Soha nem szerzett kieső helyen álló csapat a hosszabbításban győztes gólt a címvédő ellen - A Liverpool lassú és pontatlan játékáról beszélt Van Dijk
Frissítve 04/03/2026 - 10:34 GMT+1
A Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk mérsékelten beleszállt csapata játékába, miután a sereghajtó Wolverhampton Wanderers hazai pályán 2-1-re legyőzte őket a 29. fordulóban. A Pool a tabella 5. helyén áll, így minden egyes vereség távolabb sodorja őket a Bajnokok Ligája-indulástól. Arnse Slot is elmondta, szerinte mi történt kedden.
"Nem élvezetesek a Premier League-meccsek" - Arne Slot a rögzített helyzetek térnyeréséről
Videó forrása: SNTV
Azt persze érdemes megemlíteni, hogy a Premier League jó eséllyel a következő szezonban is szerezhet még egy Bajnokok Ligája-helyet – ahogyan az előző idényben is történt –, így a hagyományos négy helyett akár a tabellán ötödik csapat is automatikusan indulhatna a következő BL-idényben. Ennek hátterében az UEFA-koefficiensrendszer áll, amely az európai kupákban szereplő angol klubok teljesítménye alapján rangsorolja a bajnokságokat, és jelenleg Anglia vezeti ezt a listát.
A Liverpoolnál erre építkezni azonban elég kockázatos, ráadásul a Chelsea egy meccsel kevesebbet játszott, és mindössze 3 ponttal vannak lemaradva tőlük.
Nem csoda, hogy a csapatkapitány, Virgil van Dijk is frusztrált volt egy olyan vereség után, mint amilyenbe kedd este szaladtak bele. (Olvasd el itt: Hiába játszott mezőnyfölényben, a Liverpool nagy meglepetésre kikapott a sereghajtó ellen)
A szezonban ez már az ötödik olyan alkalom volt, amikor a Liverpool hosszabbításban kapott ki, ilyenre eddig nem is nagyon volt példa, Van Dijk úgy fogalmazott: "lassú, kiszámítható és pontatlan" volt a játékuk.
A Wolves a 20. jelenleg PL-ben, 16 pontjuk van (kontextusba helyezve: az Arsenal a tabella élén 64 ponttal áll) így a 94. percben szerzett győztes góljuk, és az Aston Villa ellen aratott győzelmük az előző fordulóban reményt adhat nekik, míg a Liverpool számára ez a hosszabbításos gól ismét egy komoly mélyütés volt.
Pedig nem tűnt annyira reménytelennek a helyzet a végjátékban: Mohamed Salah 122 nap (és tíz meccs) után talált be újra a bajnokságban, így egyenlítettek a 83. percben, de a folytatás már nem volt annyira meggyőző.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/04/image-c1e8ac6b-5a63-4174-8381-b28a6e49016d.jpeg)
Virgil van Dijk
Fotó: Getty Images
Arne Slot csapata a kihagyott helyzetek miatt bosszankodhatott, begyűjtötték a szezonbeli kilencedik vereségüket is a bajnokságban. Na, de vissza a csapatkapitányra.
Van Dijk a TNT Sportsnak nyilatkozva így fogalmazott:
"Szerintem ez rajtunk múlt. Lassúak voltunk, kiszámíthatóan játszottunk, sokszor pontatlanul passzoltunk, és rossz döntéseket hoztunk."
Nem igazán engedtünk helyzeteket az ellenfélnek, de ha így futballozol, akkor benne van egy ilyen eredmény – ez tény.
Csalódott vagyok."
Arra a kérdésre, miért kezdett lassan a Liverpool, a holland játékos így válaszolt:
"Nem tudok egyetlen okot mondani, manapság hajlamosak vagyunk túlelemezni, mi miért történik a pályán.
Csapatként nyilván mindig a lehető legjobban akarjuk kezdeni a meccset – az előző alkalommal ez sikerült is. Most többet birtokoltuk a labdát, mégis rossz döntéseket hoztunk, és hiányzott a befejezés.
Gólt kapni mindig bosszantó. Az elmúlt meccseken nem kaptunk gólt, védekezésben stabilak voltunk, de most ez történt. Gyorsan túl kell lépnünk rajta, mert pár nap múlva ismét itt játszunk, és jól akarunk szerepelni az FA-kupában."
A két csapat pénteken ismét találkozik az FA-kupa ötödik fordulójában.
Van Dijk egyébként úgy érezte, hogy az első Wolves-gólt megelőzően volt egy szabálytalanság, amit nem fújt be a játékvezető, és meg is jegyezte, hogy az elmúlt hetekben volt több vitás döntés is a bírók részéről - nem csak a Liverpoolnál. Ezzel Steven Gerrard viszont nem értett egyet.
"A Liverpool csak kapaszkodik valamibe, ha szabálytalanságot reklamál a győztes gólnál" – mondta a TNT Sportsnak. "A Wolves behozott egy erős, fizikális játékost, erre fel kell készülni, keményebbnek kell lenni. Szerintem amikor visszanézi, csalódott lesz, valószínűleg abban bízott, hogy Konaté majd kisegíti."
Gerrard szerint egyébként a Liverpool 65 percen át kifejezetten gyengén játszott.
"Nem alakítottak ki elég helyzetet, nem volt megfelelő a tempó és a ritmus, és hiányzott a minőség. Slotnak most már muszáj számolnia Ngumoha-val a kezdőben, többet tesz hozzá a meccshez, amikor csereként beáll, mint Gakpo 65–70 perc alatt, abszolút megérdemli, hogy pénteken a kezdőben is ott legyen.
A Wolves végig kényelmesen focizott, az első félidő a Liverpool részéről teljesen kárba veszett: nem volt tempó a játékukban, nem gyorsították fel a labdát az ellenfél térfelén, és általánosságban túl könnyű gólokat engednek be. Ha tovább akarnak jutni az FA-kupában, sokkal jobban kell védekezniük. Nagy lehetőséget szalasztottak el most."
Érdekesség, hogy az Opta adatai szerint Andre győztes találata volt az első eset, hogy kieső helyen álló csapat a 90. perc után szerez győztes gólt a címvédő ellen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/03/image-475b1d82-b3e4-48d5-b633-29e2d42df14a.jpeg)
Andre
Fotó: Getty Images
A hosszabbításban bekapott gólok egész szezonban visszatérő problémát jelentenek Slot csapatának: a Liverpool öt bajnokit veszített el a 90. perc után kapott góllal, ami rekord egy idényen belül.
A vereség után Slot is értékelt.
"Rossz eredmény, az első félidő messze nem volt megfelelő. A másodikban nagyobb volt a lendület, egyre közelebb kerültünk a gólhoz, aztán az első komolyabb érkezésüknél betaláltak. Azonnal reagáltunk: előbb kapufa, majd Mo gólja következett, és kétszer is közel jártunk a győztes találathoz.
A végén egy megpattanó lövésből kaptunk gólt, ami igazából nem is volt igazi helyzet. Alig engedtünk lehetőséget, mi sem alakítottunk ki sokat, de többet, mint ők – mégis ismét 2–1-re kikaptunk."
Túl sok meccset veszítünk el, túl sok pontot hullajtunk. Megint a hosszabbításban kaptuk a gólt?
"Az utóbbi 22 meccsünkből mindhárom vereség a ráadásban dőlt el" - összegzett Slot.
Forrás: TNT Sports
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Hiába játszott mezőnyfölényben, a Liverpool nagy meglepetésre kikapott a sereghajtó ellen
- „Nem nézek több mérkőzést, mert nem ismerek rá a sportágunkra” – Gullit kritikája a modern fociról
- „Itt szinte az is belefér, ha arcon ütik a kapust” – Slot a Premier League pontrúgás trendjeiről
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Wolverhampton Wanderers
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4211.png)
2
1
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés