Az Arsenalhoz szerződő Viktor Gyökeres korábbi ellenfelei elmondták, miért nagy kihívás a svéd válogatott csatár ellen játszani

Viktor Gyökeres hosszas huzavona után aláírt az Arsenalhoz, ahol a legendás 14-es mezben szerepel majd. A svéd válogatott, de magyar gyökerekkel (no pun intended) rendelkező támadó hatalmas elvárásokkal tér vissza Angliába, de ha csak a felét tudja hozni annak a góltermésnek, amit Portugáliában láttunk tőle, elégedettek lesznek vele Londonban is.

Az Arsenalhoz szerződő Viktor Gyökeres korábbi ellenfelei elmondták, miért nagy kihívás a svéd válogatott csatár ellen játszani

Fotó: AFP

Gyökeres a portugál élvonalban két szezon alatt 66 mérkőzésen 68 gólt szerzett, ami mellett kiosztott 17 gólpasszt is. Teljesítményével két portugál bajnoki címhez segítette a Sportingot, 2024-ben és 2025-ben is az év játékosa lett. A Guardian készített néhány rövid interjút a korábbi ellenfeleivel, akik elmondták, milyen volt ellene játszani, és hogyan próbálták megállítani.
Kewin Silva a Moreirense kapusaként volt az elszenvedője Gyökeres góléhségének, volt olyan meccs, ahol háromszor kellett kivennie a kapuból a labdát a svéd center miatt.
"Nincsenek róla jó emlékeim – a legtöbb meccsen gólt szerzett. Nagyon is tisztában voltunk a képességivel. Éppen ezért tudtuk, hogy extra óvatosnak kell lennünk, különösen azokban a helyzetekben, amikor szabadra játszotta magát. Gyakran szabálytalankodtunk ellene, csak hogy lelassítsuk."
"Volt egy meccs, amelyen kicselezte a védőmet a tizenhatos sarkánál, majd lábujjheggyel sikerült ellőnie a labdát. Erős lövés volt, de kivédtem. Ő ennyire komplex játékos: képes bárhonnan lőni, intelligensen olvassa a játékot, és a mezőnymunkájával mélységet ad a játéknak."
Carlos Carvalhal tavaly azt a Bragát irányította, amely képes volt borsot törni a Sporting-játékosok orra alá. Nem meglepő módon Gyökeres semlegesítése náluk is prioritást élvezett.
"Van egy kedvelt mozgássorozata: középről kihúzódik a bal szélre. Hogy ezt semlegesítsük, arra koncentráltunk, hogy megőrizzük az egyensúlyt a jobb oldalunkon – ami az ő szemszögükből a bal. Próbálták kimozgatni a jobbhátvédünket, hogy helyet csináljanak Gyökeresnek, mi viszont külön készültünk rá, hogy ezt elkerüljük. Gyökerest így mindig közvetlenül kellett levédekezni, és nem volt sok lehetősége."
Carvalhal szerint ráadásul rengeteget fejlődött a svéd center az évek során, sokoldalúbb játékos lett Portugáliában.
"Ha az Arsenal vezet, akkor ki fogja használni az üres területeket. Ha nem… nos, nagyon sokat fejlődött az összjátékban. Az Arsenal nem csak szélről építkezik, sokszor inkább középről támadnak. Ez a stílus ma már sokkal jobban fekszik neki, mint amikor Portugáliába igazolt. Akkor csak a sebességről és az erőről szólt a játéka. Azóta sokat finomodott."
Rúben Fernandes, a Gil Vicente korábbi csapatkapitánya több meccsen kapta azt a hálátlan feladatot, hogy piócaként tapadjon a gyors és erős csatárra. Ritkán járt sikerrel, de azért nem volt példátlan, 2024 decemberében 0-0-s döntetlent játszott a két csapat, köszönhetően a Gyökeresre kitalált taktikának.
"Az egész héten azt gyakoroltuk, hogy ne hagyjunk területet Gyökeresnek, és megakadályozzuk a Sporting veszélyes támadásait" – mondta, hozzátéve: két-három játékosnak csak az volt a feladata, hogy lezárja a csatár elől a területet. "Ő volt az egyik legveszélyesebb játékos: teljesen normális, hogy legalább egy ember folyamatosan őt őrizte."
"Úgy éreztük, hogy teljesítettük a küldetésünket. Szinte minden meccsen gólt szerzett. Arra, hogy sikerült megállítani, minden játékosunk büszke lehet - különösen a védők."
Gyökeres megállítására tehát Portugáliában sem volt lehetetlen feladat, de az esetek többségében nem sikerült. Angliában keményebb és minőségibb védelmek várnak majd a csatárra, ami megnehezíti majd a dolgát, ugyanakkor nehéz elképzelni azt, hogy az ellenfelek megengedhetik maguknak, hogy elsősorban az ő semlegesítését helyezzék fókuszba.
Ez pedig segíthet, hogy könnyebben megtalálja azokat a területeket, amiket a portugál bajnokságban könyörtelenül kihasznált.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés