Súlyos betegsége után végre bemutatkozhatott Sebastien Haller a Dortmund színeiben

Hallerhez a Dortmund nagy reménységeket főzött, amikor tavaly leigazolták őt az Ajaxtól. Azonban daganatos megbetegedése miatt most kapott először lehetőséget a pályára lépésre új csapatában.

Sebastien Haller

Fotó: Getty Images

Bemutatkozott a Borussia Dortmund labdarúgócsapatában a hererákkezelésen átesett Sebastien Haller.
A 28 éves elefántcsontparti válogatott támadó a Ruhr-vidéki együttes felkészülési mérkőzésén csereként lépett pályára a Fortuna Düsseldorf ellen a 74. percben. A Borussia Dortmund tavaly nyáron 31 millió euróért szerződtette Hallert az Ajax Amsterdamtól, a tervek szerint ő pótolta volna a Manchester Cityhez igazolt Erling Haalandot. Nem sokkal később azonban kiderült a betegsége, emiatt kétszer is megoperálták és kemoterápiás kezelést is kapott, így eddig nem lépett pályára a sárga-feketék színeiben.
"Különleges pillanat volt ismét a pályán lenni" - mondta Haller, aki elárulta: rengeteg bíztatást és üzenetet kapott, beszélt a csapattársaival és az ellenfél játékosaival is. - "Hat hónap után végre felölthettem a Dortmund mezét."
Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője és a csapattárs Giovanni Reyna ugyancsak örömét fejezte ki a bemutatkozás kapcsán. "Mindannyian boldogok vagyunk, hogy visszatért a pályára, ő egy remek srác, keményen dolgozik. Azonnal látható, milyen minőséget képvisel a pályán, valami újat ad nekünk" - méltatta az amerikai szélső az elmúlt idényben holland bajnok Ajaxban tétmérkőzéseken 34 gólos Hallert.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés