Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hiába tüntetett el emberhátrányban kétgólos hátrányt, végül pont nélkül maradt a Milan Monzában

Eurosport Magyarország

Publikálva 19/02/2024 - 09:53 GMT+1

Serie A - Az AC Milan 4-2-re kikapott a Monza vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A kiállított Jovic

Fotó: Getty Images

Kikapott Monzában a Milan

A hazaiak az első félidő végén kétgólos előnyre tettek szert, majd a második elején még reménytelenebbé vált a Milan helyzete, mert a szerb Luka Jovic kiállítása miatt emberhátrányba is került, azonban francia világbajnoka, Olivier Giroud így is szépíteni tudott, sőt, a hajrában az amerikai Christian Pulisic egyenlített. A Milan mégis pont nélkül távozott Monzából, mert a 90. percben ismét a hazaiak szereztek vezetést, a 95. percben pedig Colombo végleg eldöntötte az összecsapást.
Az Európa-ligában szereplő piros-feketéknek a mostani kudarccal megszakadt a kilenc körön át tartó veretlenségi sorozatuk, míg a Monza immár négy találkozó óta nem talált legyőzőre a Serie A-ban.
A Milan győzelemmel a Juventust megelőzve feljöhetett volna a második helyre, így viszont maradt harmadik 11 ponttal az éllovas városi rivális, az Internazionale és kettővel a torinói csapat mögött.
Serie A, 25. forduló:
  • Monza-AC Milan 4-2 (2-0)
  • Empoli-Fiorentina 1-1 (0-1)
  • Udinese-Cagliari 1-1 (1-1)
  • Frosinone-AS Roma 0-3 (0-1)
  • SS Lazio-Bologna 1-2 (1-1)
szombaton játszották:
  • SSC Napoli-Genoa 1-1 (0-0)
  • Hellas Verona-Juventus 2-2 (1-1)
  • Atalanta-Sassuolo 3-0 (1-0)
pénteken játszották:
  • Torino-Lecce 2-0 (0-0)
  • Internazionale-Salernitana 4-0 (3-0)

A tabella:

1. Internazionale 24 59-12 63 pont
2. Juventus 25 38-17 54
3. AC Milan 25 49-31 52
4. Atalanta 24 47-23 45
5. Bologna 25 37-23 45
6. AS Roma 25 45-30 41
7. Fiorentina 25 37-29 38
8. SS Lazio 24 29-26 37
9. SSC Napoli 24 33-28 36
10. Torino 24 23-20 36
11. Monza 25 25-30 33
12. Genoa 25 26-31 30
13. Lecce 25 24-39 24
14. Udinese 25 25-38 23
15. Frosinone 25 32-52 23
16. Empoli 25 19-38 22
17. Sassuolo 24 29-45 20
18. Hellas Verona 25 23-34 20
19. Cagliari 25 23-46 19
20. Salernitana 25 20-51 13
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés