A korábbi középpályásuk megérti a Real Madrid dühét az Aranylabda-szavazással kapcsolatban

Steve McManaman szerint érthető, hogy a Real Madrid kiakadt a 2024-es Aranylabda eredményei miatt. Két játékosuk is úgy érezhette, hogy ott van a legnagyobb esélyesek között, de végül Vinicius és Dani Carvajal is lemaradt Rodri mögött. A Liverpool és a Real korábbi középpályása szerint Rodri vitathatatlanul remek évet zárt, de ugyanez elmondható a Real sztárjairól is.

Jude Bellingham, Dani Carvajal, Rodrigo, Vinícius Júnior

Fotó: Getty Images

Steve McManaman számára meglepő volt, hogy végül nem egy Real Madrid játékos, hanem a Manchester City védekező középpályása, Rodri nyerte az idei Aranylabdát.
A Real Madridnál sokáig meg voltak arról győződve, hogy Vinicius nyeri az idei Aranylabdát, éppen ezért érezhették különösen csalódottnak magukat, amikor megtudták, hogy mégis Rodri nyert. Végül a csapatot senki nem is képviselte a gálán.
Vinicius mellett Dani Carvajal is komoly esélyesnek számított, bár igen ritkán fordult az elő, hogy egy védő tudott volna nyerni. Carvajal idén a Reallal a Bajnokok Ligáját, a spanyol válogatottal pedig az Európa-bajnokságot tudta megnyerni, ráadásul a BL-döntőben gólt is szerzett.
Ennek ellenére mégis Rodri lett a végső befutó, aki a Manchester Cityvel sorozatban negyedjére lett bajnok, valamint ő is kulcsembere volt a spanyol válogatottnak is. Ennek ellenére Steve McManaman szerint meglepő volt a végső sorrend.
„Elképesztő szezonja volt Rodrinak, mindenki elismeri, hogy milyen jól játszott, nem csak a Cityben, hanem aztán Spanyolország színeiben is. Ahogy hallottam, többeknek mégis meglepetés volt, hogy ő kapta az Aranylabdát, én sem számítottam rá. Ahogy említettem, nagyon jó idényen van túl, jár neki a gratuláció, de szerintem a legtöbben Viniciust vártuk volna. Megnyerte a ligát és a Bajnokok Ligáját a Reallal, rengeteg fontos gólt lőtt, az elődöntőben a Bayern München, a döntőben pedig a Borussia Dortmund ellen is betalált, szóval én emiatt neki adtam volna a díjat.”
A Real Madrid vezetősége is hasonlóan gondolhatta, annyira ki is akadtak, hogy végül ezzel magyarázták a gálától való távolmaradásukat.
„Az UEFA nem tiszteli a Real Madridot, a Real Madrid pedig nem megy olyan helyre, ahol nem tisztelik.”
A spanyol bajnokot leginkább az dühítette fel, hogy szerintük a spanyol válogatott nyári sikere volt, ami miatt Rodri megnyerhette az Aranylabdát, de közben a válogatottban Dani Carvajal is ott volt, aki ráadásul 3 másik trófeát is elhódított idén.
McManaman egyetértett azzal, hogy nem igazán tiszták a kritériumok, amik alapján végül a döntés megszületett.
„Dani Carvajal szezonjánál nehéz jobbat elképzelni, megértem, hogy a Real dühös és nem igazán érti, hogy mi történt. Nem lehet azt mondani, hogy az Európa-bajnoki győzelem lett volna a döntő, hiszen azt Rodri és Dani is megnyerte.
A Real idén bajnok lett, megnyerte a Bajnokok Ligáját, ahol a döntőben gólt lőtt Carvajal is. Tényleg nehéz azt mondani, hogy ennél többet tehetett volna idén. Megértem, hogy a Real úgy érzi, hogy nem fair, ami történt. Tényleg jó lenne megtudni, hogy mi alapján szavaznak, főleg idén minden nagyon titokzatos volt, még a végeredményt is csak az utolsó pillanatban mondták el a csapatoknak is. Rodrinak persze jár a gratuláció, egy középső középpályás nyert végre, megérdemelte, de azt is megértem, hogy mások miért reagáltak ilyen dühösen.”
Rodri manchesteri edzője, Pep Guardiola szintén elmondta a véleményét, természetesen ő nem igazán akart azzal foglalkozni, hogy a Real Madridot mennyire rázta meg az idei „kudarc”.
„Nem nagyon van mit mondanom erről, ha elmennek, hát menjenek, ha nem akarnak, akkor maradjanak otthon. Ha gratulálni akarnak, az is rendben van, de ha nem, az is. A Manchester Citynél senki nem fog más klubokat kritizálni a döntéseik miatt.
Mit is mondhatnék Rodriról? Először természetesen gratuláltam neki, a családjának és a barátainak is. Remek hírek ezek a számára, de az egész klubnak is, a szurkolóinknak is. Ez az első, hogy City-játékos nyerni tudott, évekkel ezelőtt még el sem tudtunk volna ilyet képzelni, hogy egy játékosunk megkapja a legrangosabb egyéni trófeát. Elképesztő érzés, hogy mi is részesei lehetünk ennek, hogy osztozhatunk Rodri sikereiben. Remélhetőleg ez extra motivációt is ad neki a rehabilitációjához, hiszen ez a legfontosabb most, jövőre visszavárjuk.”
Rodri az idei szezonban már nem léphet pályára, miután szeptemberben elszakította a keresztszalagját az Arsenal elleni rangadón.
Forrás: eurosport.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés