"Ez egy hihetetlen mérkőzés volt tőle" – A Liverpool edzője Szoboszlai Dominik "varázslatos pillanatáról" beszélt

Premier League - A bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatának edzője, Arne Slot szerint a győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik hihetetlenül teljesített jobbhátvédként az Arsenal ellen az angol élvonal vasárnap esti rangadóján.

Slot: "Szükségünk volt egy pillanatnyi csodára, ami most Dominiktól jött"

Videó forrása: SNTV

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai a 83. percben a kapuval szemben végzett el közel 30 méterről egy szabadrúgást, lövése nyomán pedig a labda védhetetlenül csavarodott a jobb felső sarokba. Az előző idényben ezüstérmes Arsenal hálója először zörrent meg ebben az idényben a pontvadászatban. A Liverpool három fordulót követően az egyetlen százszázalékos együttes a Premier League-ben.
Slot a Mersey-parti klub honlapján közzétett értékelésében emlékeztetett: a bajnoki címet hozó előző kiírás ezen szakaszában együttese öt ponttal állt a tabellán, ugyanakkor elismerte, teljesíthetnének még jobban.
"Ha tízszer lejátsszuk ezt a mérkőzést, úgy vélem, nyolcszor döntetlennel zárul, egyszer az Arsenal nyer és egyszer mi" - fogalmazott, bevallva: eseménytelen volt az összecsapás, mivel mindkét fél remekül védekezett.
"Ilyenkor szükséged van egy olyan varázslatos pillanatra, mint amilyet kaptunk Dominiktól: ez győzelmet hozott számunkra egy ilyen találkozón, amely, ahogy említettem, normál esetben döntetlennel zárult volna."
Slot nem csupán a három pontot érő találat miatt méltatta Szoboszlait, mint mondta, teljesítménye nem változott semmit az előző idényhez képest.
Kapcsolódó:
"Mindig is ilyen játékos volt, aki megértette, milyennek kell lennie egy Liverpool-futballistának: amikor ezt a mezt viseled, mindent ki kell adnod magadból, nem számít, milyen pozícióban játszol éppen. Középpályásként mindig ő az első, aki visszazár, aki már magasan nyomást gyakorol az ellenfélre, ezúttal sem hiszem, hogy bármit rosszul csinált volna" - fejtette ki a 46 éves holland tréner. - "Ez egy hihetetlen mérkőzés volt tőle egy olyan pozícióban, amiben valószínűleg összesen két, talán három alkalommal játszott életében. Ez sokat elmond a mentalitásáról, kiválóan játszott, ahogyan már oly sok alkalommal teljesített remekül támadó középpályásként is."
Kerkez Milos kezdőben játszotta végig a mérkőzést, a kapus Pécsi Ármin nem volt keretben az Arsenal ellen.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés