Hajrában lőtt bombagóllal mentett pontot a Roma az éllovas Napoli ellen
Publikálva 02/02/2025 - 23:13 GMT+1
Az AS Roma hazai pályán egy 92. percben szerzett góllal mentett pontot a listavezető Napoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az Antonio Conte irányította vendégek Leonardo Spinazzola találatával kerültek előnybe a 29. percben, a spanyol Angelino pedig a 92. percben egyenlített.
Angelino góljával egyenlített a Roma a Napoli ellen - Tiziana Fabi
Fotó: AFP
Miután a milánói derbi 1-1-es döntetlennel ért véget, ott volt a lehetőség Antonio Conte csapata előtt, hogy ellépjenek a közvetlen üldözőjüktől.
Ehhez a szezont pocsékul kezdő, harmadik edzőjét fogyasztó AS Romát kellett legyőzni, amely az utóbbi hetekben egyre biztatóbb teljesítményt nyújtott. A bajnokesélyes kiválóan kezdte a találkozót, a korábbi AS Roma-játékos Leonardo Spinazzola mesteri átemelésével a 29. percben a vezetést is sikerült megszerezni.
A fővárosi csapatnak még az első félidőben megvolt az esélye az egyenlítésre, ugyanis a nápolyi védelem az egyik szögletnél nem volt elég határozott, ezt kihasználva Even N’Dicka elfejelhette a labdát, amit Alex Meretnek bravúrral kellett kiütnie.
A Napoli a második félidőben a vezetés tudatában nem forszírozta a támadásokat, mindössze kétszer vette célba Mile Svilar kapuját. Sok lehetősége a Romának sem volt, Leandro Paredesnek azonban két ígéretese szabadrúgása is akadt; az egyik az oldalhálót, a másik a kapufát találta el. A meccs nagy részében azonban úgy tűnt, kifizetődik Conte taktikája.
Csakhogy a Roma fáradozásai a meccs legvégén góllá értek, Alexis Saelemaekers beadását Angelino kapásból ellőtte, a labda pedig a nápolyi lábak között utat talált Meret kapujába. A nap első rangadójához hasonlóan tehát ez is döntetlennel ért véget, ami a bajnoki cím és az európai kupaindulást érők helyek szempontjából is meghatározó lehet.
Serie A, 23. forduló:
- AS Roma-Napoli 1-1 (0-1)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
AS Roma
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4009.png)
1
1
Napoli
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4239.png)
Hirdetés
Hirdetés