Szoboszlai parádézott a Tottenham ellen, gólzáporos rangadót nyert meg a Liverpool
Premier League - Szoboszlai Dominik egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá az éllovas Liverpool 6-3-as sikeréhez a Tottenham Hotspur vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Szoboszlai Dominik gólt lő a Tottenham ellen - Fotó: Glyn KIRK / AFP
Fotó: AFP
Szoboszlai remeklésével a Liverpool könnyedén legyőzte a Tottenhamet
A magyar válogatott csapatkapitány, aki végigjátszotta a találkozót, nagy kedvvel futballozott, a Vörösök legtöbb akciójából tevékenyen kivette a részét. Az első félidő hosszabbításában úgy volt eredményes, hogy az előre ívelt labdát ő csúsztatta Mohamed Salahnak, aki aztán visszapasszolta neki, Szoboszlai pedig ziccerben a kapus lábai között passzolt a kapuba, ezzel 3-1-es vezetéshez juttatva a csapatát.
A második játékrészben 4-1-es előnynél hasonlóan önzetlenül szolgálta ki az egyiptomi csatárt, aki közelről nem is hibázott. A 24 éves Szoboszlai, aki ezúttal támadóként kapott szerepet, további két liverpooli gólban is benne volt: a másodiknál egy bal oldali beadás után próbált kapura fejelni, de egy védőről felperdült a labda, amelyet aztán így az argentin válogatottal világbajnok Alexis Mac Allister fejelt a londoniak kapujába, a negyediknél pedig közeli lövését a gólvonalról tisztázta az egyik hazai védő, a kipattanót pedig Salah továbbította a kapuba.
A szeptember 14-e, azaz 21 tétmérkőzés óta veretlen Liverpool az egész meccsen hatalmas fölényben volt, megérdemelten tett szert 5-1-es vezetésre, s bár utána a londoniak 5-3-ra felzárkóztak, a hatodik vendéggól végleg lezárta az egyoldalú, de rendkívül élvezetes összecsapást. Salah mellett a kolumbiai Luis Diaz is duplázott.
Az idegenben egyedüliként továbbra is veretlen Vörösök sikerükkel már négy ponttal vezetik a tabellát a Chelsea előtt, ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszottak közvetlen riválisuknál.
Eredmények:
Premier League, 17. forduló:
- Everton-Chelsea 0-0
- Fulham-Southampton 0-0
- Leicester City-Wolverhampton Wanderers 0-3 (0-3)
- Manchester United-Bournemouth 0-3 (0-1)
szombaton játszották:
- Brentford-Nottingham Forest 0-2 (0-1)
- Ipswich Town-Newcastle United 0-4 (0-3)
- West Ham United-Brighton 1-1 (0-0)
- Crystal Palace-Arsenal 1-5 (1-3)
- Aston Villa-Manchester City 2-1 (1-0)
A tabella:
- 1. Liverpool 16 37-16 39 pont
- 2. Chelsea 17 37-19 35
- 3. Arsenal 17 34-16 33
- 4. Nottingham Forest 17 23-19 31
- 5. Bournemouth 17 27-21 28
- 6. Aston Villa 17 26-26 28
- 7. Manchester City 17 29-25 27
- 8. Newcastle United 17 27-21 26
- 9. Fulham 17 24-22 25
- 10. Brighton 17 27-26 25
- 11. Tottenham Hotspur 17 39-25 23
- 12. Brentford 17 32-32 23
- 13. Manchester United 17 21-22 22
- 14. West Ham United 17 22-30 20
- 15. Everton 16 14-21 16
- 16. Crystal Palace 17 18-26 16
- 17. Leicester City 17 21-37 14
- 18. Wolverhampton Wanderers 17 27-40 12
- 19. Ipswich 17 16-32 12
- 20. Southampton 17 11-36 6
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Tottenham Hotspur
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4129.png)
3
6
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)