Louis Saha szerint a Manchester United megint hibázott, és Benjamin Šeškónak nehéz hónapjai lesznek a gyenge középpálya miatt

Benjamin Šeško a Manchester United egyik nagy nyári szerzeménye volt, de még nem szerzett gólt az új csapatában. A szlovén középcsatárra egyelőre inkább csereként számított Rúben Amorim, ami magyarázat lehet a lassú kezdésre, Louis Saha, a Manchester United korábbi támadója azonban arra számít, hogy a továbbiakban is küszködni fog.

90 év - és még mindig nincs kegyelem | Kövesd élőben a Vuelta a Españát az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A 22 éves centert évek óta posztja egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, a Bundesligában két szezon alatt 64 mérkőzésen 27 gól és 7 gólpassz került a neve mellé. A nyáron két komoly kérője is volt: a Newcastle és a Manchester United, végül utóbbit választotta, így 76.5 millió euróért az Old Traffodra igazolt.
Šeško a válogatott szünetig három bajnokin kapott lehetőséget csereként, a negyedosztályú Grimsby Town ellen pedig kezdőként játszott, gólt egyelőre nem szerzett. Louis Saha, a Manchester United korábbi játékosa úgy látja: fizikálisan már most kiemelkedő a szlovén csatár, de azt még ki kell találni, hogyan illeszkedik taktikailag a csapatba.
"Készen áll, hogy csatlakozzon a csapathoz. Fizikálisan rengeteg dologra képes lesz. Taktikailag viszont úgy gondolom, hogy kihívás lesz mert a csapat átmeneti helyzetben van, az edzőnek pedig ki kell találnia, hogyan használja.
Az előző három-négy év egyik problémája az volt, hogy egy fiatal játékosra hárult a kilences vagy csatárposzttal járó felelősség. Ilyenkor még tanulsz, hibázol. Nem tudsz úgy kapcsolódni a játékosokkal, mint Bruno Fernandes, korábban Zlatan Ibrahimovic, vagy épp az Andy Cole-hoz hasonló futballisták.
A Manchester Unitednél régebben megvolt a megfelelő arány. Volt egy nagyon tehetséges fiatal, aki zavart tudott okozni, és kiszámíthatatlanságot hozott a játékba, de ezzel párhuzamosan megvolt tapasztalat is, és értékes tudást tudtak továbbadni. Most már három-négy éve nem ez a helyzet. Ez nagy hiba volt, és szerintem most újra elkövették."
Saha úgy látja, van még egy oka annak, ami miatt nehéz lesz a szlovén helyzete: a Manchester United a nyáron nem igazolt új középpályást. Bár heteken át dolgoztak Carlos Baleba leigazolásán, a Brighton igényeit nem teljesítették és lemondtak a játékosról.
picture

Benjamin Sesko

Fotó: Getty Images

"Szerintem képes lehet rá, ha az edző össze tudja kötni a középpályát a támadósorral. Sajnos nem szereztük meg a középpályást, akit szerettünk volna. Még mindig nagyon gyengék vagyunk ezen a poszton. Ezért gondolom úgy, hogy Šeško szenvedni fog egy kicsit, egészen addig, amíg ezt meg nem oldjuk.
Minőségi játékos, magas, sok gólt fog szerezni a levegőben, és közben nagyon technikás is. Megvan a mozgása is, így nagyon magabiztos vagyok, hogy lesznek helyzetei és góljai. De szerintem nem rajta fog múlni, eljutunk-e oda, ahova szeretnénk. A két szervezőnek, Cunhának és Mbeumónak szintén fel kell pörögnie, ellenkező esetben nehéz lesz Šeškónak."
A Manchester United a Premier League 3. fordulójában megszerezte az első győzelmét, de a csapat teljesítménye finoman szólva sem volt meggyőző, csak 3-2-re sikerült legyőzni az újonc Burnley-t.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés