Antonio Conte közös megegyezéssel távozik az Intertől, miután a klubvezetés által vázolt jövőkép nem nyerte el az edző tetszését.

A milánói klubokkal kapcsolatban általában jól értesült Gazzetta már kedd este megszellőztette, hogy Antonio Conte és Steven Zhang klubelnök találkozója során eldőlt: az edző nyáron távozik a kék-feketék kispadjáról. A hír – minden jelentősége ellenére – nem tekinthető meglepetésnek, hiszen az Internek jelentős anyagi gondokkal kell szembenéznie, így a nyáron inkább a költségcsökkentés, mintsem a keret erősítése lesz a prioritás.
Conte szívesen folytatta volna az Internél, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Néhány játékost – köztük Romelu Lukakut, Lautaro Martinezt vagy épp Nicolo Barellát – érinthetetlennek tekintett, ezen kívül némi erősítést is várt volna a nyáron. Olyan nagyon sok hiányposztja nincs az internek, a védelem bal oldalára és a középpályára elfért volna még egy-egy contés játékos, máskülönben Olaszországban messze a kék-feketék rendelkeztek a legjobb és legjobban összerakott kerettel.
Labdarúgás
Az Inter szerint Conte minden pénzt megér
03/05/2021 13:43
Az Intert már az előző idényben is komolyan kellett venni, végül második helyen zárt a Serie A-ban és döntőbe jutott az Európa-ligában. 2020/21-re már egyértelmű favoritnak számítottak Olaszországban, és a kissé döcögős kezdést követően tavasszal kiváló sorozatot produkált a csapat, így nagyon magabiztosan, 12 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot a második hellyel vigasztalódó Milan előtt.

Conte csapata nem csak a Juventus kilenc éve tartó sikerszériáját szakította meg, de a klub 11 évig tartó trófea nélküli sorozatát is.

A győzelmet némiképp beárnyékolta, hogy az Inter jelentős likviditási problémákkal küzdött az utóbbi hónapokban. A járvány sok klubot csődközelbe sodort, és ez alól még a legnagyobbak sem jelentettek kivételt (lásd a kétségbeesett kísérletet a Szuperliga megalkotására), a milánóiak helyzetét pedig tovább nehezítette a kínai belpolitika. A kormány ugyanis tavaly nyáron a nem stratégiainak minősített szektorokban korlátozást vezetett be a külföldre irányuló befektetésekre, így a futballra is.

Antonio Conte a frissen megnyert Scudettóval.

Fotó: Getty Images

Innentől a Suning gőzerővel dolgozott, hogy megoldást találjon a kényes helyzetre, állítólag még a klub eladása is felmerült. Mindezt az érintettek tagadták, az viszont igaznak bizonyult, hogy a tulajdonosok potenciális befektetőkkel tárgyaltak, hogy legalább rövid távon levegőhöz jussanak. Néhány napja sikerült is megállapodni az amerikai Oaktree Capital befektetési vállalattal, amely 275 millió eurót folyósított a klub számlájára.
Ez azonban tényleg csak rövid távon jelent megoldást, ráadásul a tulajdonosoknak három éven belül vissza kell fizetniük az amerikaiaknak a pénzt, ellenkező esetben elveszíthetik a többségi részesedésüket az Interben. Idén nyáron tehát a költségcsökkentés lesz a vezetőség fő célja, a működéssel kapcsolatos kiadásokat 15%-kal tervezik visszavágni, emellett szeretnék csökkenteni a játékosok bérét is.
Több mint valószínű, hogy ebbe nem mindenki fog belemenni, és lesznek olyanok is, akik inkább máshol látják a jövőjüket. Fabrizio Romano szerint a klub úgy számol, hogy nagyjából 80 millió eurót kell felszabadítaniuk játékoseladásból, vagyis legalább egy, de inkább két kulcsember távozhat az Intertől. Conténak ezek a kilátások nem nyerték el a tetszését, és kölcsönös megegyezéssel felbontották a szerződését – a bajnokcsapat edzője 7 millió eurót így is megkap fizetéséből.
Conte párszor járt már hasonló cipőben, több klubjától is hasonló vitákat követően távozott. 2009-ben a Bari kispadjáról állt fel, nem sokkal azt követően, hogy feljuttatta a csapatot a Serie A-ba, mivel úgy ítélte meg, a vezetőség nem elég ambiciózus. 2014-ben pedig a Juventust hagyta ott három bajnoki cím után, miután konfliktusba keveredett a vezetőséggel az átigazolások irányát illetően. A drámai lelépő egyébként az Atalantánál és a Chelsea-nél is ugyanúgy megvolt.
A mostani hír még jobban felrázhatja a piacot, hiszen megüresedett egy, a nehézségek ellenére értékes pozíció, és az egyik topedző is elérhetővé vált. Contét az Inter kispadján az olasz sajtó szerint Simone Inzaghi vagy Massimiliano Allegri válthatja, utóbbival a Real Madrid és a Juventus is tárgyal. Az Intert bajnoki címhez segítő szakember pedig akár London felé is veheti az irányt, legalábbis egyből összeboronálták az edzőt kereső Tottenhammel.

Minden reggel elküldjük e-mailben a legérdekesebb híreket a sportvilágból, válogatunk a legjobb cikkeinkből. Az Eurosport napi hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Serie A
Ronaldo és Dybala a dobogóra lőtte a Juventust
07/04/2021 19:14
Labdarúgás
Döntött az UEFA a Szuperliga-klubok büntetéséről
09/06/2021 17:42