Félig teli vagy félig üres? Kicsit mindegyik, és közben egyik sem.

Josip Iličić pályafutása tele van ellentmondásokkal. Egyszerre érződik teljesnek és hiányosnak, felemelőnek és tragikusnak, elismertnek és mélységesen alulértékeltnek. Valahol persze játékosként is ez jellemzi őt: a 190 centis középcsatár test álcájába csomagolt irányító, aki már a profiljával kognitív disszonanciára kárhoztatja a védőket. Majd ezt a belső válságot tovább súlyosbítja akkor, amikor belekezd a rá jellemző, taníthatatlan cselsorozatok egyikébe.
UEFA Bajnokok Ligája
Ronaldo kétszer is megmentette a csapatát, a Barcelona feltett egy szépségtapaszt a szezonjára
02/11/2021 - 22:19
Még nézőként is folyamatosan azt várja az ember, hogy a következő trükk sok lesz, de aztán nem, az utolsó pillanatban csak sikerül még egyet tolni a labdába, lépésről lépésre közelebb ólálkodva a kapuhoz. Míg nem eljön az a pont, amikor már a kapus is érzi a vesztét; lendül a bal láb, melynek parancsára a labda a fizikát meghazudtoló pályát leírva a felső sarokba hullik. Vagy elgurítja a lábak sűrűjében, laposan, és mire felfoghatnák a védők mi történt, már rég a gólt ünnepli.
Vannak sztárok, ilyen volt például Arjen Robben is, akik minden mérkőzésen ugyanazt csinálják; megkapják a labdát a jobbszélen, tolnak egyet vagy kettőt rajta, aztán a hosszú felsőbe zúdítják. A védő tudja, mi jön, csak azt nem, hogyan védekezzen ellene – ez a kivitelezés művészete. A szlovén esetében viszont sosem lehetett pontosan tudni, mi a következő lépés; a fejében záporoztak az előre nem látható megoldások, és ha lábbal nem is, a gondolatokkal ő volt a leggyorsabb a pályán.

A teljes, a felemelő, az elismert

173 mérkőzés, 60 gól és 44 gólpassz – a számok nyelvére lecsupaszítva ez az Atalantánál hátrahagyott öröksége. Természetesen ennél sokkal többről van szó: "Il Professore" (beszélő név!) valódi klublegendaként hagyta ott idén nyáron a bergamói klubot, tevékeny részt vállalva az Atalanta történetének legsikeresebb korszakából. Sőt: messzemenőkig ő volt a legfontosabb láncszeme Gian Piero Gasperini rendszerének; egy minden svájci bicskánál svájcibicskább alkotóelem.
Egy futballista esetében a svájci bicska nem feltétlenül ennyire pozitív jelző, mivel a svájci bicskának épp az a lényege, hogy nagyon sok mindenre használható kiválóan, de minden funkciójára találni olyan eszközt, amely alkalmasabb az adott feladatra. Iličić azonban az összes területen kiemelkedett, amit Gasperini rá mert bízni: ha kellett, gólt szerzett, ha kellett, előkészített, ha kellett, cselezett, ha kellett, a csapatért dolgozott.
Az Atalanta sokszor tűnt olyan csapatnak, amely mintha nem is 11, de 13-14 mezőnyjátékossal állt volna fel, a pálya minden szegletén uralva a játékot. Mindezt csak sokoldalú játékosokkal lehetett elérni: szárnyvédőkkel, akik lélekben inkább szélsők, belső védőkkel, akik lélekben inkább szélső védők, belső középpályásokkal, akik hol maratonisták, hol nehézsúlyú bokszolók. És olyan támadókkal, akiket a kedve szerint pakolgathatott a pályán Gasperini, mert minden szerepben pusztítottak.
Iličić olyan klubikonná vált Bergamóban, amelyről az összes futballista álmodozik gyerekként. Egy történelmi sikerkorszak arcaként négy gólt verni a Bajnokok Ligájában, élve felboncolni a gazdagságuk miatt is gyűlölt északi riválisok védelmeit, vagy csak úgy egyszerűen a félpályáról suhintani egy gólt, mert miért ne – ezek a pillanatok tesznek teljessé egy sportolói pályafutást. És ezek azok, amelyekkel soha nem múló örökséget hagyott maga után.

A hiányos, a tragikus, az alulértékelt

De mi lett volna, ha már korábban felfedezik, hogy ez a srác jóval különlegesebb, mint amit Palermo vagy Firenze városában láttak tőle? Mi van akkor, ha nem a húszas évei végéhez közeledve kerül Gasperini kezei közé? Ezek azok a kérdések, amelyek az atalantás teljesítményét látva akaratlanul is helyet követeltek maguknak a gondolatok között. (Az ember gyarló és telhetetlen.) De valahogy ez a radaralattiság ugyanúgy az Iličić-jelenség része, mint a kulthős státusz.
Fiatalon – bár ez is relatív, élsportban a 21 nem annyira számít fiatalnak – kis híján magába szippantotta a futsal, de a korábbi Valencia-középpályás Zlatko Zahovič meglátta benne a potenciált, és potom 80 ezer euróért leigazolta a Mariborhoz. Aztán jött az a bizonyos Európa-liga-selejtező, amely során ragyogóan teljesített, meggyőzve ezzel Maurizio Zamparinit, a Palermo néhai elnökét, hogy több mint kétmillió eurót fizessen a ragyogó képességű játékosért.
Ez megint happy endbe hajló történet lehetne (és a végeredmény ismeretében az is), de a palermós és a fiorentinás pályafutását is inkább a felvillanások jellemezték a kiegyensúlyozottsággal szemben. A csalódást keltő 2016/17-es szezon után nem kapott új szerződést a Fiorentinától, és közel volt ahhoz, hogy a Sampdoriához igazoljon, amikor befutott Gasperini és az Atalanta ajánlata, lényegében az egész pályafutását újradefiniálva ezzel.

Josip Ilicic és Papu Gomez, Atalanta-Udinese, Getty Images

Fotó: Getty Images

Problémák persze az Atalantánál is akadtak: 2018 nyarán nyirokcsomó-gyulladással bajlódott, Iličić pedig hónapokon át halálfélelemben töltötte az életét. Kontextus: egykori fiorentinás csapattársa, Davide Astori alig pár hónappal korábban hunyt el, tragikusan korán, 31 éves korában. „Azokban a napokban sokszor jutott az eszembe Davide, és féltem attól, hogy ha elalszom, nem ébredek fel többet, és nem láthatom a szeretteimet” – árulta el a ritka interjúinak egyikében.
2020-ban pedig beütött a covid, amely Bergamót nagyon súlyosan érintette, és már-már háborús helyzetre emlékeztetettek az ottani állapotok. Iličić lényegében élete formájában futballozott: 21 bajnoki után 15 gól és 8 gólpassz állt a neve mellett, a Valenciának lőtt öt góljával pedig kis túlzással egymaga juttatta BL-negyeddöntőbe az Atalantát. A covidhelyzet azonban nagyon megviselte, depresszióba zuhant, a bajnokság újraindulását követően pedig árnyéka volt önmagának.

A harc, a visszaesés, a remény

Szimbolikus, hogy a pályafutása legjobb szezonját is a befejezetlenség jellemzi: egy covidmentes szezonban minden bizonnyal legalább 20 gól és 10 gólpassz állt volna a neve mellett (és ez a visszafogott becslés), még az is elképzelhető, hogy az Atalanta elkapta volna a bajnokságban a hullámzóan teljesítő Juventust. Ehelyett lényegében véget ért a pályafutása; nagyon közel a csúcshoz, de a teljes katarzis élményétől megfosztva.
A mentális betegséggel való küzdelem meghatározta az előző két szezonját is. Voltak periódusok, amikor úgy tűnt, hogy túl van a legnehezebb részén, és aztán mégis magába szippantották a sötét gondolatok. „Még a pszichológusok is nehezen értik meg, mi zajlik ilyenkor az ember fejében, rólunk nem is beszélve. Ő is tisztában van azzal, hogy emberi oldalról nézve mindig várni fogunk rá” – fogalmazott Gasperini 2022 januárjában.
Játékosként viszont nem vártak, nem várhattak rá, mert mindegyik félnek ez volt az érdeke. Miután felbontották a szerződését élete klubjánál, Iličić azt mondta: folytatni szeretné a karrierjét, lehetőleg Olaszországban, amely a második otthona. Végül az elsőhöz tért vissza, ráadásul ahhoz a Mariborhoz, amelynél csupán tucatnyi meccs jutott a számára, viszont lényegében megmentette a pályafutását. A kör bezárult.
A hétvégén visszatért a pályára, és hiába szaladt fel jó pár kiló a kihagyott hónapok alatt, ez sem akadályozta meg abban, hogy befűzzön pár védőt, kiharcoljon egy tizenegyest, majd ellentmondást nem tűrően értékesítse is azt. A gól után a karjait a magasba emelte, az arcán azzal a hamiskás mosollyal, ami azokra az emberekre jellemző, akik úgy érzik, túl vannak a legsötétebb órán. Hogy úton vannak a gyógyulás felé. Ennél többet mi sem kívánhatunk neki.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Ligue 1
9 új tehetség a francia bajnokságból, akire érdemes figyelni
27/10/2022 - 16:27
Labdarúgás
Rangadót bukott a Roma, tovább menetelnek a topligás meglepetéscsapatok
18/09/2022 - 20:06