Marco Rossi alatt hozzászokhattunk a jóhoz, hiszen a válogatott számos bravúrt ért el az irányításával. Bár a csapat kétségtelenül hullámvölgybe került, az még bőven nem ok a menesztésére.


Nem kell különösebben elfogultnak lenni Marco Rossival kapcsolatban, hogy az elmúlt két-három évtized legjobb szövetségi kapitányát lássuk benne. Külföldi létére kiválóan ismeri a magyar labdarúgást, lévén, hogy éveken át dolgozott az NB1-ben, láthatóan élvezi és megtisztelésnek tartja a nemzeti csapatnál végzett munkát, nem utolsósorban hiteles szakember. Nyilvánvalóan nem mellékes szempont az sem, hogy a válogatott kiemelkedően sikeres volt vele.
Labdarúgás
Miért nem tudunk úgy játszani mindig, ahogy a nagyok ellen?
13/10/2021 09:11

Bravúr bravúr hátán

Már most fontos leszögezni, hogy amikor kiemelkedő sikerekről beszélünk, nem árt figyelembe venni a nemzetközi labdarúgás erőviszonyait. Magyarország, tekintve, hogy az ország hat játékost ad az öt legnagyobb európai bajnokságnak (ebben Novothny Soma is benne van, aki egy percet nem játszott a Bundesligában), ennek a képzeletbeli listának viszonylag a vége felé jár, de a legjobb esetben is csak a középmezőnyhöz tartozik európai szinten.
Csak összehasonlításképp: a szomszédos országaink közül Ukrajna rendelkezik hasonlóan kevés topligás légióssal, szám szerint öttel (cserébe az EL-ben, BL-ben rendszeresen megforduló Dinamo Kijev hazai játékosokra épít), őket követi a román-szlovák kettős kilenc-kilenc játékossal, majd 13-mal jönnek a szlovákok. Horvátországnak ugyanakkor 32, Ausztriának 33, Szerbiának pedig 36 futballistája van az öt legerősebb európai bajnokságban, közöttük már szép számmal akadnak klasszisok is.
Rossinak (és a mindenkori szövetségi kapitánynak) tehát szűkös eszközkészletből kell dolgoznia, relatíve kevés olyan válogatott van, akikkel szemben egyértelmű esélyesként léphet pályára a magyar. A papíron is nyerhető mérkőzéseket viszont zömmel megoldotta a válogatott, amióta Rossi a kapitány: leginkább az elején csúszott be egy-két kellemetlen eredmény, például a finnek és az észtek ellen, ám akkor még nem volt kiforrott játéka a válogatottnak, mivel alig dolgozott a kerettel.
Azóta viszont, hogy a játék és a keret is egyre jobban igazodott a szövetségi kapitány elképzeléseihez, a magyar válogatott szinte csak olyan ellenfelektől kapott ki, akik lényegesen jobbak, vagy hasonló játékerőt képviselnek. Ellenpéldaként talán a Montenegró elleni barátságos mérkőzést lehetne felhozni, amikor viszont Rossi egy soha nem látott kezdőt küldött fel a pályára, és játéklehetőséget biztosított azoknak, akik zömmel kiegészítő szerepet töltöttek be a csapatban.

Magyar gólöröm

Fotó: AFP

Ehhez a stabil alaphoz jöttek időnként a bravúrok, ide sorolhatjuk a vb-ezüstérmes Horvátország elleni 2-1-es győzelmet, Wales legyőzését, Törökország oda-vissza elpáholását, az Izland elleni 2-1-es sikert, de még a Lengyelország elleni 3-3-at is. Az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítmény pedig már csak a hab volt a tortán, minden előzetes várakozás szerint pont nélkül kellett volna zárnia az Eb halálcsoportját Magyarországnak, ehhez képest sokáig továbbjutásra állt a németek ellen a csapat.
Rossi alatt tehát a bravúr vált az új normává, amihez könnyű hozzászokni (a szurkoló már csak így működik), de elvárásként attól még nem lehet megfogalmazni, hogy minden egyes alkalommal borítsa a papírformát a válogatott az erősebb riválisok ellen. Hosszabb távon azt sem lehet fenntartani, hogy valamennyi ikszes meccset ugyanaz a csapat nyerjen meg, az élsport egyszerűen más logika mentén működik, sok az előre nem látható fejlemény, amire lehetetlen felkészülni.
Albánia ellen például éppenséggel be is pattanhatott volna Szalai Attila próbálkozása, ami alapvetően megváltoztatta volna a mérkőzés képét. Ha a várható gólokat vesszük alapul, akkor az albánok elleni mérkőzések akár döntetlennel is zárulhattak volna, mert bár mindkét esetben gyengébben teljesítettünk valamivel, a helyzetek minősége alapján benne volt a meccsekben a magyar gól, egy picivel több szerencsével – ami a múltban többször is mellénk állt – most is kijöhetett volna az iksz.

Vannak bajok

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy minden rendben lenne a válogatott játékával, mert a csapat formája kétségtelenül adhat okot az aggodalomra. Az Európa-bajnokság óta a magyar válogatott csak Andorrát tudta legyőzni, egy olyan mérkőzésen, amelynek legfeljebb az első 15-20 percével lehetett elégedett a szövetségi kapitány, és a végén izgulni kellett, hogy meglesz-e a három pont, emellett pedig mindkét albán-meccsen kimondottan gyengén futballozott a csapat.

Még olyan időszakok is akadtak – Rossi kapitánysága alatt először – amikor szervezetlennek és esetlegesnek tűnt a játék.

Támadóoldalon Szalai Ádám hiánya egyértelműen problémát jelentett, a magyar válogatottnak kvalitásban és típusban sincs hozzá hasonló játékosa. A Mainz középcsatára az egyik legtöbbet kritizált játékos a válogatottban, de közben nem Rossi az első szövetségi kapitány, akinél nélkülözhetetlen a játéka. Szalai a védekezés mellett a labda megtartásában is kiváló, és az ő centerjátéka nyit területet a gyorsabb játékosok, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik előtt.
Szoboszlai helyzete szintén fejtörést okozhat a kapitánynak, az RB Leipzig középpályása ugyanis kihagyhatatlan ebből a csapatból, ugyanakkor az ő profilja nagyon más iskolához tartozik, mint ami Rossi rendszeréhez szükséges. Miközben az olasz leginkább azokat a középpályásokat tudja igazán jól használni, akik a középmagas/mély blokkokban otthonosan mozognak, Szoboszlai inkább előrefelé tud védekezni, a válogatott viszont csak alkalomadtán nyúl a letámadáshoz.
Amikor pedig már hátrafelé kell védekezni, az nem igazán Szoboszlai terepe, és a középpályás védekezés – ami egyébként sem feltétlenül a magyar válogatott erőssége – egyértelműen megérezte ezt. Az utóbbi mérkőzéseken szembetűnő volt, hogy az ellenfelek kontráival gyakran nem tudott mit kezdeni a válogatott, nincs olyan játékos, akinek a labdaszerzés lenne a fő erőssége. Nagy Ádám ugyan kiválóan olvassa a passzsávokat, az már nem az ő műfaja, ha erőből kell labdához jutni.

Magyar válogatott Fotó: MLSZ

Fotó: Other Agency

Furcsa ezt kimondani, de mintha Szoboszlai újra beépítésével inkább csak gyengült volna a válogatott – a kohézió mindenképpen –, ami azért is lehet érdekes, mert a lipcsei középpályás a sérülése előtt is kirobbanthatatlan alapembere volt a csapatnak, Izland ellen még az is belefért, hogy Nagy mellett a szintén inkább támadó felfogású Kalmár Zsolt kezdjen a középpályán. Vagyis Rossinak a múltban sikerült a saját rendszerében értelmeznie Szoboszlai játékát, aki nem maradt adós a jó teljesítménnyel.
Szerkezeti gondok azonban nem csak középen vannak. A Rossinál alapértelmezett háromvédős felállás legnagyobb gyengesége magyar szempontból a két szárnyvédő poszt, különösen a rendszer bal oldalára nincs megfelelő alternatíva. Jobb oldalon Loic Nego kimondottan jól használható játékos (ráadásul egy sorral beljebb lépve is hasznos), baloldali szárnyvédője viszont nincs a magyar válogatottnak, nem véletlenül játszott itt a Holender-Fiola tengelyen át annyi játékos.
Ez pedig nem utolsó szempont, hiszen vagy védekezésben marad sebezhető a válogatott, vagy a támadójáték esik áldozatául a személyi döntéseknek. A háromvédős rendszerekben a szárnyvédőknek mindig kiemelt a jelentőségük, mivel labda nélküli fázisban szélsőhátvédet játszanak, labdabirtoklás esetén pedig szélsőkké válnak, ők húzzák szét a játékteret. Nem utolsósorban a szárnyvédőkkel a szélen vagy a pálya közepén létszámfölényes helyzeteket lehet kialakítani, attól függően, hova tolódik a védelem.

Mentálisan fogyhatott el a csapat

Természetesen az is elképzelhető, hogy a válogatott játékosok egy része mostanáig tudott erőn felül teljesíteni, a csúcsra járatott időszakot követően (Európa-bajnokság) pedig jött a menetrendszerű visszaesés. Ez utóbbi létező jelenség a sportban, még az aktuális világbajnokoknál, Európa-bajnokoknál is megfigyelhető egyfajta hullámzás, az NFL-ben például erre használják a Super Bowl másnaposság kifejezést, mivel a döntős csapatok teljesítménye gyakran visszaesik a következő szezonra.
Ez legkevésbé sem azért van, mert a sportolók egy sikeres időszakot követően már nem annyira motiváltak, elvégre az élsportban senki sem szeret veszíteni, vélhetően a magyar válogatottban pályára lépő futballistáknál sem az akarati tényezővel van probléma. Néhány évvel ezelőtt Dárdai Pál fejtette ki azt az elméletét, hogy a válogatottban szereplő játékosoknál inkább a túlzott motiváció jelentett gondot, vagyis, hogy a görcsös akarás ment a teljesítmény rovására.

A magyar válogatott Anglia ellen - fotó: Kovács Tamás

Fotó: MTI

Ami szintén magyarázhatja a válogatott gyengébb játékát: egészen mostanáig – de az Eb alatt mindenképpen – elvárás nélkül játszhattak, ám a minden képzeletet felülmúló időszakot követően ez megváltozott. Mostanra eljutottunk odáig, hogy alapértelmezettnek számít(ana) Albánia legyőzése, akikről ugyan nem feltétlenül a futballnagyhatalom szó ugrik be elsőként, de azért több mint kétszer annyi topligás játékossal rendelkeznek, mint a magyar válogatott (13).
A mindenkori magyar válogatott megítélését egy sor másik tényező is befolyásolja, például az aktuális politikai hangulat és akarat. Kétségtelen, hogy a labdarúgásba folyó összegeknek nincs kézzelfogható hatásuk, már ami a szakmai részt illeti, mert a stadionok azok nyilvánvalóan megépültek. Az akadémiai rendszer viszont a mostani formájában kudarc, a válogatott meghatározó játékosainak jelentős része részben vagy teljesen külföldi nevelés, még azok is, akik az alapokat itthon kapták meg.
Ez viszont – legyen bármily frusztráló is – nem a játékosok és nem is a szövetségi kapitány hibája. Elvégre ahogyan azt Rossi is elmondta, ő abból az alapanyagból főz, ami a rendelkezésére áll, a válogatottnál nincs mód arra, hogy a hiányposztokra új játékosokat igazoljanak. Ez az alapanyag pedig nem tart azon a szinten, hogy akár csak az európai középmezőnnyel szemben biztos esélyesnek számítson a csapat, dacára a közelmúltban elért bravúroknak.
Éppen ezért nincs igazuk azoknak, akik az elbukott világbajnoki kvalifikációt követően (szögezzük le: a kijutás egy olyan csoportban, amelyben Anglia és Lengyelország is ott volt, amúgy sem volt realitás) máris a kapitány fejét követelik. Rossi alatt elindult egy folyamat, amely stabilitást és jó eredményeket hozott a válogatottnál, de nincs olyan csapat a világon, ahol ne volnának kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Ha valamikor, akkor most érdemes leginkább támogatni a kapitányt.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Labdarúgás
Rossi: Volt néhány érdekes ajánlat, de én mindig is lojális voltam és az is vagyok
05/08/2021 08:41
Európa-bajnokság
A csodatevő újra megvillant, de mihez kezdünk majd nélküle?
24/06/2021 16:28