Meglepő húzás: a belga kispadról érkezhet az új portugál kapitány

Roberto Martínez hat év után állt fel a belga válogatott kispadjáról, amellyel 2018-ban bronzérmet szerzett a világbajnokságon. Nagyon úgy fest, hogy a spanyol szakember nem sokáig marad munka nélkül, ugyanis az Athletic információi szerint szóbeli megállapodást kötött a portugál szövetséggel, amely Fernando Santos helyére keres új szakvezetőt.

Eden Hazard, Roberto Martínez

Fotó: AFP

A belga után egy másik bombaerős válogatottat vehet át Roberto Martínez.
Hat év után véget ért a Roberto Martínez-éra a belga válogatottnál, amely a világbajnokságon látottak alapján jelentős ráncfelvarrásra szorul. Hogy ki veszi át Martínez megüresedett helyét, arról egyelőre csak pletykákat lehetett hallani, néhány játékosban még az is felmerült, miszerint Thierry Henryra kellene bízni ezt a feladatot.
A spanyol edző sorsa azonban eldőlni látszik, legalábbis az Athletic úgy tudja, szóban már megállapodott a portugál szövetséggel, és ő váltja az utóbbi időben rengeteget kritizált Fernando Santost. A lap úgy tudja, néhány részletet még ki kell dolgozni, de ha minden a tervek szerint halad, a jövő hét végére hivatalos lehet Martínez kinevezése.
Martínez a szövetségi kapitányok mezőnyében jó edzőnek számít, így ha elsőre furcsának is tűnhet a kinevezése, van benne ráció. Az általa irányított belga válogatott a 2018-as világbajnokságon ragyogóan játszott, különösen a Brazília elleni negyeddöntőben nyújtott extra teljesítményt a csapata.
Mint utóbb kiderült, az volt az egyetlen alkalom, amikor reális esélye volt a belga aranygenerációnak, hogy felnőjön a hírnevéhez, a 2020-as Európa-bajnokságon már több poszton lejtmenetben volt a csapat. Ez a ’22-es vébén csúcsosodott ki, ráadásul az sem segített, hogy újra kiéleződtek azok az ellentétek, amiket a kapitánysága elején még sikeresen kezelt Martínez.
Ami a portugál válogatottat illeti: noha Santos 2016-ban győzelemre vezette a csapatot, az azóta lejátszott világversenyeken egyértelműen csalódás volt a teljesítményük. A kapitányt különösen sokat kritizálták amiatt, hogy kitartott az Eb-győzelem során is alkalmazott pragmatikus felfogás mellett, holott a keret tele volt kreatív támadókkal.
Martínez ezen a téren pozitív változást hozhat, már a Premier League-ben is támadó felfogásra törekedett, amit aztán a belga válogatottnál is alkalmazott. Egy dolog biztos: a fantáziájának nem szabhat határt a portugál keret, hiszen változatos profilú, borzasztó tehetséges játékosok várnak rá az új állomáshelyén is.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés