Guardiola és Bernardo Silva szerint is a fáradtság miatt nem tudtak nyerni az Arsenal ellen
Publikálva 22/09/2025 - 18:23 GMT+2
Az Arsenal és a Manchester City 1-1-es döntetlent játszott a Premier League 5. fordulójában. A vendégek már a 9. percben megszerezték a vezetést, majd - Pep Guardiolára eddig egyáltalán nem jellemző módon – teljesen lemondtak a labdáról, a végén csatár nélkül, 5 védővel próbálták megőrizni a vezetést. Most a csapatkapitányuk elmondta, hogy miért kényszerültek erre.
Szép ajándéknak nevezte az Atlético Madrid elleni, drámai győzelmet Arne Slot
Videó forrása: SNTV
A korábbi mérkőzéseik alapján előre lehetett sejteni, hogy nem éppen a látványos támadójáték lesz a főszereplő az Arsenal és a Manchester City mérkőzésén, de így is sokan meglepődhettek. Pep Guardiola csapatainak védjegye mindig is a rengeteg labdabirtoklás volt, de most ebben is negatív rekordot döntöttek.
Erling Haaland remekül használt ki egy kisebb védelmi hibát, ezzel már a 9. percben megszerezte a vezetést a City, és végül a 93. percig meg is tudták ezt őrizni. Az talán természetesnek mondható, hogy az Arsenal igyekezett nyomást gyakorolni az ellenfelére, náluk volt többet a labda. Guardiola csapata látványosan elfáradt a végére, így a katalán edző folyamatos cserékkel próbált frissíteni.
Azt viszont eddig nem igazán lehetett látni, hogy a City teljesen lemond a labdáról, majd 5 védővel próbálják meg kihúzni a meccs végéig. A labdabirtoklásuk még sose volt ilyen kevés Guardiola irányítása alatt, mindössze 32,8 százalék.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/19/image-c01b2ca9-cb02-449d-a689-5477a46d4af5.jpeg)
Erling Haaland hat sich ein Sonderlob von Pep Guardiola abgeholt.
Fotó: Getty Images
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a katalán edző szarkasztikusan fogadta az ezzel kapcsolatos kérdéseket.
"Büszke vagyok arra, hogy újabb rekordot értem el Angliában. Minden elismerésem az Arsenalnak, néha hiába igyekszel, nem hagynak játszani. 5 védővel védekeztünk, még, ha nem is erre van felkészítve a csapat, de egy jobb ellenféllel szemben ezt is el kell fogadni. Talán 10 évente egyszer belefér, nem?
Utálom ezt látni, én is szenvedek tőle. Szeretném, ha a labda inkább David Raya kapuja előtt lett volna, de az Arsenal jobb volt ma. Meccsről meccsre fejlődünk, a játékosok testbeszéde is egyre pozitívabb, a kommunikáció is javul. Az előző idényben sokszor vesztettünk, éppen ezért is mondtam, hogy leszarom az eredményeket, csak szeretném, ha a srácok újra élveznék a játékot. Csak utána jöhet a taktika és minden más.
Hétről hétre haladunk, most ez megint nem a legjobb meccsünk volt, de tanulunk belőle. Legközelebb talán már a saját stílusunkhoz jobban illő felállásban tudunk pályára lépni. Nehéz hetünk volt, de az Arsenal talán egész Európa egyik legjobb csapata most, örülök, hogy így küzdöttünk ellenük."
Guardiola kiemelte azt is, hogy nehéz dolga volt a játékosainak, hiszen a Bajnokok Ligájában csütörtökön kellett pályára lépniük, míg az Arsenal már kedden letudta a sajátját.
"Fejben erősek voltunk, de mivel sok a sérültünk, ezért a pályára lépőknél már látványos volt a fáradtság. Sokaknak fel sem tűnik, hogy mennyit kivett belőlünk a Napoli elleni mérkőzés. Utána volt egy regeneráló edzésünk, aztán 4-5 órát kellett utaznunk Londonba."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/22/image-4473a0cd-5dd7-4a49-86de-da7800296cda.jpeg)
Declan Rice, Bernardo Silva
Fotó: Getty Images
Edzőjéhez csatlakozott a csapatkapitány, Bernardo Silva is, aki sokkal kritikusabb hangot ütött meg.
"Ilyet nem lenne szabad megengedni… A szezon egyik legfontosabb meccsére komoly hátránnyal érkeztünk meg, ez egyáltalán nem igazságos. Nekik volt 5 napjuk pihenni és felkészülni, nekünk meg 2 és fél. Ez egész egyszerűen nem elég az év egyik legkomolyabb meccsére.
Nem éreztem magam a legjobb állapotban, akik pedig korábban még nem játszottak ilyen színvonalú meccseket, azoknak fogalma sincs róla, hogy mennyire a topon kell lenni ilyenkor.
Láttuk, hogy Khusanov is megsérült a túlterhelés miatt. Nagyon frusztráló, hogy nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani, azért, mert valaki azt gondolta, hogy nekünk elég lesz ennyi pihenő is. Legalább még egy nap kellett volna, ha az utazást is beleszámítjuk, hogy egyenlő esélyekkel induljunk."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/06/image-89d88667-732f-4f9c-bb94-e79c4112032d.jpeg)
Roy Keane
Fotó: Getty Images
A Sky Sports stúdiójában szakértőként dolgozó Roy Keane éppen egy olyan játékos, aki korábban rengeteg igazán éles meccset játszhatott, most mégsem mutatott túl sok együttérzést a Manchester City irányába.
Most komolyan a fáradtságról beszélünk szeptemberben, úgy, hogy előtte kétszer hazai pályán játszottak?
A Manchester United ellen nem kellett nagyon megerőltetniük magukat, a Napoli pedig 20 perc után máris emberhátrányba került. Nem arról beszélünk, hogy Lengyel- vagy Oroszországból kellett hazautazniuk egy kemény derbi után.
Mindenki tudja, hogy milyen nehézségekkel jár egy profi labdarúgó élete, de ennek az is a része, hogy hetente kétszer játszanod kell. Nézzünk már rá, hogy milyen kerete van a Citynek, vajon mit gondolnak a többiek, amikor éppen Guardiola siránkozik? Nem igazán tetszik ez a hangnem…"
Forrás: Sky Sports
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Arsenal
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4007.png)
1
1
Manchester City
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4222.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés