Erősödik a holland vonal a Manchester Unitednél, de Ten Hag szerint ehhez neki semmi köze

Erik ten Hag érkezése óta a Manchester United előszeretettel válogatott az edző korábbi játékosai közül. Ezen a nyáron is előfordulhat, hogy egy korábbi ajaxos kerül a klubhoz, Matthijs de Ligt ugyanis ott van az angol klub kiszemeltjei között. Ten Hag elismerte, hogy szeretnék a védőt, azonban állítja: nem a nemzetiségük miatt igazolnak le játékosokat, hanem a képességeik miatt.

Erik ten Hag szerint minden döntést közösen hoznak meg az átigazolási piacon - fotó: Ole Martin Wold

Fotó: AFP

Erik ten Hag megerősítette, hogy érdeklődnek Matthijs de Ligt iránt, ám azt is hangsúlyozta, ez nincs összefüggésben a nemzetiségével.
A Manchester United megújuló vezetőségének első nagy döntése az edző kiválasztása volt. A heteken, sőt, hónapokon át tartó találgatásokat követően úgy határoztak, adnak még egy esélyt Erik ten Hagnak, akivel a biztató kezdést követően az előző idényben katasztrofálisan teljesített a csapat. Bár az FA-kupát sikerült megnyerniük, a bajnokságban 14 vereséggel és negatív gólkülönbséggel zártak, ami a klub történetének legrosszabb Premier League-szereplése volt.
A rengeteg sérülés valamelyest megkötötte az Ajaxnál sikert sikerre halmozó edző kezét, a mutatott játék – és főleg az értelmezhetetlen meccstervek – miatt azonban joggal érhette kritika Ten Hagot. Csapata egyszerre próbált mélyen védekezni és magasan letámadni, vagyis a középpályás kontrollt teljesen feladva játszottak, és – lényegében a minőségüktől függetlenül – rengeteg lövést engedtek az ellenfeleknek.
Az MU problémái azonban nem csak a kispadra vezethetőek vissza. A nagyobb gondot a játékosok kiválasztása jelentette, amelyben túlságosan nagy beleszólása volt a vezetőedzőnek, és többnyire olyan futballistákat vásároltak, akiket személyesen ismert. Antony, Lisandro Martínez, André Onana egyaránt megfordult az Ajaxban, és olyan kiegészítő játékosokat szereztek meg holland kötődéssel, mint Tyrell Malacia, Wout Weghorst vagy Sofian Amrabat.
Ten Hag megtartásának tehát csak úgy volt némi értelme, hogy csökkentik a befolyását, és csak edzőként alkalmazzák – még ha a manchesteri időszakában ezen a téren sem volt meggyőző – hiszen az Ajaxnál, egy működő struktúrában hatékonyan dolgozott. Az átigazolások nyártól hivatalosan a Newcastle-től megszerzett Dan Asworth-höz kerültek, a manchesteri hollandosodás azonban így sem állt meg, sőt, a nyári pletykák alapján még várható egy-két név Ten Hag hazájából.
picture

Joshua Zirkzee és Erik Ten Hag

Fotó: Getty Images

Az MU edzői stábjához olyan nevek érkeztek, mint az egykori közönségkedvenc Ruud van Nistelrooy, illetve Rene Hake, aki legutóbb Ten Hag korábbi klubjánál, a Go Ahead Eaglesnél dolgozott vezetőedzőként. Ami pedig a játékosokat illeti, a manchesteriek legutóbb a francia szupertehetséggel, Leny Yoróval erősítették a védelmet, de rajta kívül leigazolták a holland válogatott Joshua Zirkzeé-t, és a kiszemeltek között van Matthijs de Ligt és Xavi Simons is.
A hollandosodásról természetesen Ten Hagot is megkérdezték, aki De Ligt kapcsán elismerte az érdeklődésüket, azt viszont cáfolta, hogy a nemzetisége szerepet játszana az átigazolásokkal kapcsolatos döntésekben.
„Meglátjuk még, hogy érkezik-e” – nyilatkozta az edző az egyik holland lapnak. „Jól ismerem Matthijst, ezt nem fogom letagadni. Két évvel ezelőtt le akartam igazolni, de akkor már nagyon messzire jutott a Bayern Münchennel, viszont akár elhiszik, akár nem, a nevét nem én dobtam be. Természetesen támogatom a választást, ezt szeretném világosan leszögezni. Még mindig együtt hozzuk meg ezeket a döntéseket.”
„Tisztában vagyok vele, hogy ez kialakít egy bizonyos képet, megértem, hogyan működik ez, de végsősoron van egy kritérium, ami mindenek felett áll: hogy az illető játékos jó-e vagy sem. Ő a megfelelő karakter? Illik korban és minőségben abba a kategóriába, amit mi keresünk? Megértem, hogy amikor nem nyersz, a média rossz színben tüntet fel, de teljesen irreleváns, hogy Hollandiából, Svédországból, vagy Franciaországból származik-e a játékos. Pont annyira, mint a hajszíne.”
- hangsúlyozta a vezetőedző.
picture

Matthijs de Ligt

Fotó: Getty Images

De valóban jó-e az az irány? Nos, a Manchester United nyári igazolásaiban ugyan van némi kockázat, ám kétségtelenül minőségi játékosokat szereztek meg, akik – hiába holland Zirkzee – nem Ten Hag noteszéből kerültek elő. A támadó kivásárlási ára a képességeihez mérten rendkívül kedvező volt, mindössze 42.5 milliót kellett fizetniük (az ügynöki jutalékok mellett) a Bolognával nagyszerű idényt záró, rendkívül izgalmas profillal rendelkező támadóért.
A 18 éves Leny Yoro pedig 62 millióba került, ami egy egyszezonos, ráadásul a szerződésének utolsó évében járó futballista esetében nagyon soknak tűnik, ám a korosztályos francia válogatott védőt korszakos tehetségként tartják számon. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Real Madrid fogja leigazolni, de a Liverpool is érdeklődött iránta, így komoly fegyverténynek számít, hogy sikerült tető alá hoznia az üzletet a manchesteri klubnak.
De Ligt mellett az uruguayi válogatott védekező középpályás, Manuel Ugarte szerepel még az MU kívánságlistáján, bár érte is mélyen zsebbe kellene nyúlnia az angol klubnak, a PSG ugyanis 70 milliót remél az üzlettől. Rajta kívül Martín Zubimendi neve merült még fel, akiért vélhetően hasonló összeget kellene megmozgatni – már amennyiben az Arsenalt kikosarazó baszk középpályás hajlandó távozni a Real Sociedadtól.
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés