Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Szörnyű ellentmondásnak tűnik, de a rák mentett meg - depressziójáról vallott az olasz válogatott

Eurosport
Eurosport

Publikálva 27/10/2019 - 11:33 GMT+1

Francesco Acerbi az édesapja halálát követően depresszióval küzdött, elveszítette a futball iránti szenvedélyét. Egy súlyos betegség mindent megváltoztatott.

Fotó: Eurosport

Francesco Acerbi manapság a Serie A legjobb és legmegbízhatóbb védői közé tartozik. Pedig az olasz válogatott játékos pályafutása során többször megjárta már a poklot: 2013-ban és 2014-ben hererákkal diagnosztizálták, az igazi mélypontot azonban depressziója és alkoholizmusa jelentette. Saját bevallása szerint utóbbit épp a rák segítségével győzte le.

"Szörnyűséges paradoxon, de valójában a rák mentett meg" - nyilatkozta Acerbi a La Repubblicának adott interjújában, melyben őszintén beszélt pályafutása első felét meghatározó betegségeiről. Azt talán sokan tudják, hogy a most 31 éves belső védőt két ízben is hererákkal diagnosztizálták. Először egy 2013-as rutinvizsgálat során, épp a Sassuolóhoz igazolását megelőzően, második alkalommal pedig visszatérését követően, amikor fennakadt egy doppingvizsgálaton. Hamar kiderült: a tesztoszteronszintje a rák visszatérése miatt volt magas.
"Hat évvel ezelőtt eltűnt belőlem a félelem. Amikor arra gondoltam, mi történik, ha ismét kiújul a betegség, azt válaszoltam, hogy majd újra szembenézek vele. Ma már tudom, hogy akár egyik napról a másikra megváltozhatnak a dolgok. 2014. január 7. és március 14. között kemoterápiára jártam. Mintha csak beléptem volna egy párhuzamos világba. Sokkal közelebb van a bejárat, mint azt valaha is gondolnád, és sosem hagyod el igazán. Ez a világ a fájdalomról és a bátorságról szól" - mondta a futballista.
picture

000_DV1219481.jpg

Fotó: Eurosport

Acerbit viszonylag fiatalon felfedezték, 24 éves korában a legjobbjait nem sokkal korábban kiárusító Milan játékosa volt. Ma már egyértelmű, hogy a képességei alapján befért volna a piros-feketékhez, a teljesítménye azonban elmaradt a várakozásoktól, hamar le is mondtak róla. Előbb visszatért korábbi sikereinek színhelyére, a Chievóhoz, majd a korábban már említett Sassuolo jött a pályafutásában. A védő azonban nem a klubváltásnak, hanem a betegségének tulajdonítja, hogy a hosszú évek alatt újra felépítette magát.
"Azt hiszem, hogy a betegség megerősítette a személyiségem, nincs bennem bűntudat vagy megbánás. Próbálok figyelni a környezetemre. Sikerült eltávolítanom a felesleges negatívumokat, ugyanakkor ma már illúzióim sincsenek. Nem álmodozom a nagy dolgokról, helyette inkább az egyszerűbb célokra koncentrálok. Egy ideje pszichoterápiákon is részt veszek. A pszichológusomat még a Sassuolo játékosaként ismertem meg, ő Modenában él, én pedig Rómában, de péntek délutánonként neten keresztül beszélgetünk. Nagyon hasznosak ezek az órák."
"Még a Milan játékosa voltam, amikor meghalt az édesapám, ami teljesen mélypontra lökött. Elfelejtettem, hogyan kell játszani, és hogy egyáltalán, mi az értelme az egésznek. Inni kezdtem, de szó szerint mindent megittam. Szörnyűséges paradoxon, de valójában a rák mentett meg. Volt valami, amit le kellett küzdeni, egy határ, amin muszáj volt átlépni. Olyan érzés volt, mintha teljesen újrakezdhettem volna az életet, és olyan módon láttam a világot, ahogyan már nagyon régen nem" - magyarázta a védő.
picture

075_maffia-italyvgr191012_npdsq.jpg

Fotó: Eurosport

Acerbi tavaly nyáron a Lazióhoz szerződött, és az amúgy csalódást keltő rómaiak egyik legjobbja volt a szezonban. Teljesítményével az olasz válogatottba is beverekedte magát, csapata Finnország és Görögország elleni mérkőzését végigjátszotta az Eb-selejtezőkön. Bár azt többször elmondta, a betegség legyőzése óta napról napra él, azért vannak hosszú távú tervei is. "Szeretném 38 éves koromig folytatni a pályafutásomat, addig jó lenne teljesíteni a céljaimat a Lazióval. Utána edzőnek állnék" - zárta az interjút a védő.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés