Miért nem jutott ki Olaszország a foci-vb-re? Mi a fene történik az olasz focival? Történelmi mélypont, tönkretett gyerekek, kilátástalan rendszer
Frissítve 02/04/2026 - 19:07 GMT+2
Az olasz labdarúgó-válogatott sorozatban a harmadik világbajnokságról is lemaradt, miután a keddi pótselejtezőben tizenegyesekkel kikapott Bosznia-Hercegovinától. A történelmi kudarc után rögtön elindult az egymásra mutogatás, a szövetség elnöke a politikát hibáztatta, miközben a közvélemény a lemondását követelte. De mi az oka annak, hogy ennyire nem megy manapság Olaszországnak?
Olaszország lefagyott, egy kis futballnemzet mennybe ment – reakciók a sorsdöntő selejtezőre
Videó forrása: SNTV
Mindent elmond a mai olasz válogatottról, amikor Bosznia-Hercegovina legyűrte Walest a világbajnoki pótselejtező első körében, a csapat néhány játékosa a levegőbe csapott örömében. A közösségi médiában terjedő videót sokan a tiszteletlenség jeleként értelmezték, pedig sokkal több volt benne: egy zsigeri, ösztönös reakció volt, amit amúgy nem a nyilvánosságnak szántak.
Ez az őszinte pillanat, amivel kiderült, hogy a klasszisokkal felálló olasz válogatott tagjai úgy érezték, nem mindegy, hogy Walesszel vagy Boszniával játszanak, az egész világnak megmutatta, mennyire sebezhetőek valójában. Erre mondta azt Edin Džeko nagyon találóan, hogy: ”Nem tudom, miért kellene Olaszországnak tartania Walestől vagy Boszniától. Ha tartanak Walestől, valami nyilvánvalóan nincs rendben.”
Utóbbi akár az olasz labdarúgás előző két évtizedének tételmondata is lehetne. A helyzet valószínűleg nem annyira rossz, hogy zsinórban három világbajnokságról lemaradjon Olaszország, a pofonok mégis nagyon jó helyre mentek, a szükséges strukturális átalakításokat ugyanis sem 2018, sem 2022 után nem sikerült végrehajtani. Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriel Gravina most sem sietett vállalni a felelősséget.
”Megértem a lemondásomat követelő felszólításokat. Hozzászoktam már, a döntést azonban a szövetségi tanács ülésén fogják meghozni, ahol minden szempontot figyelembe veszünk. Ugyanakkor a politikának is el kell gondolkoznia ezen, de én csak azt tapasztalom, hogy fokozzák a nyomást a lemondásomért. Olyan intézkedéseket szeretnék, amelyek segítik a fejlődésünket.”
A mostani szabályozás miatt nem tudunk meghozni bizonyos döntéseket. Nyilvánvalóan megrekedtünk.
Csak azzal meg lehetne tölteni egy egész cikket, hogy milyen külső tényezők hátráltatják az olasz futball fejlődését. Az elavult infrastruktúra, a befektetéseket korlátozó szabályozások, és azok együttes következményei (a klubok jó része hiába szeretne saját stadiont építeni, a bürokrácia miatt nem tud), valamint a kalózkodás térnyerése mind hozzájárul az olasz futball kivéreztetéséhez.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/04/02/image-d90dd64e-1a4b-46b9-9066-c9837233eeff.jpeg)
Gabriel Gravina még elemezné a történteket, mielőtt személyi változások történnek
Fotó: AFP
Gravina védekezése azonban olyan, mintha egy politikus az összeomló egészségügyi rendszer kapcsán azzal védekezne, hogy amúgy a vasúti infrastruktúra is romokban hever, foglalkozzanak már kicsit azzal is. Kétségtelen, hogy a bürokrácia inkább akadályozta, minthogy segítette volna a labdarúgás fejlődését, ám az elmaradt reformok miatt a szövetségnek kell magyarázkodnia.
Évek óta láthatja mindenki, hogy az utánpótlás – hiába szerepelnek szépen a válogatottak a korosztályos tornákon – nem működik megfelelően, mégsem tettek érdemi lépéseket a megoldás érdekében. A probléma sokrétű, de egy olyan országnak, amelyik él-hal a fociért, és hosszú évtizedekre visszamenő tudással rendelkezik, nem jelenthet megoldhatatlan feladatot.
Nem jó fiatal (olasz) futballistának lenni Olaszországban
Az Egyesült Államokban a 70’-es évek óta megy a Family Feud nevű tévés vetélkedő, amelyben egymással versengő családoknak ki kell találniuk, hogy egy adott kérdésre mik voltak az emberek által adott legnépszerűbb válaszok. Ha az olasz foci kapcsán kellene mondani néhány állítást, amit az emberek mondhattak róla, két dolog biztosan felkerülne a listára: hogy defenzívek (CATENACCIO!!!), és hogy nem bíznak a fiatalokban.
Miközben Max Allegri corto musója még úgy-ahogy eldöcög, azt ma már nem lehet általánosságában kijelenteni, hogy az olaszok a védekezésre fókuszálnak. Gian Piero Gasperini defenzív lenne? Hát Simone Inzaghi? Esetleg Roberto De Zerbi? Bizonyos kulturális jellegzetességek kétségtelenül megmaradtak, de ma már sokkal sokszínűbb taktikailag a calcio, hogy be lehessen skatulyázni. De ami a másik részt illeti…
A fiatalok beépítésével kapcsolatos negatív sztereotípiák nagyon is valósak. A CIES 2025 novemberi adatai alapján a Serie A-ban a játékpercek mindössze 1.9%-át kapták a hazai U21-es játékosok, ami a vizsgált bajnokságok között a második legalacsonyabb arány volt. A Premier League-ben 2.4%, a Bundesligában 3.4%, a La Ligában 4%, a Ligue 1-ben pedig 7.8% volt ez az adat.
Jelenleg 40 olyan játékos szerepel az öt európai topliga valamelyikében, aki a Barcelona akadémiáján nevelkedett, amivel a katalánok állnak a lista élén. Őket a Real Madrid követi 35-tel, a harmadik helyet pedig a PSG foglalja el 31-gyel. Az olasz csapatok közül a Juventus áll a legjobban (17), az Intert (16) és a Milant és a Romát (14) megelőzve, de közülük csak kilencen játszanak a nevelőklubjuknál.
ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPP: A BARCELONA KERETÉBEN JELENLEG 10 LA MASIA-NÖVENDÉK TALÁLHATÓ, A REAL MADRID KERETÉBEN PEDIG 6 EGYKORI LA FÁBRICA-JÁTÉKOS VAN.
Érdemes azt is megvizsgálni, mit mutatnak a hosszabb távú vizsgálatok. Az Opta 2008 és 2025 közötti adataiból például az derül ki, hogy a teljes játékidő 8.4%-át kapták U22-es futballisták a Serie A-ban, ami nem lóg ki a nemzetközi összevetésből. A topligák közül a Premier League végzett a lista alján 8.1-gyel, a La Ligában 9.2% volt az átlag, a Bundesligában pedig 13%. A Ligue 1 mindenkit megelőzve 14.8%-os átlagot produkált.
De mit jelent ez a gyakorlatban? Talán azt, hogy Olaszországban sem mindig szorulnak háttérbe a fiatalok, a saját nevelésű játékosok beépítésével azonban hadilábon állnak a csapatok. Egészen megdöbbentő adat, de a Serie A-ban futballozó játékosoknak mindössze 36%-a olasz, ennél nagyobb arányban csak a Premier League-ben futballoznak légiósok (31-69).
Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
Az olasz utánpótlással kapcsolatban talán azt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, minek köszönhető a fiatalokkal szembeni bizalmatlanság. Ennek a középpontjában ugyanis szinte biztosan nem csak egyetlen tényező áll. Figyelembe véve, hogy a klubok jelentős része küzd ilyen-olyan mértékű anyagi problémákkal, a logikus lépés az lenne, ha fokoznák a fiatalok szerepét.
Jelenleg csak egy esetben juthatnak hozzá világklasszis játékoshoz az olasz klubok: ha már a sztárrá válásuk előtt kiszúrják őket, vagy ha a saját akadémiájukról kerülnek ki. Válságos helyzetben szinte mindig nagyobb mértékben támaszkodnak az utánpótlásra, még az eredménykényszert leginkább identitássá emelő Juventusnál is elkezdték bepakolni a fiatalokat, amikor elfogyott a pénz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/04/01/image-195b041c-aa98-4758-b1b9-0552e289126f.jpeg)
Davide Frattesi szerint az utánpótlásrendszer nem készíti fel megfelelően a játékosokat
Fotó: AFP
Az utolsó – legalábbis legutóbbi – olasz aranygeneráció egy olyan korszakban nőtt fel, amelyben a mecénások zsákszámra öntötték a pénzt a calcióba, és némi túlzással azt igazoltak le, akit csak akartak. Ha egy lényegesen kompetitívebb környezetben is megoldott volt az utánpótlás kérdése, akkor nem lehet elégséges magyarázat pusztán a kulturális szokásokra visszavezetni a fiatalok feltűnő hiányát.
KELL LENNIE EGY MINŐSÉGI KORLÁTNAK IS.
Erről 2025 januárjában a Gazzetta is megkérdezte Wojciech Szczęsnyt, aki a Juventus után – egy rövidre sikerült visszavonulással – a Barcelonához szerződött, így első kézből tapasztalhatta meg a különbségeket. A lengyel kapusnak az tűnt fel leginkább, hogy a spanyol utánpótlásrendszerből kikerülő játékosok sokkal közelebb voltak a felnőttek szintjéhez, mint az olaszok.
"Olaszországban is sokat változott a helyzet az előző években. Nézzük csak meg Yildizt: kivételes tehetség, de bátor döntés volt nekiadni a 10-es mezt. Azt is el kell ismernem, hogy itt annyira jók a fiatalok, hogy könnyű nekik lehetőséget adni. Nem tudom, hogy a különbség a menedzsmentben vagy a minőségben rejlik, de Spanyolországban a 16-17 éves játékosok már elég érettek a felnőtt csapathoz."
Hasonló húrokat pengetett meg Davide Frattesi is 2024 környékén. Az Inter futballistája a Roma akadémiáján nevelkedett, de nem játszott a felnőtteknél, és a Sassuolóban is csak három Serie B-ben eltöltött szezon után kapott lehetőséget. Frattesi egy interjúban arról beszélt, hogy jót tett neki a másodosztály, 17-18 évesen – közvetlenül a Primavera-bajnokság után – még nem állt készen a Serie A-ra.
"Túl nagy a szintkülönbség a Primavera és a Serie A között, egészen más az U20-as bajnokság intenzitása. Amikor felkerülsz a nagyokhoz, azt gondolod, hogy tudsz már focizni, de a legelső edzésen kiderül, hogy egy másik sportot űztél" - fogalmazott. "Szükségem volt a Serie B-re. Olaszországban sokszor beszélnek a tapasztalat hiányáról, és ha nem játszol, sosem szerzed meg.”
Több bátorság kell a fiatalok bevetéséhez, de közben a fiataloknak is ki kell lépniük a primaverás komfortzónából.
Senza giocio, non é calcio
Még érdekesebb kérdés, miért nem működik az olaszok utánpótlása. Fabio Capello több alkalommal kifejtette, mennyire károsnak tartja a labdarúgásra – és azon belül az olasz labdarúgásra – nézve a Guardiola-iskola térnyerését. Szerinte az történt, hogy az utánpótlásakadémiák is szolgaian lemásolták a katalán elképzeléseit, ahelyett, hogy arra összpontosítottak volna, ami a feladatuk: a fiatalok képzésére.
"Ha az akadémiákon a kreativitás helyett azt kéred a gyerekektől, hogy sablonok szerint játszanak, tartsák a labdát, és a kapust is vonják be a játékba, mégis hova akarunk eljutni? Kimondom: mi a guardiolizmus legrosszabb részét vettük át. A középpályásaink nem törnek kapura, miközben mások mennek előre, és olyan sebességgel játszanak, amiről mi csak álmodozunk. Ezt a Bajnokok Ligája döntője is megmutatta."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/04/01/image-95f5c6c1-f74c-4751-8f5f-c7fa8aa36981.jpeg)
Fabio Capello szerint pont azt vették át Pep Guardiolától, amit nem kellett volna
Fotó: AFP
Capello úgy látja, hogy meg kell változtatni a szemléletet az utánpótlásban, mert nem a fiatalok lettek tehetségtelenebbek, hanem a módszertani hiányosságok vetik vissza az olasz futball fejlődését. Ezt az állítást alátámasztja, hogy más labdás játékokban - elég csak a teniszre gondolni, ahol ugrásszerű fejlődést értek el az olaszok - hatékonyan működnek a korábban végrehajtott reformok.
Erről a jelenségről írt Francesco Quaranta a Milan korábbi utánpótlásigazgatójának, Filippo Gallinak az oldalán. A Játék nélkül nincs futball című cikkében hosszasan érvelt amellett, miért alapvetően hibás az a felfogás, hogy tanítani akarják a focit, ahelyett, hogy a gyerekek organikus módon, saját maguk fedeznék fel a játékot. Ez ugyanis épp azt a kreativitást gátolja meg, ami kiemeli az átlagból a zseniális játékosokat.
Quaranta szerint a modern labdarúgás hasonló problémákkal küzd, mint a közoktatás: a fiatalokat olyan helyzetekre készítik fel, amikkel a való életben (vagy épp a focipályán) szinte sosem találkoznak. Az oktatás során nem veszik figyelembe, hogy a valóság folyamatosan változik, helyette egy-egy specifikus feladatra összpontosítanak, a kreativitás igénye nélkül.
”Az, hogy a szabad játékot lecserélték az irányított játékra (a modern metódusokra), a gyerekkor totális megtervezéséhez vezettek. A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, a kreativitásuktól, az önálló tanulásra való képességüktől, épp úgy, ahogy a modern világ megfosztotta a felnőtteket az álmoktól és az illúzióktól a fogyasztás és a piaci törvények kielégítéséért.”
VAN MÉG EGY NAGYON FONTOS MONDATA A CIKKNEK: A MÓDSZERTANNAK KELL A GYEREKEKET SZOLGÁLNIA, ÉS NEM A GYEREKEKNEK A MÓDSZERTANT.
Quaranta elmélete szerint 12-13 éves korig arra kellene összpontosítani, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak focizni, elsajátítsák a technikai alapokat és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. Ehhez a közös játék a leghatékonyabb út, a társaktól és a (futball)környezettől elszakított, kontextusától megfosztott gyakorlatok nem vezetnek eredményre.
Túl nagy a lemorzsolódás
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az olasz futballpiramisnak van egy alapvető hiányossága. Az olasz utánpótlásnak a Primavera a legmagasabb szintje, ahol az U20-as korú játékosok szerepelnek; innen viszont egyből a felnőttek között találják magukat. Mivel a legtöbb klub nem rendelkezik B-csapattal, ezért a még nem élvonalszintű játékosokat általában a Serie B-be, vagy a Serie C-be adják kölcsön.
A kölcsönadás azonban nem a legjobb módja egy fiatal játékos fejlesztésének, mivel kikerül az irányítás a klub kezéből. Ez nem csak a szakmai munka terén jelenthet nagy különbséget (ideális esetben persze figyelembe veszik, milyen stílusban játszik a másik csapat), de a játékpercekre is hatással lehet. Mégis miért részesítenék előnyben azt a játékost, aki a kölcsön lejártával visszatér az anyaklubjához?
Olaszországban a Juventus volt az első klub, amelyik csapatot indított az olasz harmadosztályban, de erre is 2018-ig kellett várni. Pár évvel később az Atalanta is csatlakozott, tavaly a Milan építette fel a saját U23-as keretét (egyből kiestek a Serie C-ből), a mostani szezonban pedig már az Inter is csatlakozott közéjük. Hosszú távon ez mindenképpen segíthet az olasz fiatalok fejlesztésében.
A tanulmányok nem meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok beépítése sokkal könnyebben megy, ha az A-csapat előtt már játszottak valahol felnőtt szinten. Mivel egy B-csapatnál nincs, vagy legalábbis kisebb az eredménykényszer, és a klubok a saját rendszerükben adagolhatják a játékperceket, lényegesen hatékonyabb ez a modell, mint amikor ide-oda pakolgatják a másodosztálybeli klubokhoz a játékosokat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/04/01/image-7790b5e7-c521-4517-9561-a312e4ba5fb9.jpeg)
Zlatan Ibrahimovic rámutatott egy alapvető problémára
Fotó: AFP
De ha már a verseny szóba került… Nemrég Zlatan Ibrahimović adott egy interjút, amelyben élesen kritizálta az olasz utánpótlásrendszert. Szerinte ugyanis az eredménykényszer jelensége már a korosztályos csapatoknál megfigyelhető, és az edzők azoknak a játékosoknak szavaznak nagyobb bizalmat, akik érettebbek fizikálisan, így viszont a későn érők sokszor lemorzsolódnak.
”Az olasz kultúra eredményközpontú. Az utánpótlásedzők is azt mondják: »nyerni akarok, ezért azt teszem a csapatba, aki előrébb tart. Lehet, hogy egy másik játékosban nagyobb lenne a potenciál, de azzal fogok játszani, aki előrébb tart, mert vele nagyobb eséllyel fogok nyerni.« Mi ezzel leszámoltunk a Milannál. Megváltoztattuk a filozófiát, mert szeretnénk elég időt biztosítani az edzőknek.”
Lehet, hogy Ibrahimović elsősorban azért beszélt a türelemről és az eredmények másodlagosságáról, mert tavaly csúnyán felsült a Milan Futuro a Serie C-ben, és az sem garantált, hogy egyből visszajut a harmadosztályba. Maga a gondolatmenet azonban helytálló: az utánpótlásban az eredményesség másodlagos, a fókuszt a fiatalok fejlesztésére kell helyezni, ami nem mindig garantált Olaszországban.
Az gazdasági tényezők
A korábban már említett Filippo Galli maga is több cikket szentelt az olasz utánpótlás problémáinak. 2023-ban például arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótláscsapatokban is folyamatosan nő a külföldiek aránya; volt olyan Primavera-találkozó, ahol az egyik oldalon nyolc, a másik oldalon pedig tizenegy (!) légiós szerepelt, és csekély részük rendelkezett olasz útlevéllel is.
Galli szerint a jelenség részben annak köszönhető, hogy ez a költséghatékonyabb megoldás a klubok számára. A megfigyelői hálózat működtetése, az edzők fizetése, valamint az edzéslehetőség biztosítása komoly költségekkel jár (pláne egy hosszabb távú folyamat esetében), és egyes klubok számára jobban megéri innen-onnan 16 éves játékosokat összecsipegetni, mint 7-8 éven át nevelni a tehetségeket.
Ez – érvelt Galli – már magasabb szintű beavatkozást igényel, szerinte olyan ösztönzőkre van szükség (adókedvezmény vagy nevelési bónuszok formájában), amelyek segítenek fenntarthatóvá tenni a játékosnevelést. Szintén a problémahalmaz része, hogy nem mindenhol tudják biztosítani az edzők megélhetését, ezért gyakori jelenség, hogy a szakemberek csak másodállásban foglalkoznak a gyerekekkel.
Hasonlóan izgalmas kérdés, kiket tudnak egyáltalán alkalmazni. Egy tavalyi elemzés arra jutott, hogy összesen 11 ezer, megfelelő képesítéssel (UEFA B vagy C licenc) rendelkező szakember dolgozik az országban, miközben a hivatalos adatok szerint 750 ezer igazolt fiatal játszik a különböző utánpótláscsapatoknál. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 42 ezer korosztályos csapatra jut 11 ezer edző.
VAGYIS A FIATALOK TÖBB MINT 70%-VAL HIÁNYOS VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ EDZŐ FOGLALKOZIK.
A magas költségek miatt az sem biztos, hogy a problémát megoldaná, ha több képzett szakember lenne. Egy megfelelően felkészített utánpótlásedző átlagban évi 2500 eurót keres Olaszországban, és mivel egy akadémiának több edzőt is foglalkoztatnia kell, az összköltség 15 és 30 ezer euró között mozog. Ezt még a profi klubok közül sem mindenki tudja előteremteni.
A helyzet még rosszabb, ha a regionális különbségeket is figyelembe vesszük: mivel északon lényegesen több a pénz, vélhetően ők foglalkoztatják a képzett szakemberek nagyobb részét is. Vagyis simán lehet, hogy az egyébként is ezer sebből vérző, módszertani hibákkal üzemelő rendszer is csak az ország egyik felében működik úgy-ahogy.
Nem állhat meg ezen a szinten
Végezetül beszélni kell a futballpiramis csúcsáról is. Olaszországban – ellentétben a többi topligával – még mindig nagyon ritkák a hosszabb távú koncepció alapján működő klubok, a többség elsősorban az adott szezonra kitűzött célokkal foglalkozik. Ez pedig önmagában is arra sarkallja az edzőket, hogy a kiszámíthatóbb eredményeket biztosító játékosokra támaszkodjanak.
Ha és amennyiben elindulnak a szükséges reformok Olaszországban – márpedig ez egy kimondottan nagy ha és amennyiben – a kluboknál is változtatni kell a felfogáson. Még a legnagyobbaknál is. Egy Juventus, Milan vagy Inter méretű klubnál mindig nehezebb megtalálni a megfelelő pillanatot a fiatalok beépítésére, de nemzetközi példák bizonyítják, hogy nem lehetetlen a feladat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/04/01/image-f768e014-7650-4f44-978c-1f2e984d98b5.jpeg)
Giuseppe Marotta már évekkel ezelőtt reformot sürgetett
Fotó: AFP
Pozitívum, hogy ennek magasabb szinten is van képviselője, például a jelenlegi legnagyobb olasz átigazolási szakember, Giuseppe Marotta . ”Az infrastruktúrába és az utánpótlásba kell fektetnünk a pénzt, ahelyett, hogy külföldről vásárolnánk játékosokat. Az olasz futballnak vissza kell térnie a hazai tehetségek kineveléséhez, csak ez vezethet hosszú távú fenntarthatósághoz.”
APRÓ SZÉPSÉGHIBA, HOGY EZ EGY 2023-AS NYILATKOZAT, AMIT AZÓTA SEM ÜLTETTEK ÁT A GYAKORLATBA.
Az Inter – főleg a két történelmi riválishoz viszonyítva – egészen sok olasz játékost foglalkoztat, a bosnyákok ellen Alessandro Bastoni, Federico Dimarco és Nicolò Barella kezdőként lépett pályára, de csereként beszállt Davide Frattesi, valamint a jelenlegi legnagyobb olasz csatártehetségként számon tartott Francesco Pio Esposito is. A Juventusből egy játékos volt a kezdőben, a Milanból még a bő keretbe sem hívtak senkit.
Nehéz nem látni az összefüggést az olasz válogatott eredménytelensége és a történelmi klubok elgyökértelenedése között. Az olasz foci lényegét ugyanis nem a defenzív felfogásban vagy a taktikai sokoldalúságban találjuk meg, hanem a korszakokon átívelő győztes kultúrákban, amelyek rendszerint a korszak legnagyszerűbb csapataiból eredtek.
Ha a klubok között nincs olyan, amelyik rendelkezne ilyen győztes kultúrával, és átitatná velük a legjobb hazai játékosokat, mégis hogyan várhatnánk azt, hogy a válogatottjuk higgyen magában a legélesebb helyzetekben? És legfőképpen: hogy ne érezze úgy, van oka az ünneplésre, amiért Wales helyett Bosznia-Hercegovinával kell játszania egy világbajnoki pótselejtezőben.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés