"Csak rajta múlik, mire viszi. Óriási lehetőségek vannak benne" - mondta pár nappal ezelőtt Stephan El Shaarawyról Antonio Conte.
Az olasz szövetségi kapitány ott volt tegnap este a Marassiban, és szemtanúja lehetett annak, ahogy a Milan csatára 622 nap elteltével gólt szerez a bajnokságban.
Ráadásul abban a stadionban, amit nagyon jól ismer, hisz korábban a Genoa játékosa volt. A Gazzetta találóan meg is jegyezte: "Stephan a genovai levegőtől ébredt fel".
Serie A
Kétszer drágább, mint Kaká
27/06/2015 15:35
El Shaarawy most a Sampdoria ellen talált be, csapata pedig bebizonyította: a Palermo elleni vereség csak kisiklás volt, amely után sikerült talpra állni.
Mert a szombati 2-2 során, megint a szezon elején megszokott Milant láthattuk.
Attól tekintsünk el, hogy a 3. hely még messze van (nem a mindössze 3 pontnyi hátrányra gondolunk), a játék volt igazán meggyőző. Legyünk igazságosak: a vendégek könnyedén nyerhettetek volna. De történtek érdekes dolgok a pályán. És ezt nem mi mondjuk, Inzaghi fogalmazott így. A Milan edzője nyilván a Torressel szemben elkövetett szabálytalanságra (büntetőt kellett volna adni) és Bonera kiállítására (jogos volt) utalt.

El Shaarawy tavaly február (az Inter elleni városi derbi) óta nem szerzett gól a Serie A-ban

Fotó: Eurosport

"Majdnem megvolt a győzelem. Nem volt tökéletes ez a 90 perc sem, egy pici még hiányzott. Örülök Mexes játékának, aki kevés lehetőséget kapott eddig, és örülök El Shaarawynak is. Voltam hozzá hasonló helyzetben tudom, hogy a mostani gól rengeteg jelent neki. Végre megint hasonlítottunk arra a csapatra, amit látni szeretnék a pályán" - mondta Inzaghi.
A Sampdoria otthonában mutatott produkció tényleg biztató volt, de két dolog mellett azért nem lehet szó nélkül elmenni: a Milan ismét keveset lőtt kapura, és újra rögzített játékhelyzet után kapott gólt.
A győzelem elmaradt  - Milan 4 kör alatt 3 pontot gyűjtött - ennek ellenére ez a döntetlen értékes. Főleg a Palermo elleni vereség után.
A Sampdoria-Milan számokban:2 - Bonera ebben a szezonban harmadszor kezdett a Milanban, és másodszor állították ki3 - Ennyi büntetőt értékesített ebben az idényben Jeremy Ménez6 - Hat veretlen hazai meccsnél jár a Sampdoria, és 6 találkozó óta nem kapott ki idegenben a Milan8 - Ennyi gólt szerzett rögzített játékhelyzet után a Samp, ezzel első a ligában
Serie A
Megvásárolt másodosztály
25/06/2015 07:41
Serie A
Még nem túl népszerű
23/06/2015 17:22