"Néha varázslatra van szükséged ahhoz, hogy megnyerd a szoros meccseket" - Arne Slot szerint kétszereplős a bajnoki küzdelem
Premier League - Arne Slot vezetőedző szerint csapatának, a bajnoki címvédő, három magyar játékost foglalkoztató Liverpoolnak néha "varázslatra" lenne szüksége ahhoz, hogy meg tudja nyerni a szoros meccseket az angol labdarúgó-bajnokságban.
Arne Slot folyamatos küzdelemként jellemezte a Liverpool eddigi szezonját
Videó forrása: SNTV
A holland tréner együttese pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a hétmeccses veretlenségi sorozatuk ellenére is jelenleg kétszereplős a bajnoki címért zajló versenyfutás a listavezető Arsenal és a Manchester City között.
"Az Aston Villa is közel van, de azzal, hogy kikapott az Arsenaltól, nőtt a hátránya. Reálisan nézve a két klub jelenleg elég távol van tőlünk, így nekünk most nem is velük kell foglalkoznunk" - elemezte a helyzetet a negyedik helyen álló Liverpool vezetőedzője.
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin együttesének a szezon felénél 12 pont a hátránya az Arsenalhoz és nyolc a manchesteriekhez képest.
"Néha varázslatra van szükséged ahhoz, hogy megnyerd a szoros meccseket. Minden találkozó nehéz, a csapatok közel vannak egymáshoz, és bár többször is mi vagyunk a jobbak, ez nem mindig elég" - jelentette ki Slot, hozzátéve, hogy az elmúlt fordulókban a helyzetkialakítással gyűlt meg leginkább a bajuk.
Kapcsolódó:
- Slot szerint a korábbi rossz ítéletek is szerepet játszottak a Leeds ellen elmaradt büntetőben
- A Liverpool nem bírt a Leeds Uniteddel az újév napi derbin
A Liverpool legutóbb 0-0-s döntetlent játszott a Leeds Uniteddal, vasárnap pedig a Fulham otthonában lép pályára ismét.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)