Legyőzte a Napoli az Intert, és visszavette az első helyet az olasz bajnokságban, Kevin de Bruyne azonban súlyosnak tűnő sérülést szenvedett

A címvédő Napoli hazai pályán 3-1-re legyőzte a legutóbb mögötte második Internazionalét az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati rangadóján.

Legyőzte a Napoli az Intert, és visszavette az első helyet az olasz bajnokságban

Fotó: AFP

A nápolyiak az első félidőben Kevin De Bruyne büntetőjével szereztek vezetést, de a belga klasszis megsérült a rúgás során, és le kellett cserélni. A kiváló középpályás csak segítséggel tudta elhagyni a pályát, majd később mankók segítségével, jókora kötéssel a combján tért vissza a padra.
Az olasz bajnok ennek ellenére a térfélcserét követően még növelni is tudta az előnyét, Scott McTominay egy kontra végén remek lövéssel találta meg az utat Yann Sommer mellett.
Nem örülhettek sokáig a déliek, ugyanis Alessandro Buongiorno kezezése miatt büntetőhöz jutott az Inter, amit Hakan Çalhanoglu értékesített, így gyorsan visszajött a meccsbe a milánói csapat. Egyenlíteni azonban nem sikerült, sőt, Frank Anguissa a 66. percben megszerezte a Napoli harmadik találatát is, amivel kialakult a végeredmény.
A Napoli legutóbb 2023 májusában tudta felülmúlni a milánói csapatot, a két együttes legutóbbi három egymás elleni mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult.
A meccs mindkét csapat számára lehetőség volt az előzésre, az első fordulóban ugyanis a Milan csak 2-2-es döntetlent játszott az újonc Pisával. A Napoli győzelme tehát azt jelenti, hogy Antonio Conte csapat állt a Serie A élére.
Serie A, 8. forduló
  • SSC Napoli-Internazionale 3-1 (1-0)
  • Parma-Como 0-0
  • Udinese-Lecce 3-2 (2-0)
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés