Pep Guardiola szerint olyannyira jól halad az aranylabdás Rodri felépülése, hogy már ebben a szezonban visszatérhet
Premier League - Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint jól halad Rodri felépülése, így az Európa-bajnok, aranylabdás középpályás akár már a mostani idényben visszatérhet a pályára.
Pep Guardiola - Fotó: Oli SCARFF / AFP
Fotó: AFP
Rodrigo Hernández Cascantét szeptember végén megműtötték, miután az Arsenal elleni bajnoki rangadón a jobb térdében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Akkor úgy tűnt, a mostani bajnoki szezonban már nem játszhat.
"A szurkolóknak tudniuk kell, hogy nem csak ők izgatottak - utalt Rodri javuló állapotára Guardiola. - Már labdához ért, ott volt az öltözőben, magabiztosabbnak, boldogabbnak érzi magát. Korábban nem számíthattam erre, de talán már a bajnokságban a szezon végén a segítségünkre lehet" - mondta a katalán tréner újságíróknak a Plymouth Argyle elleni 3-1-es FA-kupa-nyolcaddöntős győzelem után.
Ugyanakkor hozzátette, a klub óvatosan jár majd el a spanyol futballista visszatérését illetően, semmiképpen sem szeretnék siettetni.
A 28 éves Rodri az egyik alapembere a bajnoki címvédő Manchester Citynek és az Európa-bajnok spanyol válogatottnak is - a tavalyi, németországi kontinensviadalon őt választották a torna legjobbjának.
A City megérezte a középpályás hiányát, a korábbi években megnyilvánuló dominanciája után a mostani idényben a csapatnak küzdenie kell, hogy BL-indulást érő helyen végezzen a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőbe sem jutott be.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)