Italia csütörtökön közölte, hogy a Zebrák korábbi sikeredzője már megállapodott a visszatérésről a torinói klub vezetésével, a hivatalos bejelentés pedig már csak azért várat magára, mert még nem dőlt el, hogy három vagy négy évre szól majd a tréner új megállapodása.

A Juventus elöljárói az utóbbi napokban felgyorsították a tárgyalásokat Allegrivel, mivel több nagy klubnál - így például az olasz bajnok Internazionalénál, illetve a Real Madridnál - megüresedett a vezetőedzői pozíció és Torinóban attól tartottak, hogy Allegri mástól is komoly ajánlatot kap.
Az olasz szakember 2014 és 2019 között öt szezonon keresztül irányította a Juventust, mellyel minden idényében bajnok volt, négyszer az Olasz Kupát is megnyerte, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer döntőbe jutott.
A távozó Andrea Pirlo edzői tapasztalat nélkül vette át az irányítást tavaly, s ugyan az Olasz Kupát és a Szuperkupát is megnyerte az együttessel, összességében mégis csalódást keltően szerepelt a csapat. A gárda játéka a szezon nagy részében kifejezetten gyenge volt, a BL-ben már a 16 között kiesett, a bajnokságban pedig - sorozatban megnyert kilenc szezon után - csak a negyedik helyen végzett, ráadásul az utolsó fordulóig úgy tűnt, kiszorul a legjobb négyből és nem szerepelhet a BL következő kiírásában.
MTI
Minden reggel elküldjük e-mailben a legérdekesebb híreket a sportvilágból, válogatunk a legjobb cikkeinkből. Az Eurosport napi hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés