Labdarúgás: Arne Slot szerint nehéz ügy lesz tovább erősíteni a keretet, hiszen mégiscsak a Liverpool a bajnokcsapat

Miközben Liverpoolban javában vágják a centit a csapat hétfői nyitott tetejű buszos városi parádéjáig, a története huszadik bajnoki címét szerző Vörösöknél azért még folyik a szakmai munka. A Crystal Palace elleni zárómérkőzés előtt a BBC készített interjút a klubot rögtön az első évében bajnoki elsőségig kormányzó holland menedzserrel, Arne Slottal.

Gigantikus stadionba költözik a Manchester United, még a Wembley is eltörpül mellette

Videó forrása: Eurosport

Nehéz örökséget vett át Liverpoolban a Jürgen Klopp örökébe lépő Arne Slot. A német edző kilenc éves angliai ténykedése alatt a saját képére formálta a klubot és a csapatot, egyedi karaktert társítva az egyébként is messze földön híres Liverpool FC arculatához. Mindemellett természetesen az sem elhanyagolható, hogy Klopp vezetésével nyolc különböző trófeát szerzett a klub, a holland utód így sportszakmai szempontból is kirívóan nehéznek ígérkező feladatra vállalkozott.
Szűk egy évvel kinevezését követően kijelenthető, hogy mindkét mérce szerint megugrotta a szintet.
Bár habitusa nem is térhetne el jobban az állandóan ezer fokon izzó Kloppétól, mégis tökéletesen passzol a liverpooli életérzéshez, egy év alatt abszolút eggyé tudott válni a klubbal és annak legendás szurkolótáborával. Nyilván ebben óriási segítségére volt, hogy irányításával a csapat látványos támadófutballt játszott, jelentősebb hullámvölgy nélkül lehozta a teljes szezont, a bajnoki címet pedig már négy fordulóval a vége előtt bebiztosította.
picture

Arne Slot

Fotó: AFP

A Feyenoorddal szerzett holland bajnoki cím mellé most már a Premier League aranyérmét is begyűjtő Slot az utolsó bajnoki forduló előtt adott hosszabb interjút a BBC-nek, ebből válogattunk.

A bajnoki cím nem szerencse kérdése

A zsinórban másodszor a PL második helyén záró Arsenalt irányító Mikel Arteta a napokban azon sopánkodott, csapata az elmúlt két évben egyaránt több pontot szerezve zárt ezüstérmes pozícióban (89 és 84 pont), mint amennyit gyűjtve a Liverpool négy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította az elsőséget (82 pont). A spanyol edző ezzel a megnyilvánulásával mintha csak azt sugallta volna, a Liverpool csak jókor volt jó helyen.
"Egyetértek vele, hogy van ilyen helyzet, de egy hosszú bajnoki szezonban ez nem lehetséges" – reagált az elhangzottakra a BBC-nek Arne Slot.
Egy kupasorozatban sokáig lehet jutni, ha jókor vagy jó helyen, egy hosszú bajnokságot viszont mindig a legjobb csapat nyeri.
Ránk lehet fogni, hogy szerencsénk volt amiatt, mert a City belefutott egy rossz szériába, de ne felejtsük el, hogy ahhoz a rossz sorozathoz mi is hozzátettük a magunkét azzal, hogy megvertük őket idegenben. Nekünk nem volt hosszúra nyúló rossz időszakunk."

ha lett volna bajnoki szünet, a psg-meccs is másképp alakul

Ha van olyan eleme a Liverpool szezonjának, ami miatt a klub szurkolói talán fanyaloghatnak, az kétségkívül a Bajnokok Ligája-szereplés. A Vörösök megnyerték az újjáalakult sorozat ligaszakaszát, majd a nyolcaddöntőben egy idegenbeli győzelem után hazai pályán, tizenegyesekkel maradtak alul a PSG-vel szemben.
Folytatva az előző gondolatmenetet, Arne Slot ebben a kiesésben nagy szerepet tulajdonít a szerencse hiányának:
"Nagy pech, hogy márciusban kellett összecsaptunk a PSG-vel. Angliában nincs téli bajnoki szünet, novembertől március végéig egymás után játszottuk a kemény mérkőzéseket a City vagy épp a Real Madrid ellen.
A PSG hozzánk hasonlóan intenzív futballra képes csapat, de nagy különbség, hogy ők egy téli szünetről érkeztek a párharcba, mi meg épp egy kemény négyhónapos szériát készültünk lezárni.
Azzal se volt szerencsénk, hogy a ligaszakaszt megnyerve rögtön a PSG-t kaptuk, miközben például a Barcának a Benfica jutott."
picture

Liverpooli bánat az elveszített büntetőpárbaj után

Fotó: AFP

Klopp nyomába lépve

Új edzőként gyökeret ereszteni egy klubnál sohasem egyszerű dolog, különösen akkor, ha egy nagy európai klubról van szó. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Slotnak a klubtörténet egyik legnépszerűbb edzőjének örökébe kellett lépnie, a feladat már-már megoldhatatlannak tűnik.
Öröm volt csatlakozni ahhoz a morálhoz, ami a kereten belül uralkodott.
Amikor ideérkeztem, az volt a célom, hogy a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyek egyikén végezzünk, amint látják, ez azért annyira nem egyszerű ebben az országban, most is jó pár klub küzd érte.
Aztán amikor először tartottam edzést a teljes keretnek, úgy két héttel a bajnoki rajt előtt, láttam csak igazán, hogy milyen mély és milyen minőségi ez a keret.
A bajnoki cím elhódításában bíztam, azt talán túlzás lenne kijelenteni, hogy biztosra vettem a szezon előtt."
Május 26-án tartják Liverpoolban a bajnoki címet szerző futballcsapat nyitott tetejű buszos városi parádéját. Arne Slot, bár átélt már hasonlót Hollandiában, látatlanban is élete egyik legjobb élményének érzi ezt az eseményt:
"A Feyenoord bajnoki címét 100 000 emberrel ünnepeltük Rotterdamban, az is nagyon különleges élmény volt. Az, hogy itt ennek a sokszorosa vesz majd körül minket, elképesztő, azt hiszem egyszeri és megismételhetetlen élmény lesz.
Pontosabban remélem, hogy azért még megismételjük, mert vannak még győzelmi terveink a csapattal."

Salah-kritika

Bő egy hete foglaltuk össze egy cikkben Mohamed Salah Sky Sportsnak adott interjúját. Az egyiptomi gólkirály ott úgy fogalmazott, a szezon elején, amikor a keret jelentős többsége még az Európa-bajnokságon vagy a Copa Americán szerepelt a nemzeti válogatottjával, ő egy ifistákkal feltöltött kerettel kezdte meg a felkészülést.
A szerződését áprilisban további két évvel meghosszabbító Salah úgy fogalmazott, azokon az edzéseken nem szaggatta szét magát, Slot pedig később mutatott neki néhány felvételt arról, hogy az ő laza mozdulatai mennyire elkényelmesítették a fiatalokat is.
"Azért nem vagyok olyan hülye, hogy ilyesmit csak úgy a semmiből a képébe vágjak" – vágta rá erre az emlékre Slot.
Menedzserként, ha célba akarsz juttatni egy üzenetet, kulcsfontosságú az időzítés.
Épp ezért előbb úgy tizenötféleképpen megdicsértem Mót, és csak azután mutattam meg neki azokat a képkockákat. Az üzenet átadásának fontossága egyébként szerintem kulcsfontosságú egy edző életében – sokan ismernek rengeteg taktikai variációt, de közel sem mindegy, hogy milyen módon közlöm az elképzeléseidet a játékosaiddal, és hogy egyáltalán elhiszik-e, amit mondok nekik? "

erősítések

Az európai topligák végéhez közeledve egyre inkább felpezsdül az átigazolási piac is, sőt, vannak olyan klubok, amelyeknek már sikerült is komoly üzleteket nyélbe ütni.
A Liverpoollal kapcsolatban is repkednek a nevek, érkezési oldalon Jeremy Frimpong és Florian Wirtz neve forog a legtöbbet liverpooli kontextusban, a távozók között pedig Trent Alexander-Arnold mellett Darwin Nunez kerül leginkább szóba.
"A City biztosan erősíteni fog, és ha lehet hinni a pletykáknak, akkor az Arsenal is hasonlóra készül. Épp ezért hülyék lennénk, ha mi nem próbálnánk meg tovább erősíteni a keretünket.
Csakhogy a miénk a bajnokcsapat, nem annyira egyszerű igazolni. Persze, van jó néhány futballista, akiről úgy gondoljuk, hogy segíteni tudna, csak ők általában más kluboknál töltenek be fontos szerepet.
Szóval azok köre, akik erősítést jelenthetnének, és el is érhetők, igencsak szűkös, de azért megpróbálunk idehozni néhányat közülük."
Forrás: BBC
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés