Mohamed Salah végre megkapta a megérdemelt szerződést – de miért várt ennyit a hosszabbítással a Liverpool?

Elsősorban Mohamed Salah, Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold 2025 végén lejáró szerződése miatt.

A téma gyakorlatilag az idény kezdete óta végigkíséri a Liverpoolt, a tárgyalások ugyanis mindegyik esetben nagyon nehezen haladtak. A miértekre viszonylag egyszerű a válasz: a játékosok képviselői sokkal előnyösebb helyzetben ülhettek le az asztalhoz, mivel a piacról komoly összegekkel csábították az ügyfeleiket, a Liverpool pedig szorult helyzetbe került volna az elvesztésükkel.

Nagyon leegyszerűsítve akár azt is mondhatnánk, hogy a Liverpool többet veszíthetett volna a kulcsemberei elvesztésével, mint a játékosok, akik vélhetően találtak volna maguknak egy hasonlóan erős projektet, talán némileg több pénzzel. Sportszakmai szempontból azonban a három közül csak egy esetben lehetett többé-kevésbé biztos a Liverpool abban, hogy hosszú távon is jó lóra tesz: Alexander-Arnoldnál.

Az angol válogatott jobbhátvédet elképesztően sok kritika érte az angol sajtóban ahhoz képest, mennyire hasznos a csapata számára. Miközben védekezésben kétségtelenül vannak hiányosságai, a passzjátéka olyan dimenziókat nyit meg a Liverpool előtt, amelyre egyetlen játékos sem képes a jobbhátvédek között. Nem a Liverpoolnál, hanem az egész világon.

Alexander-Arnold mellett szól az is, hogy 26 éves, vagyis most éri el a csúcsot, a szerződéshosszabbítás pedig garantálná, hogy karrierje legerősebb éveit a Liverpoolnál húzza le. Mind közül azonban messze az ő esete a legkomplikáltabb, érte ugyanis a Real Madrid mozgósít nagy erőket, és a kérdés nem annyira anyagi, sokkal inkább szakmai-érzelmi.

Salah és Van Dijk esetében viszont elsősorban az üzleti rész nehezítette meg a döntést, az életkoruk miatt ugyanis fokozottan kockázatos befektetésnek számítanak.

A Liverpool a múltban többször könyörtelen döntéseket hozott a veterán kulcsjátékosok kapcsán, Roberto Firmino és Georginio Wijnaldum egyaránt azért távozott, mert nem kapott új szerződést a klubtól. A döntés ráadásul mindkét esetben jónak bizonyult: a korábbi brazil válogatott támadó Szaúd-Arábiában landolt, 62 meccsen 19 gólt és 14 gólpasszt jegyzett az Al-Ahli színeiben.

Wijnaldum szintén a szaúdi ligában kötött ki, de ő némi vargabetűvel, előtte megjárta a Paris Saint-Germaint és az AS Romát is, anélkül, hogy különösebben mély emlékeket hagyott volna maga után.

Az adatok alapján egyértelműen kimutatható, hogy a játékosok 30 felett fokozatosan elkezdenek veszíteni a fizikai teljesítőképességükből.

A 2017/18-as szezon elemzése alapján arra jutottak a spanyol ligában, hogy a 30 év alatti játékosok 2%-kal többet futottak, és többször sprinteltek. A Bundesliga adatai alapján hasonló trendeket állapítottak meg: a 30 feletti játékosok futásmennyisége 3.4%-kal csökkent, a sprintek száma pedig 21%-os visszaesést mutatott.

A visszaesés már 30 felett megfigyelhető, a kritikus életkor pedig a 35, amikor már egyre jelentősebb különbségek alakulnak ki a játékosok között.

Ez persze nem a teljes kép, az elemzés ugyanis azt is megállapította, hogy az idősebb játékosok ritkábban adják el a labdát, vagyis potenciálisan jobb döntéseket hoznak. Utóbbi a kulcsa annak, hogy bőven vannak klasszisok, akik a harmincas éveik végéhez közeledve is hasznosak a pályán, ők ugyanis a fizikai hátrányukat képesek jobb döntésekkel, a játék olvasásával, és a helyezkedésükkel kompenzálni.

Mindez a posztokra levetítve is érdekes képet mutat. A leggyorsabban rendszerint azok a játékosok kopnak ki, akik a leginkább támaszkodnak a gyorsaságukra, vagyis a szélsők. (Ezzel összefüggésben nem meglepő, hogy általában hamarabb is kerülnek be a felnőtt csapatokba.) A szélsők esetében a visszaesés sokszor már 30 éves kor előtt eljön, ha nem változtatnak a játékstílusukon.

Michael Caley adatelemző az alábbi sorrendet állította fel a posztok között: szélsők, támadó középpályások, szélsővédők, középső középpályások, középcsatárok, középső védők, kapusok.

Érdekesség, hogy a produktivitásra vonatkozó adatok alapján nem feltétlenül látszódik a különbség a 26 éves és a 34 éves támadók között. Caley mindezt a "hiányzó öregek jelenségével" magyarázza, ami annyit jelent, hogy azok a játékosok, akik már nem képesek magas szinten teljesíteni, fokozatosan lemorzsolódnak, így nem jelennek meg a listán, szemben a kivételes futballistákkal, akik hasonlóan produktívak, mint a huszonéves társaik.

Az óvatosság azért is indokolt, mert a beszakadásnak sokszor nincsenek szemmel látható jelei.

Eden Hazard 2019-ben - ekkor volt 27 éves - 16 gólt és 15 gólpasszt ért el a Premier League-ben, amikor a Real Madridhoz szerződött. Spanyolországban már csak 7 gólra és 12 gólpasszra futotta tőle 76 mérkőzésen, és váratlanul korán, 31 évesen befejezte a futballt. Hasonlóan korán kezdett el hanyatlani Alexis Sánchez is (ami összefüggésben lehet azzal, hogy éveket húzott le rendes nyári felkészülés nélkül), bár ő még ma is aktív, két évvel ezelőtt pedig 14 gólig jutott a francia élvonalban.

De megemlíthető Pierre-Emerick Aubameyang is, akivel 30 éves korában hosszabbított az Arsenal, a 22 gólos idényét azonban egy 10 gólos, majd egy 4 gólos követte. Később neki is volt egy marseille-i felvirágzása – az előző szezont 17 góllal és 8 gólpasszal zárta – ám a karrierje csúcsán hozott számokat és hatékonyságot nem tudta újra megközelíteni.

Ezeket a számokat a Liverpoolnál is figyelembe veszik, ezért nem volt magától értetődő, hogy gondolkodás nélkül megadják Mohamed Salahnak az új szerződést. Ha ugyanis épp a következő idényben jön el a beszakadás az egyiptomi teljesítményében, akkor legalább két idényre lábon lövik magukat.

Hogy mekkora a kockázat Salah esetében, azt nehéz felmérni, de az nem különösebben merész állítás, hogy őt a kivételekhez sorolhatjuk. Habár a posztja szerint a kiemelten veszélyeztetett csoporthoz tartozik, abban az értelemben nem számít szélsőnek, hogy a legnagyobb erősségét nem az egy az egy elleni párharcok jelentik, sokkal inkább a lövések és a helyzetkialakítás.

Salah tehát képes volt átalakítani a játékát, a visszaesés így nem a támadó statisztikáiban jelentkezik, sokkal inkább a védekezésében figyelhető meg. Az egyiptomi ma már nem nagyon vesz részt a labda elleni játékban, és az erejét elsősorban a támadásokra tartalékolja. Ha a következő években is fenntartja ezt a hatékonyságot, akkor az azon az áron is jó üzlet marad a Liverpoolnak, hogy a középpályásoknak többet kell robotolniuk.

Van Dijk esetében a képlet elméletben egyszerűbb volt, a belső védőknél sokkal kevesebbet számít a robbanékonyság, így a hollandnak az átlagos adatok alapján is lehetnek sikeres évei a legmagasabb szinten. Ennek megfelelően talán az ő esetében volt a legbiztosabb, hogy új szerződést kap a klubtól, még azt követően is, hogy befutott egy erős ajánlat a PSG-től.

Vele még nem tartanak ott, hogy a szerződést is aláírhassák, a kritikus részeken azonban túljutottak, és ha nem történik valami váratlan, ő is marad a klubnál.

Salah és Van Dijk megtartása meghatározó volt a rövid távú célok szempontjából. Velük együtt ugyanis a projekt maradhat win now üzemmódban, és a nagy átalakítások helyett inkább csak finomítani kell a kereten, orvosolva Slot első szezonjának legégetőbb problémáit.

Ilyen a balhátvéd és a középcsatár poszt, de a hírek alapján új balszélső is érkezhet, illetve nem ártana Ryan Gravenberch mellé/mögé egy hasonló profilú középpályás. Alexander-Arnold távozása esetén pedig egy új jobbhátvédet is vennie kell a klubnak, még akkor is, ha Conor Bradley-nek voltak biztató mérkőzései.

Bőven lesz tehát teendő a nyáron, de legalább abban a tudatban várhatják, hogy jó eséllyel a következő szezonban is hasonlóan versenyképesek lesznek.