Skóciában már lőtt gólt a Celticnek is, de az angol bajnokság a célja a Haladásnál még mellőzött Keresztes Krisztiánnak
Az Illés Akadémián nevelkedett Keresztes Krisztián egyetlen percet sem játszott az ugyancsak szombathelyi Haladás felnőtt csapatában, ellenben a nyár óta állandó tagja a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Dundee United kezdőcsapatának.
Mexikó néhány hónapon belül készen áll - A 2026-os foci-vb-re készülnek a szervezők
Videó forrása: SNTV
A belső védő Keresztes Krisztián az utánpótlás-korosztályból kiöregedve kénytelen volt elhagyni nevelőklubját, és éveken keresztül az NB III-ban, illetve az NB II-ben futballozott. Megfordult az Ajkánál, a Sárvárnál, a Sopronnál, a Dorognál és az ETO FC Győrnél, mígnem az élvonalba kilenc év után visszajutott Nyíregyháza játékosaként tavaly augusztusban bemutatkozhatott az NB I-ben. A Spartacusszal sikerült kivívnia a bennmaradást, majd a nyáron 22 bajnokival a háta mögött - egy évre kölcsönbe - a Dundee Unitedhez szerződött.
"Jim Goodwin edzővel a világhálón egyeztettem a nyáron, két héttel később pedig már a kerettel edzettem" - emlékezett vissza a 25 éves hátvéd a klubváltásra, majd az MTI megkeresésére elmondta, az ír szakember szerint sokra viheti, ha továbbra is alázatos marad a futballhoz. A karácsonyig lejátszott 18 fordulóból a magyar légiós 17 bajnokin tagja volt a kezdőcsapatnak, azt az egy mérkőzést pedig sárga lapok miatt volt kénytelen kihagyni.
"Szükségem van egy edzőre, aki bízik bennem. Bár a terveim között nem Skócia szerepelt, de jó úton haladok, hogy eljussak Angliába" - fogalmazott, majd kitért a címvédő, sorozatban négyszeres, összességében 55-szörös skót bajnok Celtic FC 2-1-es legyőzésére is. A múlt hét szerdán játszott hazai bajnokin Keresztes Krisztián szerezte a Dundee első, önmaga idénybeli második gólját.
"Abból a szögből nem is tudtam máshová rúgni a labdát, csak a bal oldalra. Óriási eredmény, hogy a Dundee tizenegy év után legyőzte a Celticet. A mérkőzés után tele voltak a pubok, nagyon fontos este volt ez az itt élő emberek életében" - mondta a védő, akinek öccse, édesanyja és annak párja a karácsony előtti hetet a városban töltötte. Amikor a győztes bajnoki után a szállodában meglátogatta családtagjait, a hotel alkalmazottai, a séf és a recepción dolgozók mind megismerték, és gratuláltak a góljához.
"A Celtic rendre a Bajnokok Ligájában szerepel, szóval nem állunk egy szinten, de a győzelem ellenére a földön kell maradnunk" - emelte ki.
A siker és a reflektorfény közepette a hátvéd elárulta, utólag már nem haragszik nevelőklubjára, mert fiatal felnőttként legalább végigjárta a ranglétrát.
"Az NB III-ban szembesültem a futball fizikai részével, és ahhoz, hogy párharcot nyerjek, el kellett mennem konditerembe, mert ha nem tudsz érvényesülni, elnyomnak" - részletezte. Hozzátette, hogy az NB II-ben már a család eltartása is szempont volt, majd a feljutásért küzdő ETO-nál pedig megtanulta, mekkora erőfeszítésbe kerül átjátszani a védekező ellenfelek védelmét.
Hasonló nehézségekkel Skóciában is szembesül hétről hétre.
"Nagyon színes és változatos a bajnokság, mert míg a St. Mirren ellen szinte verekedni kellett a pályán, olyan fizikai erőkifejtésre volt szükségem, addig a Motherwell játékosai úgy kerülik a párharcokat, mint a forró vizet. Csak a legritkább esetben volt párharcom, alig volt nálunk a labda" - mondta.
Angliához hasonlóan Skóciában sem szünetel a bajnokság az év végén, de karácsonykor nem rendeznek fordulót, így maradt némi idő az ünneplésre is, édesanyja pedig kedvenc ételét készítette el: vadast zsemlegombóccal.
Szombaton azonban már újra pályán lesz a légiós, mivel a tizenkét csapatos skót élvonal nyolcadik helyén álló Dundee United a két pozícióval előrébb lévő Aberdeen vendége lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Aberdeen
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4003.png)
1
1
Dundee United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4251.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)