Conte visszatérése átformálhatja az olasz foci erőviszonyait

2011-ben egyszer már sikerült újrarajzolnia a Serie A térképét, amikor a csalódást keltő szezonokat követően teljes reset-gombot nyomó Juventus vezetőedzője lett. Épp egy olyan helyzetben vette át a torinóiak irányítását, amikor benne volt a levegőben az olasz bajnokság erőviszonyainak átrendeződése, hiszen a José Mourinho alatt csúcsra járatott, papíron zsinórban öt bajnoki címet szerző Internél új korszak kezdődött, ami - mint utólag kiderült - éveken át tartó identitáskeresésbe torkollott.

A kék-feketék uralkodásának a városi rivális Milan vetett véget a Barcelonától pofátlanul kevés pénzért megszerzett, csúcson lévő Zlatan Ibrahimovic vezérletével, azonban két szezont követően kiderült, a milánóiak gazdasági modellje fenntarthatatlan egy erősen költekező tulajdonos nélkül, így villámgyorsan a középmezőnyben találták magukat. Megkezdődött a Juventus fullasztó hazai dominanciája, ami zsinórban nyolc megnyert bajnoki címben manifesztálódott. 

Három embernek kiemelkedően nagy szerepe volt a Juventus talpra állításában: Andrea Agnelli felelt a klub gazdasági stabilitásának megteremtéséért, többek között a stadionprojekt lebonyolításával, ami mind a mai napig a torinóiak olaszországi erőfölényének egyik pillérje. Giuseppe Marotta érkezésével a Juventus játékospolitikája került remek kézbe, majd a Luigi Delnerivel tett sikertelen kitérő után Antonio Conte hozta meg a kellő szakértelmet a kispadra.

Conte rögtön az első idényében bajnoki címhez segítette a Juventust, sikerét olyan jellegzetesen marottás igazolások alapozták meg, mint a fillérekért szerződtetett Andrea Barzagli, a szabadügynökként érkező Andrea Pirlo, Arturo Vidal vagy épp Stephan Lichtsteiner. Ennek a folyamatnak az értékét tovább növeli, hogy a Juventus sosem költött többet, mint amennyit a bevételei megengedtek, és 2014-ben épp ez vezetett a szakításhoz Marotta és Conte között.

Azóta kiderült, hogy az olasz válogatott és a Chelsea kispadját is megjárt Conte edzőnek sokkal jobb, mint jósnak. Ezzel ugyanis nyilvánvalóan a Bajnokok Ligájára utalt, ahol juventusos pályafutása során egyszer negyeddöntőig jutott (ahol nagyon simán kikapott a Bayern Münchentől), egyszer pedig már a csoportkörben kiesett. Massimiliano Allegrivel nem csak a hazai dominanciája erősödött a klubnak a kupák sorozatos halmozásával, de nemzetközileg is kezdett látványos sikereket produkálni: 2015-ben és 2017-ben is BL-döntőt játszott.

Mindez Marotta módszereit igazolta, hiszen a gyakorlatban is megmutatkozott, hogy racionálisan meghozott gazdasági döntésekkel, hosszú távú stratégiát kialakítva is sikeres lehet egy klub a legrangosabb európai sorozatban. Ez lesz a cél az Internél is, ahol 2018 végén, pár héttel a Juventustól való távozását követően nevezték ki sportigazgatónak. Nyilvánvaló, hogy a kék-feketék messze vannak az európai elittől, azonban most már egy olyan stratéga áll a rendelkezésükre, aki képes lehet ezen változtatni.

Conte személyében pedig egy olyan kapitány csatlakozott a fedélzetre, aki korábban többször bizonyította már, hogy alkalmas arra a fajta építkezésre, amit az Internél is szeretnének látni. Az alapok tulajdonképpen adottak a sikerekhez, bár ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezúttal magasabb lécet kell megugrani, mint amikor 2011-ben leült Juventus kispadjára. Szakértelem tekintetében azonban elképzelhető, hogy ezen a nyáron az ősi rivális elé került az Inter, ami egészen új helyzetet eredményezhet.

Fabio Paraticit remek szakembernek tartjuk (ő a Juventus jelenlegi sportigazgatója), Marotta azonban sokkal többet bizonyított, róla bizonyosan tudjuk, hogy képes hosszú távú tervekben gondolkodva, lépésről lépésre fejleszteni egy csapatot. Az pedig szinte borítékolható, hogy a Juventus nem fog tudni Antonio Conténál jobb szakembert leültetni a kispadra, legalábbis az a Maurizio Sarri, akit leginkább emlegetnek Allegri utódjaként, bizonyosan nincs magasabb polcon az edzők között.

Egy dolgot leszögezhetünk: bárki is lesz a Juventus vezetőedzője, a következő idényben még a torinóiak lesznek a bajnokság favoritjai. Hosszabb távon azonban kaphat egy olyan kihívót a Juve, amelyik évről évre - és egyre nagyobb eséllyel - megkérdőjelezheti az olaszországi dominanciáját. Még az sem zárható ki, hogy erre már a következő idényben sor kerül, a Juventus kispadjára vizionált Sarri filozófiájához egészen biztosan kell egy kis idő, hogy igazán kiforrott legyen.

Önmagában már egy erős kihívó ígérete jó hír az olasz klubfutball számára, a Juventus minden hazai sorozatra kiterjedő fölénye ugyanis sokat árt a Serie A eladhatóságának, ami tovább növelheti a lemaradást a topligákkal szemben a televíziós bevételek tekintetében. Olaszországban meglenne a lehetőség, hogy az angol Premier League-hez hasonló, többfrontos küzdelemről szóljon a bajnokság, ehhez azonban a történelmileg nagy kluboknak össze kellene szedniük magukat.

Ebből a szempontból rossz hír, hogy egyelőre ez a potenciál csak az Interben van meg. Nápolyban évek óta okosan építkeznek, azonban a várt áttörést Carlo Ancelotti sem hozta meg; az Atalanta szakmai munkája bámulatos, de anyagiakban jócskán elmarad az elittől; a BL-ről lemaradó Milant évekre visszavetheti az idei ötödik hely; az AS Roma az előző két évben rohamléptékkel fejlődött visszafelé; a Lazio pedig az Atalantához hasonlóan inkább a szakmai munkájában bízhat, mint az anyagi lehetőségeiben.

Arra mérget lehet venni, hogy az olasz bajnokságban javulni fog az Inter teljesítménye Conte irányításával, óriási lesz a csalódás, amennyiben a kék-feketék nem végeznek minimum a dobogón jövőre. Luciano Spalletti zsinórban kétszer top 4-ben zárt a csapattal, és - különösen a második évében - inkább tűnt úgy, hogy a valós potenciáljuk alatt teljesítenek Samir Handanovicék. Hogy mennyire kell komolyan számolni az Interrel, az nagyban múlhat a nyári igazolásokon és az öltözői problémák kezelésén.

Conte a Chelsea-nél több játékosával összebalhézott: David Luizt kirakta a kezdőcsapatból, Diego Costával pedig odáig fajultak a dolgok, hogy SMS-ben közölte vele, már nem számít rá. Bőven vannak bajok az Inter öltözőjén belül is, például Mauro Icardi személye miatt, aki sajtóhírek szerint a távozók közé kerülhet. Ezeket a klikkeket mindenképpen kezelnie kell majd Conténak, ellenkező esetben úgy járhat, mint két évvel ezelőtt a Chelsea edzőjeként.

A pénteki bejelentés egyébként a Juventus és az Inter szurkolótáborát is erősen megosztja, Conte ugyanis játékosként 13 évet töltött a torinói klub színeiben, majd ehhez edzőként hozzátett még három kiemelkedően sikeres évet. Vélhetően az Inter-szurkolók hamar elfelejtik az edző múltját, amennyiben szállítja a régóta áhított sikereket, azonban az erősen kérdéses, mennyire áll majd be a közönség akkor Conte mögé, amikor épp döcög a csapat szekere.