Ibrahimović még ma is fontos a Milannak: a svéd visszatérése óta veretlen a csapat

Mino Raiolának – Zlatan Ibrahimović tavaly elhunyt ügynökének – volt pár javaslata, amivel sikerült elültetni a bogarat a svéd csatár fülében. Vajon tényleg van még benne néhány év, amely során tényező lehet az európai topligákban? Vagy inkább zárja le a pályafutását a csúcstól távol, de a Los Angeles-i kaland szép emlékeivel? Nagyjából ez a dilemma foglalkoztatta 2019 végén Ibrahimovićot, aki – ha nincs az ügynök ráhatása – talán utóbbit választja. De aztán megjött az adrenalin.

A végleges elhatározás akkor született meg benne, amikor végignézte a Diego Maradona életét és pályafutását feldolgozó dokumentumfilmet, a dél-olasz szurkolók szenvedélye ugyanis felélesztette benne azt a tüzet, amit keresett. „Meg fogom tölteni azt a stadiont minden mérkőzésen, megnyerem velük a bajnokságot, ahogyan az Diego idejében történt. Az egész város megőrül, ha bajnokok leszünk. Ez jelenti majd az adrenalint!”

Raiola így hát felkereste a Napoli vezetőségét, villámgyorsan megállapodtak a részletekről, és már csak a svéd aláírása hiányzott a szerződésekről. Aurelio De Laurentiis azonban kirúgta Carlo Ancelottit, ami mindent megváltoztatott, az üzlet pedig meghiúsult. „Kinek van rám leginkább szüksége? Melyik csapat van a legmélyebb szarban? Nem a szerződés érdekel. Egy kihívásra van szükségem. ’A Milan épp most kapott ki 5-0-ra az Atalantától’” – érkezett a válasz.

Ibrahimović tehát felajánlotta a szolgálatait a Milannak – leküzdve az ellenérzését, hogy egy korábbi klubjához igazoljon vissza – Zvonimir Boban pedig lecsapott a lehetőségre. A svéd csatár szerződtetése telitalálatnak bizonyult, és nem feltétlenül a játéka, sokkal inkább a személyisége miatt. „Tanulmányoztam a csapattársakat, és azonnal eldöntöttem: ezeknek a srácoknak fogalmuk sincs arról, mit jelent a Milanban játszani” – jelentette ki Ibrahimović.

Visszatérése óta Ibrahimović 61 mérkőzésen 33 gólt szerzett a Milan színeiben, a 2020/21-es szezonban pedig annak ellenére lett a csapat házi gólkirálya 15 találattal, hogy csak 19 bajnokin lépett pályára. A nyers számok azonban nem igazán adják vissza a svéd jelentőségét; ő volt az egyetlen a Milan zömmel fiatal játékosokból álló keretében, aki járt már a csúcson, és ha mindent nem is nyert meg, ahhoz azért eleget, hogy a nagy bajnokok egyikének tekinthessük.

Nyilvánvaló, hogy a Milan talpra állása nem csak Ibrahimovićon múlt, kellett hozzá szigorú pénzügyi ütemtervet kidolgozó tulajdonos, a szűkös erőforrásokból is ügyesen igazoló vezetőség, és nem utolsósorban Stefano Pioli munkája, de kétségtelenül a svéd volt a katalizátor a sikerekhez. Gondoljunk bele: ha nincs az a feltámadás a covidsújtotta szezon végén, az edzői székben biztosan, de valószínűleg a vezetőségben is mások ülnének – talán Ralf Rangnick.

Játékosként Ibrahimović jóval kevesebbet tesz hozzá a játékhoz, mint akár csak az első másfél szezonja során, tavaly már egyértelműen jobb volt a Milan, amikor Rafael Leão köré épült a játék, az öltözőben azonban a mai napig meghatározó a svéd szerepe. Jelzésértékű, hogy a válság kellős közepén ismét tőle várt (és valószínűleg kapott) segítséget a Milan, amely a januári horrort követően nem csak a győzelmekhez talált vissza, de stabilabbnak tűnik, mint a korrekt ősz során.

Januárban a piros-feketék minden sorozatot figyelembe véve 18 gólt kaptak, a bajnokságban a Lazio (4-0) és a Sassuolo (5-2) is kiütötte a Milant. Ehhez képest éles a kontraszt a februárral, amikor öt mérkőzésen egyszer vették be a piros-feketék kapuját – az is egy szöglet volt az Inter elleni derbin. Egy héttel később már Ibrahimović is ott volt a padon, azóta pedig valamennyi meccsét megnyerte a Milan, pedig nem volt egyszerű a sorsolása.

Felületes megállapítás lenne elintézni annyival, hogy jött Ibra, és rendet tett a fejekben, mert az előrelépésre elsősorban a védelem teljesítménye adja meg a választ. Pioli a pocsék januárt követően feladta a tőle megszokott 4-2-3-1-et, és három védőre váltott (nézőpont kérdése, hogy 3-4-3-ra vagy 3-4-1-2-re). Ezzel ugyan a támadásban valamennyit veszített az erejéből a Milan, hátul viszont nagyon stabillá vált, mindegyik mérkőzésen 1-es xG alatt tartotta az ellenfeleit.

Ezen a ponton érdemes kiemelni Malick Thiaw érett játékát, aki a Milan előző négy meccsén kezdőként kapott lehetőséget, és nem egyszer a mezőny legjobbja volt. (Mindezt úgy, hogy előtte két bajnokin volt a kezdőcsapat tagja, és mindkét alkalommal lecserélték.) A háromvédős rendszer ráadásul nem csak a belső középpályásokról vett le nagy terhet, de felszabadította védekezésben Theo Hernandezt, és a ki a kevésbé rossz jobbszélső dilemmát is feloldotta.

Szakmai szempontból tehát mindenképpen jár a dicséret Piolinak, ám a probléma gyors megoldásához, vagy legalábbis a nyomás csökkentéséhez, Ibrahimović is kellett. A svéd csatár játékosként már aligha lesz tényező a Milanban, arra a mentorszerepre viszont hatalmas szükségük van a piros-feketéknek, amit 2020 óta betölt a csapatban. Mert, ha csak annyit ér el, hogy futásra ösztökéli azokat, akiknek ez maguktól nem megy, már az sokat hozzátesz a Milan teljesítményéhez.

Az idézetek Zlatan Ibrahimović Adrenaline című könyvből származnak.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.