Fejben már a kezemben volt az Aranylabda – a szupertehetség elárulta, hogyan siklott ki a karrierje

Alexandre Pato már 18 évesen letette a névjegyét az európai topfociban, és akkoriban úgy tűnt, ő lehet a labdarúgás következő nagy sztárja. A nagy felhajtás azonban nem tett jót neki, testben és lélekben egyaránt megtört, az ígéretesen induló pályafutása pedig kisiklott. Most ő maga mesélt arról, hogyan élte meg azt az időszakot.

Alexandre Pato

Fotó: AFP

Alexandre Pato elképesztő tehetségként került Európába, sokan már az Aranylabda következő várományosát látták benne. Aztán szép lassan eltűnt a süllyesztőben.
Az okokról többféle verzió látott napvilágot a sajtón keresztül, amely a legkevésbé sem festett jó képet a játékosról, ugyanis a legtöbben azzal vádolták: egyszerűen nem volt elég profi, és idővel a sztársággal járó életmód áldozatául esett. A brazil futballista elismerte, hogy sok hibát követett el fiatal játékosként, ám a Players’ Tribune-nek írt cikkében megalapozatlannak nevezte a médiában megjelent híreket, és egészen mást látott a kudarc hátterében.
„Én voltam a szupertehetség, a biztos pont. Már a brazil válogatottban játszottam. Ilyenkor rólad ír a sajtó, rólad beszélnek a szurkolók, de még a többi játékos is téged magasztal” – írta. „Imádtam a figyelmet. Akartam, hogy rólam beszéljenek. De tudjátok, mi történt? Elkezdtem túl sokat álmodni. Ugyan keményen dolgoztam, de a képzeletem sokfelé terelt. Fejben már a kezemben volt az Aranylabda. Nem tudsz ezzel mit kezdeni. Nagyon nehéz elkerülni, hogy a hatása alatt legyél.”
Pato másik fő problémáját a sérülések okozták, amelyből 2010-től kezdve egyre több kijutott neki. „Már nem bíztam a testemben. Féltem attól is, hogy mit szólnak majd az emberek. Úgy mentem edzésre, hogy az járt a fejemben, nem sérülhetek meg. Ha fáj valamim, inkább nem szólok senkinek. Majd rendbe jön az az izomsérülés, ha kifordul a bokám, játszom tovább. Volt, hogy feldagadt, akár egy labda, de nem akartam cserben hagyni a csapatot” – árulta el.
A most 32 éves brazil azt is hozzátette: akkoriban úgy érezte, teljesen egyedül van, és nincs olyan ember, akihez ezekkel a problémákkal fordulhatna. A családja Brazíliában élt, az ügynöke távolról sem végzett annyi mindenre kiterjedő munkát, mint ami manapság megszokott, és akkoriban az is ritkaságszámba ment, ha egy játékos saját stábbal dolgozott. Mivel a korábbi klubjánál gyakorlatilag egy burokban élt, fogalma sem volt arról, hogyan működik a nagy futballgépezet.
picture

Alexandre Pato

Fotó: Getty Images

„Beutaztam az egész világot. Minden orvost láttam, akit érdemes volt – meg még rajtuk kívül is párat. Atlantában volt egy tag, aki fejjel lefelé fellógatott, majd elkezdett körbeforgatni. Mi volt a diagnózis? Hogy a reflexeim nincsenek összhangban az izmaimmal. Németországban egy doki folyadékot fecskendezett a hátamba – utána a Müncheni reptéren már csak görnyedten tudtam járni a fájdalomtól. Egy másik orvos minden reggel és este 20 tűt döfött belém” – írta a kezelésekről.
Pato a milanos időszakot követően visszatért Brazíliába, ám a felemás élmények hatására visszatért Európába, ahol a Chelsea és a Villarreal színeiben futballozott. Mivel egyik helyen sem alkotott maradandót, Kína felé vette az irányt, ahol – egy jóval gyengébb bajnokságban – viszonylag jól teljesített. Ezt követően az Egyesült Államokba költözött, jelenleg az Orlando Cityt erősíti, melynek színeiben 11 meccsen 2 gólt szerzett ebben az idényben.
picture

Ancelotti megünnepelte a sikert

Fotó: Instagram

A cikket érdemes teljes terjedelmében elolvasni, mivel sok mindent elárul azzal kapcsolatban, hogyan látják az európai topfutballt a távoli országokból érkező tehetségek, és milyen nehézségekkel jár a beilleszkedésük. Pato még viszonylag szerencsés helyzetben volt, mivel az akkori Milan tele volt brazil légiósokkal, akik igyekezték támogatni a fiatal játékost, Carlo Ancelotti pedig apafiguraként funkcionált az életében. Patónak természetesen a legendás edzőről is volt egy remek sztorija.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés