Fordulat Varane karrierjében: új poszton, de mégis marad Comóban

Raphaël Varane pár hete bejelentette a visszavonulását, miután a térdsérülése nem gyógyult a megfelelő ütemben. A világbajnok francia védő karrierje azonban nem ért véget Comóban, ugyanis szombaton bejelentették: csatlakozik a klub vezetőségéhez.

Raphael Varane új pozíciót kapott a Comótól - Jacopo M. Raule

Fotó: Getty Images

Egyetlen percet sem játszott a Como színeiben, mégis leteheti a névjegyét.

A 21 év szünet után újra Serie A-ban szereplő Como sok szempontból az olasz élvonal legizgalmasabb csapata lett. A hollywoodi sztárok által is kedvelt helyszín és a milliárdos tulajdonosok mellett ott van például Cesc Fábregas, aki immáron az oldalvonal mellett építgeti a karrierjét – kifejezetten ígéretes eredményekkel.
Annak ellenére, hogy a tulajdonosokat a futballélet leggazdagabb szereplői között tartják számon, a comói projekt egyelőre nem a féktelen költekezésről szól, bár olasz kiscsapatok szintjén soknak számít a nyáron elvert 50 millió euró. Klasszikus értelemben vett sztárigazolása azonban nem volt a csapatnak, Raphaël Varane-t leszámítva, akit viszont ingyen szereztek meg.
Ingyen – és mint utólag kiderült – feleslegesen, a francia védő ugyanis csak 23 percet játszott a Como színeiben, majd bejelentette a visszavonulását a rossz állapotban lévő térde miatt.
A klubnál azonban úgy döntöttek el, nem engedik el Varane kezét, és ha játékosként nem is használhatják fel a tapasztalatait, a klubvezetésben számítanak rá.
„Örömmel jelentjük be, hogy Raphaël Varane csatlakozik a klub vezetőségéhez. A futballtól nemrégiben visszavonuló Varane új szerepben kamatoztathatja a tapasztalatát és a vezetői képességét, kijelölve a következő fejezetét a pályán kívüli karrierjének” – írta közleményében a comói klub.
Varane egyelőre a fejlesztésért felelős Osian Roberts közvetlen munkatársa lesz, aki az előző szezonban még – legalábbis papíron – a Como vezetőedzője volt. (A gyakorlatban kellett valaki Fábregas mellé, akinek megvannak a poszthoz szükséges képesítései.) Roberts mellett Juliette Bolonnal dolgozik még, így Varane a klub utánpótlására is hatással lehet az új szerepében.
„Az, hogy a pályáról a vezetőségbe kerülök, nem jelenti a futballpályafutásom végét: ez egy új fejezet, amit már nagyon várok. A Como vezetőségéhez való csatlakozásom lehetővé teszi, hogy továbbra is szerepet vállaljak a sportban, miközben a jövőjét is formálhatom. Karrierem második szakasza olyan érzés, mintha újjászülettem volna, nem valaminek a lezárásaként tekintek rá.”
Nem mondok búcsút a focinak.
A pénz megvan ahhoz, hogy a Como meghatározó klub legyen a Serie A-ban, idővel akár a nagyok dolgát is megnehezíthetik. Varane tehát ilyen szempontból remek helyre került, és nem lenne nagy meglepetés, ha a jövőben még fontosabb szerepet töltene be a klub életében.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés