Kylo Ren ikertornya az Intert is választhatta volna, de ő mindig is a Milanhoz akart menni

Sandro Tonalit hívta az Internazionale is, de a következő évtized potenciálisan egyik legkiválóbb középpályása inkább az AC Milant választotta.

Fotó: Eurosport

Az új Andrea Pirlónak is nevezték, miután több hasonlóságot is mutatott a világbajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, egykori fenomenális középpályással. Mindkettejüknek a Brescia volt az első profi klubja, és mindketten az AC Milanban kötöttek ki. Sandro Tonali viszont kihagyta a köztes lépést, az Internazionalét. 

Lombardiából való, jellegzetes frizurával, szűkszavú, inkább a játéka beszél helyette, és a középpálya közepén játszott eddig a Bresca kék-fehér mezében. Sandro Tonali kikiáltása az új Andrea Pirlónak azonban túl egyszerű, és kissé túl kényelmes megoldás.
Francesco Totti korábban azt mondta, úgy hiszi, hogy Tonali a világ egyik legjobb játékosává válhat. 
Pedig már hétévesen (!) két labdaérintéssel futballozott. Ahogy Davide Gatti, a Lombardia Uno futballiskola vezetője a The Athletic cikkében elmondta, "Tonali technikája már gyerekként jó volt, de a játékának taktikai oldala és a fizikalitása bizonyult a fő erősségének." Az ifjú középpályás edzőinek akkoriban az volt a benyomásuk, hogy inkább visszafogta magát, hogy ne hozza zavarba csapattársait. "Tudta, milyen jó, és szinte kézifékkel játszott." - tette hozzá Gatti. 
Akkoriban kétszer is az AC Milanhoz kerülhetett volna. De a milánói óriásklubnál úgy gondolták, még nem állt készen ekkora váltásra. Biztosan nagy csapás volt számára, amikor a Milan úgy döntött, hogy nem szerződteti. Tonali családjának egy része Inter-drukker, de amikor a Lombardia Unóban játszott, a városi rivális színeiben edzett. Ez az az időszak, 2007, amikor a Milan megbosszulta a Liverpool két évvel korábbi Bajnokok Ligája-döntőbeli sikerét, és legyőzte a Boca Juniorst is Jokohamában, amikor klubvilágbajnokok is lettek Pirlóék. 
12 év elteltével pedig Tonali a Milan játékosa lett. 
Federico Guidi, az olasz U19-es válogatott korábbi edzője így vélekedett róla akkoriban: "Lenyűgözött a taktikai intelligenciája. Bizonyos helyzeteket gyorsabbat olvasott, mint a többi korosztálybeli játékos. Kitűnő állóképességgel és fizikai állapottal rendelkezett. Komplett játékosnak bizonyult. Szokatlan volt látni mindezeket egy ilyen fiatal játékosban."
17 évesen debütált a Brescia felnőtt csapatában az Avellino ellen 2017 augusztusában, a Serie B-ben. Guidi szerint csak a haja és a Brescia meze közös benne és Pirlóban. "Technikailag teljesen más, mint ő. Sandro sokszor leszakad a labdáról. Beveti magát a párharcokba. A játékának van egy fizikai oldala. Daniele De Rossit jobban látom benne, mint Pirlót."
A Brescia visszajutott az élvonalba, Tonalit pedig a másodosztály legjobb játékosának választották. Ő volt az egyik legnagyobb téma az elmúlt idényben, és továbbra is az egyik legtöbbet emlegetett játékos az olasz fociban szereplők közül az itáliai sajtóban, a közösségi médiáról nem is beszélve. Az idén Hazai Attila-díjjal kitüntetett író, az ősszel már a harmadik regényét megjelentető Kiss Tibor Noé, az olasz futball nagy rajongója nagyon kedveli Pirlo és Tonali játékát is, ezt mesélte róluk tavalyi Tesis a világ-interjúnkban:
"A középpályán minden pozíciót képes lefedni" - véli Guidi. Tonali tavaly októberben az olasz felnőtt válogatottban is bemutatkozott, Lichtenstein ellen dobta őt mély vízbe Roberto Mancini. A legutóbbi két Európa-bajnoki selejtezőn (Boszniával és Örményországgal szemben) már a kezdőcsapatban jutott neki hely Jorginho és Nicolo Barella oldalán. Az Eb elhalasztásával pedig kapott egy extra évet, hogy kiszorítsa valamelyiküket, plusz Marco Verrattit a középpályáról. 
A nyáron pedig a Milanhoz szerződött. Az átigazolással kapcsolatban Tonali elmondta, amikor kiderült, hogy kedvenc gyerekkori klubja egyértelművé tette, hogy meg akarja szerezni, nem habozott. 35 millió eurót fizettek érte a piros-feketék, pedig sokan úgy vélték, hogy inkább az Inter lesz az érte folytatott verseny nyertese. Számára viszont a Rossonerihez való csatlakozás lehetősége túl jó volt ahhoz, hogy elutasítsa.
A Milan jelenlegi keretéről pedig azt mondta, hogy "nagyon magas minőséget képviselő játékosai vannak az egyesületnek. Az összes csapattársam - kezdve Ibrahimoviccsal - továbbadja a benne meglévő győzelmi vágyat. A pályán szeretnénk bebizonyítani, mire vagyunk képesek. Ibra is egy bálvány, akit már akkor is csodáltam, amikor először játszott a Milanban. Sikerült a vállán vinnie az egész a csapatot és győzelemig vezetnie. Olyan ember, akit például kell állítani."
A La Regista-podcast legfrissebb adásában kollégánk, Németh Dániel elmesélte, szerinte milyen szerep várhat Tonalira a Milanban.
Az biztos, hogy övé a jövő a Milanban és az olasz válogatottban is. A jelenről egyelőre annyit, hogy a csütörtökön  a Shamrock Rovers ellen Írországban Európa-liga-selejtezőn 2-0-ra nyerő milánóiaknál Tonali a 84. percben állt be csereként Bennacer helyére.
Kísérteties a hasonlóság Sandro Tonali és a Kylo Rent alakító színészzseni, Adam Driver között. Bár Tonali inkább Driver egy másik ikonikus szerepével, a Paterson nevű buszvezetővel rokonítható, aki a szabadidejében verseket ír, kézzel egy füzetbe, a légynek sem ártana, és titokban tartja költői énjét. A Paterson c. csodálatos film napjainkban játszódik, de alig van benne modernség. Tonali a régimódi futballromantikust hozhatja ki sokakból, és megmutathatja, hogy játéka legalább annyira költői, mint Pirlóé volt, és amennyire filmbéli megfelelőjének tevékenysége is az.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés