Egészen hihetetlen, amit az olasz Leicester City művel

A Crotone FC tavaly a klub történetének legnagyobb sikerét érte el, amikor már három fordulóval a másodosztályú küzdelmek vége előtt bebiztosították a feljutásukat az élvonalba. Pedig az olasz kiscsapatnál a 2015/16-os idényben az egy évvel korábbi 16. helyezés után elsősorban a bennmaradást tűzték ki célul.

Ezt végül jócskán túlteljesítették, a klub a második helyen zárta a Serie B küzdelmeit, és ha picivel jobban bírják a hajrát, akkor a bajnoki cím is összejöhetett volna. A szimpatizánsok ugyanakkor ezzel az eredménnyel is tökéletesen elégedettek lehettek: a Crotone soha nem szerepelt korábban az élvonalban, így egyértelműen a csapat történetének legfényesebb sikerének lehettek szemtanúi.

A Crotone 2016. augusztus 21-én léphetett pályára először az olasz élvonalban. Az ellenfél a Nagy Ádámmal felálló Bologna volt - a magyar játékos a 78. percben hagyta el a pályát - és 1-0-ra kikaptak. Később sem alakult jobban a klub helyzete, az első győzelemig egészen október végéig kellett várni, amikor a Chievót verték hazai pályán 2-0 arányban. Ekkor már egészen szörnyű mérleggel bírtak az élvonalban: 11 meccsből 8-at elveszítettek, kétszer döntetlent játszottak (igaz ebből a Fiorentina elleni kétségtelenül nagy bravúr volt) és nem meglepő módon az utolsó helyen álltak.

A folytatás sem alakult valami jól. 2017 áprilisáig három győzelmet, öt döntetlent és 21 vereséget könyvelhettek el. Az így megszerzett 14 ponttal biztosnak tűnt a kiesés, a bennmaradást jelentő 17. helytől nyolc pont választotta el őket, amit mindösszesen kilenc forduló alatt kellett volna ledolgozni. Annak fényében, hogy előtte összesen három mérkőzést tudtak megnyerni, ez reménytelennek tűnt, különösen, hogy a hátralévő bajnokikon olyan nagyágyúk vártak a gárdára, mint az Inter, a Milan, a Torino, a Juventus, vagy a Lazio.

Áprilisban azonban elképesztő javuláson ment keresztül a csapat: az utolsó kilenc forduló alatt a begyűjthető maximális 27 pontból 20-at megszereztek. Ebben az időszakban megduplázták a győzelmeik számát (6) és csak egyszer kaptak ki, méghozzá a Juventus ellen, idegenben. A győzelmeik között komoly skalpokat is szereztek, legyőzték például az akkor még jó formában lévő Intert, az utolsó fordulóban pedig a Laziót viccelték meg. Utóbbit egy olyan mérkőzésen, ahol még a római csapat számára is volt tét, hiszen a vereségük és az Atalanta győzelme esetén elveszíthették a bajnoki negyedik helyüket. A találkozón a Crotone már bő 20 perc elteltével két góllal vezetett, végül 3-1-re nyertek Simone Inzaghi csapata ellen. (Ezzel egyébként a római csapat le is csúszott az ötödik helyre.)

A számok mögé pillantva azt látjuk, hogy egészen döbbenetes fejlődésen ment keresztül a bajnoki hajrára a Crotone. Amíg az első 29 bajnokin átlagban 0,48 pontot gyűjtöttek, addig az utolsó 9 mérkőzésükön 2,2-t szereztek. Utóbbival még a Juventust is megelőzték ebben az időszakban, a Zebrák "csak" 18 pontot szereztek és kereken 2 pontos átlagot produkáltak. A Crotone a kapu mindkét oldalán sokkal hatékonyabban dolgozott, mint korábban: 9 meccs alatt 13 gólt lőttek és csupán 9-et kaptak, szemben a korábbi 21 lőtt és 49 kapott góllal. Még szemléletesebb, ha ezt is átlagoljuk: ebből az derül ki, hogy kétszer annyi gólt szereztek (1,44 vs. 0,72) és jelentősen kevesebbet kaptak (1 vs. 1,68) mint korábban.

Mivel az Empoli ebben az időszakban csak 11 pontot gyűjtött, a Crotone kivívta a bennmaradást. Mindezt úgy, hogy a 2016/17-es pontvadászatban csupán két fordulót töltöttek a "vonal felett": az első és az utolsót.

Olaszországban az északi csapatok hagyományosan sikeresebbek a déli kluboknál. Ennek részben történelmi okai vannak. A labdarúgást Olaszországban elterjesztő angol kereskedők az ország északi részén teremtették meg a hagyományokat. Az ország első klubcsapatait mind Észak-Olaszországban alapították, így Torinóban, Genovában, Udinében és Milánóban, hogy csak néhány példát hozzunk.

1910-ig csak északi csapatok vettek részt a bajnokságban, és utána is elsősorban kelet felé terjeszkedtek. Így alakult, hogy az ország déli részén sajátos futballkultúra kezdett kibontakozni, és az akkor már igencsak fejlett északi klubokkal szemben jelentős hátrányba kerültek. Az már más kérdés, hogy az ország gazdaságilag is hasonló helyzetben van: észak fejlett, délen viszont komoly nehézségek vannak, magas munkanélküliséggel.

Az egyébként elképesztően szép Calabria tartományban lévő Crotone városa még délolasz mércével nézve is szegénynek számít. A munkanélküliség aránya itt 37% körül van (2015-ös adatok még "csak" 31%-ot mutattak). A fiatalok sokszor úgy érzik, nincs jövőjük a városban, és amint lehet, északra költöznek. Egyébként maga a költözés sem egyszerű feladat. A város egyetlen vasútállomása nem üzemel, az utak pedig olyan állapotban vannak, hogy a "halál útja" néven emlegetik. Nem túlzás kijelenteni, hogy a helyzet kétségbeejtően siralmas.

A város élvonalba kerülése érthető okoknál fogva nagy büszkeséggel töltötte el a város lakosait. A Crotone mindösszesen a 14. klub, amely délről jutott fel a Serie A-ba (keretes bekezdésünkben olvasható melyik 14). Az elképesztő északi fölényt jelzi, hogy a bajnokság 1929 óta íródó történetében összesen 65 csapat szerepelt a Serie A-ban. Összesen háromszor került a Scudetto Dél-Olaszországba: 1970-ben a Cagliari, 1987-ben és 1990-ben a Napoli érte el ezt a bravúrt.

A Crotone csapatára - ellentétben más olasz gárdákkal - nem jellemző, hogy meggondolatlanul cselekedjenek, és ez a mentalitás az idei szezonban is jól jött. A klub 1991-es anyagi csődjét követően Raffaele Vrenna került az elnöki székbe, és ezt a tisztséget azóta is ő tölti be. Vezetése alatt a nyolcadosztályba száműzött csapat kilenc év alatt egészen a Serie B-ig jutott. Már önmagában az is történelmi sikernek számított: a 2000-es feljutást megelőzően soha nem szerepelt a Crotone harmadosztálynál magasabban rangsorolt szinten. Ahhoz persze idő kellett, hogy megerősítsék a helyüket a második vonalban, két ízben is kiestek a harmadosztályba, és mindkét esetben egynél több évig tartott a visszajutás. A 2009/2010-es szezon óta viszont megszilárdították a helyüket a Serie B-ben, rendre a középmezőnyben végeztek.

Hozzá kell tenni, hogy Vrenna személye közel sem mentes a botrányoktól. A klubelnököt több ízben is azzal vádolták, hogy kapcsolatban van a Calabria tartományban lévő, Ndrangheta nevű maffiaszervezettel. Emiatt 2006-ban négyéves börtönre is ítélték, végül a másodfokon meghozott felmentőítéletnek köszönhetően menekült meg a börtöntől. Az ügyet a klub 2016-os sikerei után felmelegítették és az olasz nyomozóhatóság (DDA) vizsgálatot próbált indítani a csapat ellen, sikertelenül.

A felemás megítélése mellett azt nehéz elvitatni, hogy a csapat a minimális büdzsé ellenére is jól szerepel. Sokak szerint ez elsősorban a csapat sportigazgatójának, Beppe Ursinónak köszönhető, aki - és ez nem túlzás - általában kereken nulla forintnak megfelelő összegből gazdálkodhat a nyári átigazolási szezon alatt. A klub átigazolási politikájában elsősorban az ingyen megszerezhető játékosokra, ezen belül is a kölcsönözhető fiatalokra fókuszál, de nagyobb hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra is.

A Transfermarkt.de adatbázisa alapján Ursino a Crotone élén eltöltött első öt éve alatt egyáltalán nem adott ki pénzt játékosokra - ennek ellenére sikerült feljutni a Serie B-be - és csak a másodosztályba jutást megelőzően adhatott pénzt először játékosért: a juventusos Giuseppe Sculli kölcsönvételéért fizettek ki kb. fél millió eurónak megfelelő összeget. Bármilyen hihetetlen, a Crotone a másodosztályban sem változtatott az átigazolási politikán, 2000 és 2015 között csak kétszer költöttek 500 ezer eurónál többet játékosokra, és csupán hatszor fordult elő ebben az időszakban, hogy több volt a kiadásuk, mint a bevételük. És ebben a statisztikában az a két szezon is benne van, amikor 9000 és 43.000 eurót költöttek. A Serie A-ba jutás természetesen megnyitotta a lehetőséget a "költekezés" előtt, összesen 5 millió eurót fordítottak játékosvásárlásra, de ezt is úgy, hogy volt mellette eladásokból 6 milliós bevételük.

Ursino az évek során olyan játékosokat tudott a klubhoz csábítani, mint Graziano Pellé, Federico Bernardeschi vagy Alessandro Florenzi. Világklasszisnak egyik játékos sem nevezhető, de mind a hárman eljutottak az olasz válogatottig és - különösen utóbbi kettő esetében - sokat tett a klub a fejlődésükhöz. Bernardeschi 12, Florenzi 11 gólig jutott a klubnál, és a sikeres kölcsönben töltött szezont követően a Fiorentina és a Roma is igényt tartott játékosára. Ursino kiváló szemét dicséri Ante Budimir is, aki úgy igazolt le, hogy a német másodosztályban szereplő St. Pauli csapatánál 19 meccsen egyetlen gólt sem tudott szerezni. A harcias stílusa miatt Mario Mandzukichoz hasonlított támadó a Serie B-ben megtalálta a góllövő cipőjét, és 16 gólig jutott a bajnokságban, amivel házi gólkirály lett, és hozzásegítette a csapatot a történelmi sikerhez.

Ursino legjobb döntésének sokan Ivan Juric kinevezését tartják. A horvát edző játékosként öt évet töltött a klub színeiben, ahol egy bizonyos Gian Piero Gasperini kezei alatt dolgozott. A játékos és a tréner között olyan szoros volt a kapcsolat, hogy amikor Gasperini 2006-ban a Genoába igazolt, követte őt, majd 2010-es visszavonulását követően az asszisztense lett. Előbb az Internél, majd a Palermónál.

Gasperini hatása mondhatni elég jelentős Juric edzői felfogásában. Aki rendszeresen követi az olasz labdarúgást, bizonyára tudja, hogy az olasz edző a meglehetősen szokatlan, 3-4-3-as felállásban hisz, szinte mindenhol ezt a játékrendszert próbálja meghonosítani. Juric a Crotone élén szintén a 3-4-3-at alkalmazta, és gyakran még olyan csapatok ellen is agresszíven léptek fel, akik lényegesen jobb játékerőt képviseltek. A rendszer egyik lényege a letámadásban rejlik, melynek köszönhetően rendszeresen szereznek labdát akár már az ellenfél térfelén is. Szinte megjósolhatatlan honnan érkezik majd a nyomás, emiatt szinte az összes pályán lévő mezőnyjátékos veszélyt jelenthet a kapura.

Juric azonban a feljutást követően távozott a Genoához, ahol épp mentorát, az Atalantához szerződő Gasperinit kellett pótolnia. A Crotonénak tehát nemcsak a legfontosabb játékosait - így a Sampdoriába távozó Budimirt, vagy a védelem legtehetségesebb játékosának tartott Yao Eloge Koffit - kellett pótolni, de azt az edzőt is, aki oroszlánrészt vállalt a csapat menetelésében. Helyére Davide Nicola érkezett, aki 2013-ban a Livornót korábban már feljuttatta az élvonalba, így rendelkezett némi Serie A-s rutinnal.

Nicola eleinte kitartott a Juric-féle játékrendszer mellett, de ahogy elmaradtak az eredmények, úgy döntött a változtatások mellett. Október közepére kidobta a háromvédős rendszert, és előbb 4-3-3-at, majd 4-4-2-t játszatott a csapatával. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a változtatások sikeresek voltak. Noha utóbbival már novemberben is kísérletezett, áprilisig nem sok jele volt annak, hogy a Crotone képes lesz a bravúrra. A klub állandóságra épülő filozófiája azonban ezúttal is meghozta a gyümölcsét. Ellentétben a livornói időszakkal - ahol annak ellenére rúgták ki 19 fordulót követően, hogy vele jutott fel a csapat az élvonalba - folyamatosan bizalmat szavaztak az edzőnek, aki az utolsó két hónapban megtalálta a csapatát, és végrehajtotta a korábban elképzelhetetlennek tűnő bravúrt: a Serie A-ban tartotta a Crotonét.

Bár a csapatot a tavalyi feljutást követően sokan a Leicester Cityhez hasonlították - és a klub anyagi helyzetével szembemenő sikeressége mindenképpen jó analógia -, Beppe Ursino elutasította a párhuzamot. Nem az angol csapattal volt gondja a sportigazgatónak, egyszerűen úgy vélte, felesleges ilyesfajta összehasonlításokba belemenni, és mindkét csapatot a maga teljesítménye alapján kell megítélni.

"Leírhatatlan, véleményem szerint nagyon fontos dolgot hajtottunk végre. Ez egész Calabria számára győzelem" - mondta azt követően, hogy biztossá vált az élvonalbeli tagság. "Hogy mi lennénk az olasz Leicester City? Nem. Mi a Crotone vagyunk, saját identitással. A projektünk lényege mindig is az volt, hogy bízzunk a fiatal játékosokban, és versenyképes csapatot rakjunk össze alacsony költségvetés mellett. A szezonban egészen csodás dolgot értünk el, ami a klubot, az edzőt, a játékosokat, és a szurkolókat dicséri."

A párhuzam azonban egészen kísérteties, ha belegondolunk abba, hogy az angolok a 2014/15-ös szezonban az év nagy részét a kiesőzónában töltötték. Hogy egészen pontosak legyünk, a 13. és a 32. forduló között a Rókák a Premier League utolsó helyén álltak. Áprilisban azonban Nigel Pearson - akit a gyenge eredmények ellenére sem menesztettek - összekapta a csapatot és az utolsó 8 bajnokiból hetet megnyert, amivel bebiztosította, hogy a csapat a Premier League-ben maradhasson. És mint tudjuk, a következő évben - ugyan egy másik vezetőedzővel - de bajnokok lettek, minden idők talán legnagyobb meglepetését produkálva.

Szó se róla: a Crotone bajnoki címe még a Rókákénál is távolabb van, köszönhetően például a Juventus totális dominanciájának. De az ő lehetőségeikkel még a Serie A-ban maradás is felér egy bajnoki címmel.