Real, Juve, PSG - Ki fogja megszerezni Donnarummát?

A 18 éves játékos távozik a Milantól, az európai sztárcsapatok pedig sorban állnak érte.

Fotó: Eurosport

Még a Milan vezetőit is váratlanul érte Gianluigi Donnarumma döntése, aki úgy határozott, nem hosszabbítja meg 2018-ban lejáró szerződését az olasz csapattal. A tehetséges kapus iránt érdeklődőből biztosan nem lesz hiány, sajtóhírek szerint viszont az sem elképzelhetetlen, hogy a Milan a lelátóra száműzi legjobb játékosát.

Csütörtökön a Milan vezérigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikertelenül zajlottak a klub és Mino Raiola játékosügynök között a Gianluigi Donnarumma szerződésének meghosszabbításáról szóló tárgyalások.
“Raiola közölte velünk, hogy Donnarumma végleges döntést hozott, és nem hosszabbítanak szerződést a Milannal" - mondta Marco Fassone, aki azt is hozzátette, jelentős ajánlatot tettek a játékos elé, így elsősorban nem anyagi okok miatt távozott. A döntés sokakat - köztük a Milan vezetőségét is - meglepte, mi pedig utánajártunk, hogyan jutott el idáig a történet, és hogyan alakulhat a továbbiakban. 
16 évesen mutatkozott be, szinte azonnal sztár lett
picture

gianluigi_donnarumma (2)

Fotó: Eurosport

Gianluigi Donnarumma 14 évesen került a Milan utánpótlás akadémiájához. A klub ezen a szinten jelentősnek mondható, 250 ezer eurót fizetett a már akkor is szemmel láthatóan kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkező játékosért. A kapust folyamatosan korosztályánál magasabb szinten játszatták, 15 évesen már a klub U19-es csapatában védett. 2015 februárjában pedig a Milan akkori vezetőedzője, Filippo Inzaghi úgy döntött, hogy a felnőtt keretbe is meghívja, így egy Cesena elleni bajnokin hirtelen a csapat kispadján találta magát.
Donnarumma az ezt következő szezonban már az idény előtti felkészülési mérkőzéseken is magára ölthette a klub mezét, Toni Kroos ellen még büntetőt is védett. A jó teljesítménye ellenére óriási meglepetés volt, amikor Sinisa Mihajlovic, a klub akkori vezetőedzője úgy döntött, bajnokin is lehetőséget biztosít a tehetséges játékosnak. A lépés még úgy is kockázatosnak tűnt, hogy a csapat első számú kapusa, Diego López igencsak formán kívül védett. Sajtóhírek szerint a szerb edzőnek az állása is veszélyben volt, az eredmények miatt ugyanis két meccses ultimátumot kapott a Milan vezetőségétől.
A hazárdjáték bevált, Donnarumma hamar bizonyította, hogy fiatal kora ellenére az olasz bajnokság legjobb kapusai közé tartozik. 16 évesen és 242 naposan játszotta le élete első bajnokiját, ahol ugyan kapott egy talán elkerülhető gólt, de összességében remek teljesítményt nyújtott. A Sassuolo 2-1-es legyőzését követően pedig a Chievo elleni bajnokin már gólt sem kapott. Az olasz labdarúgásnak új sztárja született, sokan már ekkor Buffon utódjaként emlegették a kapust.
A párhuzam egyáltalán nem véletlen, és az azóta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy még csak túlzónak sem lehet nevezni. A játékos valóban korszakos egyéniség lehet, akár két évtizedre is meghatározhatja az olasz labdarúgást. 18 éves korára lejátszott több, mint 50 olasz bajnokit, 17 évesen és hat hónaposan bemutatkozott az olasz válogatottban (két évvel és három hónappal korábban, mint a nagy példakép Buffon!), és a Whoscored statisztikákra épülő rendszere szerint Európában ő nyújtotta a legjobb teljesítményt az egész éves átlag alapján.
A szezon során 147 védést mutatott be, 78%-os hatékonysággal hárította a kapujára érkező lövéseket, és 12 meccset hozott le kapott gól nélkül. Az első két mutatóban ő bizonyult az olasz bajnokság legjobbjának, utóbbinál pedig a második helyen végzett a Roma hálóőre, Wojciech Szczęsny mögött.
A Sky Sports által megkérdezett szakértő szerint a játékos nyugalma a leginkább szembetűnő tulajdonsága. "Olyan mintha mindig is tudta volna, hogy a világ egyik legnagyobb csapatánál fog védeni 17 éves korára. A technikai fejlődése is lenyűgöző. Teljes kapusnak tekinthető: hatékony a vonalon, pontosan dolgozik a kijöveteleknél, és jó technikával hozza ki a labdát hátulról. Jó képzést kapott a Milan akadémiáján."  
"Nem ezek azok a kínai tulajdonosok, akiket keresnek!"
Nyilván adja magát a kérdés, hogy a Milan miért nem adott hosszabb távú szerződést már korábban a tehetséges játékosnak. Erre nagyon egyszerű a válasz: túl fiatal volt ahhoz, hogy teljes profi szerződést adjanak neki, így csak 2018-ig írhattak alá a kapussal. A szabályok értelmében profi szerződést 18 éves kora után kaphatott, amit milánói részről próbáltak is tető alá hozni, de a klub tulajdonosai körüli bizonytalanság miatt erre nem került sor.
A játékos hírhedt ügynöke, Mino Raiola 2016 októberében nyilvánosság előtt is hangot adott nemtetszésének. "Ha minden elintéztek már, miért nem raktak még semmi pénzt az üzletbe?" - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a Silvio Berlusconival megállapodó kínai befektetők eredetileg már hónapokkal korábban ígérték, hogy átutalják a klub megvételéhez szükséges összeget. Erre azonban nem került sor, mivel megnehezítették a kínai tőke külföldre áramlását, így alternatív források után kellett nézni. Az ügy végül egészen 2017 áprilisáig elhúzódott, vagyis közel egy évig bizonytalan helyzetben volt a milánói csapat.  
Raiola szeretett volna garanciát látni arra, hogy a projekt életképes lehet, és olyan csapathoz kötelezik el magukat hosszabb távra, ahol biztosított a játékos fejlődése és a szakmai sikere. A tárgyalásokat nehezíthette, hogy amíg nem zárult le hivatalosan a tulajdonosváltás Berlusconi és a befektetőcsoport között, addig az érdemi kérdéseket a klub előző sportigazgatója, Adriano Galliani intézte. Ez azért volt érdekes helyzet, mert a klubot jelenleg irányító Massimiliano Mirrabelli, Marco Fassone kettőst a kínai konzorcium ekkor már felkérte a csapat vezetésére, de hivatalosan nem beszélhettek a klub nevében. A helyzet Galliani kezét is megkötötte, aki így hiába próbálkozott, nem haladtak a tárgyalások.
Galliani akkor még bizakodott, hogy a játékos 18. születésnapját követően aláírhatják a szerződést, de februárban és márciusban még mindig elég képlékeny volt a helyzet ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor. Raiola ismét nyilvánosan kritizálta, "kínosnak" nevezte a klub körül zajló folyamatokat. "Vannak kínai befektetők és kínai befektetők, akik nem ugyanazok" - utalt arra, hogy az eredetileg felvázolt befektetők közül sokan visszaléptek. "Érdemes összehasonlítani őket az Inter tulajdonosaival. Világos ötleteik vannak, szeretnék az Intert a világ hat-hét legjobb csapata közé repíteni. Megvan mögöttük az a gazdasági erő, ami ehhez szükséges, és biztos vagyok abban, hogy ezt el is fogják érni."
Nem győzte meg a Milan-projekt a szuperügynököt?
A Milan vezetősége a szezont követően nagy erőkkel vágott bele a csapat újjáépítésébe. Hivatalosan még meg sem nyílt az átigazolási ablak, de a klub máris sorban jelentette be az igazolásokat. Első fecskeként Mateo Musacchiót csábították a Milanba, majd befutott az Atalantában kiváló szezont záró Franck Kessié, a Wolfsburgban klasszissá érő Ricardo Rodriguez, és végül a Porto Cristiano Ronaldo által is dicsért támadója, André Silva. Eközben olyan játékosokkal tárgyal a klub, mint a Lazio kiváló középpályása, Lucas Biglia vagy a szintén atalantás Andrea Conti, de a vezetők küzdenek Andrea Belotti játékjogának megszerzéséért is, még ha utóbbi nem is ígérkezik könnyű feladatnak.
Kétségtelen, hogy még nagyon hosszú utat kell bejárnia a milánói csapatnak, amíg visszajutnak arra a szintre, amin egykoron voltak - már, ha egyáltalán sikerül ez valaha -, de a kezdés több, mint ígéretes volt a kínai tulajdonosok részéről. A Fassone-Mirabelli páros kiváló üzleteket kötött, a legtöbb helyen sikerült gyorsan megegyezniük a kiszemelt játékosokkal és csapataikkal.
picture

Fotó: Eurosport

Pedig nem lehet azt állítani, hogy rossz ajánlatot tettek le az asztalra: Donnarumma éves szinten 4,5 milliót tehetett volna garantáltan zsebre, amihez jó teljesítmény esetén némi bónusz is érkezett volna. A Milan vezetősége szerint még ennél is komolyabb összeget ajánlottak fel, sajtóhírek szerint a világ harmadik legjobban fizetett kapusa lehetett volna David De Gea és Manuel Neuer mögött. Mivel a Real Madrid és a PSG is "csak" 6 millió euróval csábítja a játékost, nem valószínű, hogy csak anyagi motivációi lennének a döntésnek. Erről beszélt a sajtótájékoztatón Marco Fassone is.
"Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy 10 nappal ezelőtt Mirabelli jelentős ajánlatot tett a játékosnak, a sajtóban közöltnél is nagyobbat. A játékos megfontolta, és nemcsak gazdasági, de technikai és szakmai megfontolások alapján elutasította a 2018-ban lejáró szerződésének meghosszabbítását.”
A döntés hátterében sokan Mino Raiola személyét érzik jelentősnek, aki Donnarumma mellett olyan játékosok érdekeit képviseli, mint Zlatan Ibrahimovic, Mario Balotelli, Paul Pogba vagy épp Henrik Mkhitaryan. Raiola azon ügynökök közé tartozik, akik nem különösebben foglalkoznak a csapatok kívánságaival, egyedül a játékosai érdekeit tartja szem előtt. Ha szerinte nem elég jó egy játékosnak ajánlott szerződés, akkor keres olyan csapatot, ahol megadják az általa támasztott feltételeket. Az ügynök saját bevallása szerint abban is hisz, hogy a klubváltás jót tesz a játékosok fejlődésének. Egy korábbi, Gazzettának adott nyilatkozatában azt mondta:
Hogyan tovább?
A legvalószínűbb forgatókönyv az lehet tehát, hogy Raiolát és Donnarummát sem győzte meg igazán az új Milan-projekt. Ezért adja magát a kérdés: hol folytathatja a világ jelenleg talán legnagyobb kapustehetségének tartott játékos?
Az olasz sajtó szerint jelenleg a Real Madrid a legesélyesebb a játékos megszerzésére. A Fox Sports már június elején arról adott hírt, hogy a Milannál attól tartanak, azért nem haladnak jól a tárgyalások, mert a Real a háttérben meggyőzte a játékost a csapatváltásról. Ugyan Zinedine Zidane korábban már kijelentette, hogy bíznak Keylor Navasban, a klub jelenlegi első számú kapusában, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy összejön az üzlet. Donnarumma személyében egy korszakos zsenit szerezhetnek meg, aki már rövid távon is jobbá tehetné a csapatot, hosszabb távon pedig egészen biztosan jobb választás, mint az egyébként kiváló Costa Rica-i hálóőr.
Mindezt ráadásul úgy tehetnék meg, hogy nem is kell mélyen a zsebükbe nyúlni: ugyan Donnarumma árát a Milan 100 millióra becsülné, a jövőre lejáró szerződése miatt most körülbelül 25-30 millióért reálisan mozdítható a kapus.
Szóba jöhetne még a Juventus is, ahol a közeljövőben visszavonuló Gianluigi Buffon utódja lehetne. A 39 éves hálóőr ugyan még mindig bombaformában véd, de lassan a torinói csapatnak el kell kezdenie gondoskodni a pótlásáról. Donnarumma az a fajta váltás lenne, amiről a szurkolók álmodoznak: valószínűleg nem éreznék meg túlságosan a legendás kapus hiányát, és újabb évtizedekre megoldhatnák a posztot. Ez azonban leginkább akkor fordulhat elő, amennyiben Donnarumma kitölti a szerződését a Milanban, és szabadügynökként ír alá a csapathoz.
Az érdeklődők között megtalálható a PSG is, akiknek szükségük lenne egy megbízható kapusra, és anyagilag sem szenvednek hiányt. Pletykák szintjén a Manchester United is felmerült, de amíg ott van az angoloknál De Gea, addig nehéz elképzelni, hogy befektetnek egy ilyen kaliberű játékosba.
Végül ne zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy a játékos végül marad a Milanban. A Rossonerivel 2018-ig szóló szerződése van, vagyis ha nem adják el, akkor a következő idényt még a piros-feketéknél kell töltenie. Ennek azonban akár csúnya vége is lehet. Egyrészről a szurkolók közül sokan kiakadtak a játékos döntése után, néhány Donnarumma-mezt indulatoktól és kreativitástól függően tűz vagy wc általi halálra ítéltek. Dühös rajongók a játékos hivatalos közösségi oldalait is megszállták, ami után sógora egy azóta törölt Instagram-posztban azt írta: "Aki téged kritizál, az nem ismer. A Milan egy bohóc klub."
A Milan korábbi kapusa, Giovanni Galli pedig nyilvánosan kritizálta a játékos döntését. "Egy olyan játékos, akinek csak 50 meccse van az élvonalban, hogyan utasíthatott vissza egy évi 5 millió eurós éves megafizetést? Én azonnal aláírtam volna. Ehelyett az ügynökére hallgatott, akit személyes érdekek is vezéreltek. Véleményem szerint súlyos hibát követett el, mert a Milanban gyorsabban és jobban fejlődhetett volna. Az ismerős környezet megvédte volna."
A sajtóban még az a lehetőség is felmerült, hogy bosszúból egy évig a lelátóra küldik a tehetséges játékost, és még az anyagi veszteséget is elfogadják. Mino Raiola ezzel kapcsolatban már nyilatkozott is. Egyfelől a játékos körül kialakult dühödt indulatokat szerinte annak köszönhetik, hogy a klub nem védte megfelelően a játékos érdekeit. Másfelől pedig perrel is megfenyegette a csapatot, amennyiben valóban egy évig parkolópályára tennék a fiatal tehetséget.
Mindezeket figyelembe véve, nem zárható ki, hogy mégis marad egy évet Milánóban a kapus, de nagyon kevés esélye van ennek jelenleg.
Mi lesz a Milannal?
A Milan vezetősége azt nyilatkozta, hogy az élet nem áll meg, és folytatni fogják az eddig megkezdett munkát. Bár Fassone állítása szerint váratlanul érte őket a döntés, valójában már májusban keresték, kik jöhetnek szóba B-tervként, ha mégsem sikerül meghosszabbítani Donnarumma szerződését.
A klub a hírek szerint máris felvette a kapcsolatot Netóval, Mattia Perinnel és Salvatore Siriguval. Közülük Perin, a Genoa hálóőre szerepel a klub kívánságlistájának élén. Ellene annyi szól, hogy rendkívül sérülékeny, az utóbbi két szezonban két térdszalag-szakadása is volt.
Hosszabb távon azonban a csapat 17 éves tehetsége, Alessandro Plizzari lehet a megoldás, akit szakértők rendkívül tehetségesnek tartanak. A fiatal hálóőr eddig nem volt kellemes helyzetben, Donnarumma távozása azonban megnyithatja előtte az utat a Milan kapuja felé. Bár valószínűtlen, hogy két tizenéves kapussal is hasonló utat képes bejárni a Milan, nem zárható ki, már a következő idényben is megpróbálnak lehetőséget biztosítani a játékosnak. És, hogy ne kövessék el kétszer ugyanazt a hibát: a fiatal kapussal már most megkezdték a tárgyalásokat a szerződéshosszabbításról.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés