Guardiola szerint a rossz sorozatuk után mindenki bátrabb lett a City ellen

Az utóbbi hetekben sikerült stabilizálnia a formáját a Manchester Citynek, ám Pep Guardiola szerint az ellenfeleik még most is magabiztosabban játszanak ellenük, mint korábban. Az edző úgy látja, hogy ez taktikailag is egészen új kihívások elé állítja a csapatot, amihez alkalmazkodniuk kell az idény hátralévő részében.

Erling Haalandnak és a társaknak nehéz szezonjuk van - Mustafa Yalcin

Fotó: AFP

Miután 13 meccsből csak egyet tudott megnyerni, a Manchester City a következő öt találkozóján négyszer is győztesen hagyta el a pályát, háromszor az angol bajnokságban. Bár a Bajnokok Ligájában 4-2-re kikapott a Paris Saint-Germaintől, és győzelmi kényszerben lesz az alapszakasz utolsó fordulójában, úgy tűnik, hogy a nehezén már túl van a csapat.
A tél során már hozzáláttak a keret megerősítéséhez, a védelembe Vitor Reis és Abdukodir Khusanov érkezett, a támadósorba pedig Omar Marmoush. Guardiola szerint azonban a csapatának most újra fel kell építenie a hírnevét is, a rosszabb sorozatuk ugyanis szétverte a verhetetlenség illúzióját, és mindenki bátrabb lett ellenük.
"Az Etihadben mindenki mélyen védekezett. Az első csapat, amelyiktől emberezős védekezés láttam, Neil Warnock volt Cardiffban. Ma már mindenki ezt csinálja. Nem számít, hogy mi lesz, kijönnek emberig, még Edersonra és Stefanra is ugranak. Alkalmazkodni kell, jobban kell játszani a labdával, ellenkező esetben nem jutunk BL-be."
A City jelenleg az ötödik helyen áll a Premier League-ben, 12 ponttal az éllovas Liverpool mögött. Bajnoki címben már nem gondolkozhatnak, a top 4-et (bár jó eséllyel az ötödik hely is elegendő lesz Angliában a BL-hez) azonban még bőven elcsíphetik, ha folytatódik az előző hetekben látott sorozatuk.
A következő napokban azonban két nehéz teszt vár a Cityre: a bajnokságban a Chelsea-vel játszanak, míg a Bajnokok Ligájában a Club Brugge lesz az ellenfelük – utóbbi nehézségét leginkább a győzelmi kényszer jelenti. Guardiola szerint tanulniuk kell a PSG elleni meccsből, ő például úgy látja, nem a futómunkán múlt a sikerük.
"Fontos a gyorsaság, de többet futottunk a Citynél. A labdával vannak problémáink, ez hiányzott a szezonunkból. Ha nálad van a labda, de nem passzolsz megfelelően a csapattársadhoz, akkor minden nagyon nehéz."
Guardiola azt is elmondta – kicsit José Mourinhót megidézve – hogy felérne egy trófeával, ha a sérüléseik ellenére ott lennének a BL-indulók között a következő szezonban is.
"Vannak szezonok, amelyekben sok nehézséggel kell megbirkózni. Ilyenkor az a kérdés, hogyan állsz fel? Hogy maradsz versenyben? Emlékszem Joséra. Nem tudom, mi a realitás a Unitednél, de sokszor mondta, hogy a második helyet tartja a karrierje legnagyobb sikerének. Teljes mértékben megértem őt."
Forrás: BBC
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés