Kínos: Richarlison kimaradt a Tottenham Liverpool elleni keretéből, Instagramon kérte számon Roberto De Zerbit

Eurosport | Google

Egyetlen szó és egy csalódott emoji: újabb fejezettel bővült a Tottenham és Richarlison egyre feszültebb története. A brazil csatár nyilvánosan reagált arra, hogy Roberto De Zerbi nem nevezte őt a Liverpool elleni, kedd esti Ligakupa-meccsre, miközben az edző szerint a kialakult helyzet elsősorban a játékos saját döntéseinek következménye.

Botrány Dél-Amerikában: Feleségének megölésével fenyegették meg a kapust, ha nem kap be három gólt

Videó forrása: SNTV

Richarlison a kihagyásáról szóló bejegyzés képernyőképét osztotta meg Instagram-sztorijában, amelyhez mindössze ennyit írt: ”Why?”, vagyis ”Miért?”, mellé pedig egy csalódott, a homlokán izzadtságcseppet viselő emojit tett.
A reakció jól mutatja, mennyire elmérgesedett a helyzet Londonban. A brazil csatár a nyáron távozni szeretett volna a Tottenhamtől, a klubbal azonban nem sikerült közös nevezőre jutni, így több lehetséges átigazolás is meghiúsult. Ezt követően a Spurs kihagyta őt a 25 fős Premier League-keretéből, Roberto De Zerbi pedig most azt is egyértelművé tette, hogy a Ligakupában sem számít rá.
Az olasz menedzser a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nem bánta meg, hogy kihagyta Richarlisont, mert úgy gondolja, hogy a kialakult helyzethez maga a játékos járult hozzá a leginkább.
”Ha én magam döntöttem volna úgy, hogy kihagyom a keretből, megbántam volna, de valójában saját maga döntött így. A szezon előtt mindent megtettem azért, hogy meggyőzzem a maradásról, sokszor beszéltem vele, nem akart maradni. Nem tudok minden nap odamenni hozzá, hogy könyörögjek neki.”
De Zerbi azt is elmondta, hogy a klub szerette volna meghosszabbítani Richarlison szerződését, ám a játékos erre nemet mondott.
”Amit a szezon elején tettem, az az volt, hogy beszéltem vele, majd felajánlottuk neki a szerződéshosszabbítást. Azt mondta, hogy köszöni szépen, nem, így befejeztem ezzel kapcsolatban a munkámat.”
A történetnek azonban van egy olyan része is, amelyről De Zerbi továbbra sem hajlandó részletesen beszélni – többször is utalt arra, hogy az elmúlt másfél hónap eseményei vezettek a jelenlegi helyzethez, de azt nem akarja részletezni, hogy pontosan mi történt.
Tudom, mi történt az elmúlt 45 napban. Nem lenne helyes, ha részletezném, ez nem az én ügyem. A probléma a játékos és a klub között van – azzal, hogy mit tett vele a klub, és azzal is, hogyan viselkedett Richarlison. Sajnálom, mert másképp is alakulhatott volna. Ennek a történetnek akár vége is lehetett volna, és talán jobb is lett volna.
De Zerbi ugyanakkor hangsúlyozta, nem Richarlison képességeivel van probléma, sőt, kifejezetten sajnálja, hogy egy kulcsjátékosával jutott idáig a helyzet.
”Sajnálom, mert eggyel kevesebb meghatározó játékosom van. Richarlison egy nagyon jó srác, örült volna, hogy maradhat, hiszen ne felejtsük el, milyen jól sikerült az előző szezon. Ugyanakkor az elmúlt 45 napról sem feledkezhetünk meg.”
A brazillal kapcsolatban előbb szóba került, hogy visszatérhet korábbi csapatához, az Evertonhoz, a két klub a hírek szerint megállapodott egy körülbelül 35 millió fontos átigazolási díjról, ám Richarlison nem tudott megegyezni a személyes feltételekről a liverpooliakkal. Ezután Törökország is felmerült, majd a brazil Vasco da Gama próbálkozott, ám ez is meghiúsult, hiszen a csatár szerint a Tottenham nem engedte el őt kölcsönben decemberig.
A szerződéséből jelenleg még kilenc hónap van hátra, és bár a klubnak opciója van további egy évvel meghosszabbítani azt, a brazil a jelek szerint szeretné, ha felbontanák a jelenlegi megállapodást.
A Tottenham a nyáron több mint 300 millió fontot költött a keret megerősítésére, a támadósorba érkezett a Manchester Citytől Omar Marmoush, ám a gondok nem oldódtak meg: az első négy Premier League-mérkőzésen egyetlen gólt sem szerzett a csapat, két 0-0-s döntetlen mellett két vereség a mérleg. A klub történetében ilyenre korábban még soha nem volt példa.
(részben BBC, Sky Sports)
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés