Minden idők legjobb Fradi-edzői között emlegetik, új szerződést kapott Robbie Keane
A Fizz Ligában címvédő és jelenleg második helyezett Ferencváros szerdán szerződést hosszabbított a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Robbie Keane-nel.
Szuperolcsó jegyek érkeztek a foci-vb-re, és velük egy rossz hír a magyarországi szurkolók számára
Videó forrása: SNTV
A klub honlapja felidézi, hogy az ír szakember januárban érkezett, majd az együttessel a szezon végén kupadöntőt vívott és bajnoki címet ünnepelhetett, a mostani idényben pedig továbbjutott a gárdával az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába. Az FTC jelenleg az alapszakasz hatodik helyén áll veretlenül, négy győzelemmel és két döntetlennel.
"A két év eleji győzelemnek, valamint az őszi menetelésnek köszönhetően vezetőedzőnk immár tíz megnyert nemzetközi találkozón van túl, ráadásul kevesebb, mint egy év alatt, ezzel pedig Nyilasi Tiborral és Blum Zoltánnal holtversenyben az örökranglista harmadik helyén áll" - írta a fradi.hu.
A 45 éves Keane a Fradi Médiának úgy nyilatkozott: nagyon boldog és egyben izgatott is, élvezi az itteni munkát. Hozzátette: kiválóak a szurkolók, a stábja és örül, hogy "folytatódik ez az utazás".
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Egyetlen gólt sem kell rúgni, a labdarúgó-világbajnokság leggyengébb csapata is 3 milliárd forinttal utazhat haza a tornáról
- Rossi Yamalra, Szoboszlai Salah-ra voksolt az Év játékosa-szavazáson
- A Chapecoense az új mezével a tíz évvel ezelőtti repülőgép-szerencsétlenségre emlékezik
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)