A vártnál komolyabb büntetést kapott a Juventus, azonnal visszacsúsztak a tabellán
Tizenöt pontot levontak az olasz bajnokságban a Juventus labdarúgócsapatától játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt - közölte péntek este az olasz szövetség (FIGC).
Tizenöt pontot levontak a Juventus labdarúgócsapatától az olasz bajnokságban játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt.
Fotó: Getty Images
A nap folyamán korábban egy labdarúgással foglalkozó olasz ügyész, Giuseppe Chine kilencpontos levonást kért a torinói Zebrákra, emellett a klub korábbi elnökére, Andrea Agnellire 16, míg Fabio Paratici sportigazgatóra - aki már a Tottenham alkalmazásában áll - 20 hónapos eltiltást kért. A Juventus visszautasította a vádat, a klub szerint eljárásuk megfelelt az előírásoknak.
Az olasz sportbíróság péntek késő este bejelentett döntése szerint Agnellit két évre eltiltották a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, míg Paratici 30 hónapos szankciót kapott. A tilalmak Olaszországban érvényesek, ugyanakkor magukba foglalnak egy kérelmet, hogy az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartozó versenysorozatokra is kiterjesszék őket.
Tavaly áprilisban Agnellit, Paraticit és további 59, labdarúgásban dolgozó tisztségviselőt azzal vádoltak meg, hogy az elmúlt években meghamisították 11 klub - közte öt Serie A-s csapat - pénzügyi jelentéseit.
A vád szerint néhány játékos esetében valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, ezzel hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen. A friss vizsgálat alapján a pénzügyi szabálysértéssel a klub 2018 és 2020 között mintegy 97,7 millió dollárt spórolhatott. November végén Agnelli javaslatára a Juventus teljes vezérkara, így többek között Pavel Nedved alelnök és Maurizio Arrivabene vezérigazgató is lemondott az egyesülettel szemben zajló számviteli, pénzügyi vizsgálatok miatt. A korábbi stábtagok közül összesen tizenegy személyt büntettek, Arrivabenét két évre, Nedvedet nyolc hónapra tiltották el.
A vasárnap az Atalantát fogadó torinói Zebrák eddig harmadik helyen álltak a Serie A-ban, hátrányuk 10 pont volt az éllovas Napoli mögött 18 fordulót követően. A szankciót követően a tizedik helyre csúsznak vissza, kiszállva az európai kupaszereplést érő helyekért vívott küzdelemből.
A vizsgálatban érintett többi klubot, a Sampdoriát, a Pro Vercellit, a Genoát, a Parmát, a Pisát, az Empolit, a Novarát és a Pescarát felmentették.
A 36 bajnoki címével Olaszország legeredményesebb klubjának számító Juventus a döntés ellen az Olasz Olimpiai Bizottság (IOC) keretein belül működő sporttestülethez fordulhat fellebbezéssel. 17 évvel korábban a játékvezetők befolyásolása miatt kirobbant, calciopolinak nevezett 2006-os olasz bundabotrány nyomán az együttest a Serie B-be száműzték, valamint megfosztották 2005-ös és 2006-os bajnoki címétől.
A Serie A állása a döntést követően:
A Juventustól 15 pont levonva.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)